#Egyiptom

Az egyiptomi kormány feje védi a brutális támadást
 

Az egyiptomi kormány feje védi a brutális támadást

Az egyiptomi ideiglenes kormány elnöke védelmébe vette a biztonsági erők szerdai, a volt elnök híveivel szembeni brutális fellépését, amely során a hivatalos verzió szerint csaknem 300, ellenzéki vélemények szerint 2000 embert öltek meg.

MTI MTI


Egyiptom vezetése szerint még visszafogottak is voltak
 

Egyiptom vezetése szerint még visszafogottak is voltak

Az egyiptomi hatóságok szerda este bejelentették, hogy "teljes ellenőrzésük" alatt tartják a hatalmától megfosztott Mohamed Murszi elnök híveinek legfontosabb gyülekezőhelyét Kairóban. A miniszterelnök szerint a rendőrség a lehető legnagyobb visszafogottsággal cselekedett, a belügyminiszter pedig azt közölte, hogy az összetűzésekben - amelyeknek korábbi beszámolók szerint összesen 150 áldozatuk volt - országszerte 43 rendőr vesztette életét.

MTI MTI

Külügy: legyenek nagyon óvatosak Egyiptomban!
 

Külügy: legyenek nagyon óvatosak Egyiptomban!

Továbbra is fokozott óvatosságot kér az Egyiptomban tartózkodó vagy oda készülő magyar állampolgároktól a Külügyminisztérium a szerda délután az észak-afrikai országban kihirdetett szükségállapot miatt - mondta Kaleta Gábor, a tárca sajtófőosztályának vezetője szerdán.

MTI MTI

Szükségállapotot hirdettek Egyiptomban
 

Szükségállapotot hirdettek Egyiptomban

Egy hónapos szükségállapotot hirdetett szerda délután négy órától Egyiptomban az ideiglenes elnökség az után, hogy véres összecsapások kezdődtek szerdán az iszlamisták kairói táborainak felszámolásakor.

hvg.hu hvg.hu



Aggódik az EU az egyiptomi események miatt
 

Aggódik az EU az egyiptomi események miatt

Az Európai Bizottság nagy aggodalommal figyeli az egyiptomi eseményeket, az összeütközés és az erőszak pedig nem a helyes út az ország politikai problémáinak megoldására - jelentette ki Peter Stano, a bizottság szomszédságpolitikai és bővítési szóvivője.

MTI MTI

Vérengzés Kairóban: kiürítik a tüntetők táborait – fotó, videó
 

Vérengzés Kairóban: kiürítik a tüntetők táborait – fotó, videó

Az egyiptomi rendőrség megkezdte szerda reggel annak a két kairói térnek a kiürítését, ahol iszlamista tüntetők tábort vertek, és hetek óta ülősztrájkot folytattak, tiltakozva Mohamed Murszi elnök elmozdítása ellen. A rendőrségi akcióban a hivatalos adatok szerint nyolcan haltak meg, de a Muzulmán Testvériség szerint a halottak száma több száz lehet. Az erőszak az ország több részére is kiterjedt.

MTI / hvg.hu MTI / hvg.hu



Nem csillapodnak a kedélyek Egyiptomban
 

Nem csillapodnak a kedélyek Egyiptomban

Mozgósította híveit a megbuktatott elnök, Mohamed Murszi mellett kiálló iszlamista Muzulmán Testvériség, miután ismertté vált, hogy a hatóságok a Murszi-támogatók kairói tiltakozó táborainak felszámolására készülnek.

MTI MTI



Egyiptomban nem jött össze a közvetítés
 

Egyiptomban nem jött össze a közvetítés

Az egyiptomi kormányzat sikertelennek és befejezettnek nyilvánította szerdán a közvetítési kísérleteket közte és a Muzulmán Testvériség között, és minden felelősséget az utóbbira hárított az esetleges következményekért.

MTI MTI


A muzulmán testvériség nem enged a nyomásnak
 

A muzulmán testvériség nem enged a nyomásnak

Elutasítja a Muzulmán Testvériség a nyugati és arab megbízottak kérését, miszerint bele kell nyugodnia abba, hogy Mohamed Murszi nem kapja vissza az egyiptomi elnöki posztot - közölte hétfőn a szervezet szóvivője.

MTI MTI