szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Az egyiptomi kormányzat sikertelennek és befejezettnek nyilvánította szerdán a közvetítési kísérleteket közte és a Muzulmán Testvériség között, és minden felelősséget az utóbbira hárított az esetleges következményekért.

Az ideiglenes elnökség közleménye szerint "véget értek a diplomáciai erőfeszítések arra, hogy alkalmat adjanak a Muzulmán Testvériségnek az erőszakról való lemondásra".

A kudarcért a Muzulmán Testvériség viseli a teljes felelősséget, azokért a fejleményekért is, amelyek ebből fakadnak - hangsúlyozta a közlemény.

A válságot az Egyesült Államok, az Európai Unió, Katar és az Egyesült Arab Emírségek is megpróbálta enyhíteni diplomaták és más küldöttek révén az elmúlt tíz napban. Szerdán a holland külügyminiszter is Kairóban járt, de az ő próbálkozásához már túl késő volt.

A testvériség a tömegtüntetések után a hadsereg által megbuktatott Mohamed Murszi elnök visszahelyezését követeli a hatalomba, s Kairó két pontján is ülősztrájkot tart öt hete, amit az ország új vezetése nemzetbiztonsági fenyegetésnek tart. A július 3-i hatalmi fordulat óta több százan vesztették életüket a politikai indíttatású erőszakban, és továbbra is komoly esélye van az ellenfelek közötti leszámolásnak.

Kedden amerikai szenátorok felszólították a feleket a nemzeti párbeszéd megkezdésére és az erőszak elkerülésére, de felhívásukat a hadsereg által hatalomba segített Adli Manszúr ideiglenes köztársasági elnök "a belpolitikába való elfogadhatatlan beavatkozásnak" minősítve elutasította. A két szenátor szerint heteken belül vérontás lesz, ha a hatóságok nem engedik szabadon a politikai foglyokat, és nem kezdik meg a komoly párbeszédet a Muzulmán Testvériséggel.


 

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!