#Egymillióan a magyar sajtószabadságért!

hvg.hu Napi merítés

VV: egyre jobban fél a Fidesz

Az Egymillióan a Magyar Sajtószabadságért aktivistáinak tájékoztatása szerint mindkettőjüket adóellenőrzésre hívta be a NAV, márpedig az adóhatóság politikai bosszúra való felhasználása nem a kormány erejét mutatja, hanem éppen a kétségbeesését - írja a Véleményvezér blog.

hvg.hu Itthon

Dopemanből alternatív köztársasági elnök lehet

Dopeman is bejutott az Egymillióan a magyar sajtószabadságért! Facebook-csoport alternatív köztársasági elnökválasztásának döntőjébe - közölte a szervezet. A hét döntőst 50 pályázó közül választották ki, a döntő március 8-án lesz.

hvg.hu Itthon

Megegyeztek: tüntethet a Milla március 15-én

Megegyezett a március 15-i rendezvények fővárosi közterület-használatáról a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM), Budapest Főváros Főpolgármesteri Hivatala és az Egymillióan a Sajtószabadságért Mozgalom (Milla) képviselői.

nyüzsi Nyüzsi

Drog és pálinka

Miután a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium átküldte a TASZ-nak a Btk-ban bekövetkező módosítási terveket, a...

hvg.hu Itthon

Nem tetszik a 4K!-nak a kormánypártiakat kigúnyoló Békamenet

A kormány melletti békemenetet parodizáló felvonulást szervez vasárnapra a Hősök terére "Békamenet az Orbán-kormányért" címmel az Egymillióan a demokráciáért nevű Facebook-csoport. Bár hasonló a neve, a csoport nem azonos az Egymillióan a magyar sajtószabadságért nevű közösséggel, amely már több kormányellenes demonstrációt is szervezett korábban.

hvg.hu Itthon

Blokkolt március 15.? A kormányerők einstandolják Budapestet

Felháborodtak az ellenzéki pártok és civil szervezetek amiatt, hogy a KIM és a főváros szinte az összes kiemelt közterületet lefoglalta március 15-ére. A lépést a gyülekezési jog és a véleménynyilvánítás korlátozásaként élik meg, van, aki Strasbourgig is hajlandó lenne elmenni. A KIM szerint bármely szervezet számára maradt még hely Budapesten, a főváros állítja, senkit sem akar korlátozni, Szijjártó Péter pedig teljesen természetesnek tartja, ami történt.

hvg.hu Itthon

Tarlós rászervezett a Milla-tüntetésre?

Négy másik tüntetés és a budapesti önkormányzat hivatalos rendezvénye zavarhatja meg az Egymillióan a magyar sajtószabadságért! csoport március 15-ére a Szabad sajtó útjára tervezett tüntetését.

hvg.hu Itthon

Nem zárkóznak el a civilek Bajnaitól

A volt miniszterlnök még nem deklarálta, hogy visszatér a politikába. Kérdés, ha mégis így döntene, kinek a támogatására számíthatna. Körképünk a hazai civilek hozzáállásáról.

Ceglédi Zoltán Vélemény

Egymillióan a - miért is?

„Ha én egyszer elnök lennék / Fedél nélkült fénymásolnék” – éneklik az Egymillióan a magyar sajtószabadságért (Milla) videójában, mellyel a mozgalom alternatív köztársasági elnökjelölteket keres. Ezek szerint az alternatív államfő is Schmitt Pál lesz, a fénymásoló kezelése pont az ő képességeihez igazított felvételi vizsga.

hvg.hu Itthon

"Mondjon le Matolcsy" - ilyen volt a millás tüntetés

Szombat koradélután kezdődött meg az Egymillióan a magyar sajtószabadságért nevű Facebook-csoport kormányellenes tüntése a Képviselői Irodánál Budapesten. A szakszervezeti demonstrálók is csatlakoztak, Matolcsy és Orbán lemondását követelték. A hvg.hu tudósítása.

hvg.hu Nagyítás

Egymást érték a tüntetések Budapesten - Nagyítás-fotógaléria

A Liga, a Szolidaritás mozgalom, pedagógusok és köztisztviselők is csatlakoztak szombaton a Munka Törvénykönyvének módosításai ellen kezdeményezett tüntetéshez, mely fél 12-kor indult a Kossuth térről. Délután az Egymillióan a Sajtószabadságért csoport szervezett demonstrációt a Képviselői Irodaház épületéhez, ahol az Orbán-kormány gazdaságpolitikája ellen, Matolcsy György és Orbán Viktor lemondásáért és szakértőkből álló válságtanács felállításáért demonstráltak.

hvg.hu Itthon

Dajcstomi lófaszozik és Orbán helyett ajánlkozik

A nemtetszikarendszer.blog.hu-ra szerda délután került ki egy nyílt levél, amiben nyilvános vitára hívják Orbán Viktort a szerkesztők. Deutsch Tamás a Facebookon üzent, hogy ő szívesen részt venne egy nyilvános beszélgetésen, majd lófaszozás kíséretében követeli az elmaradt választ.

1 2 3 4 5
Emmi: Védőruha nélkül mennek oltani az idősekhez

Emmi: Védőruha nélkül mennek oltani az idősekhez

Soron kívül oltották be a gyöngyösi polgármestert

Soron kívül oltották be a gyöngyösi polgármestert

Franciaország az uniós országokból érkezőknek is kötelezővé teszi a negatív PCR-tesztet

Franciaország az uniós országokból érkezőknek is kötelezővé teszi a negatív PCR-tesztet

Szlávik János szerint nem szabad fanyalogni, amiért egy oltóanyag keletről származik

Szlávik János szerint nem szabad fanyalogni, amiért egy oltóanyag keletről származik

A kínai trollhadsereg elkezdte befeketíteni a Pfizer vakcináját

A kínai trollhadsereg elkezdte befeketíteni a Pfizer vakcináját

Hogy vészelte át a magyar a karantént? Ivott, és sokat

Hogy vészelte át a magyar a karantént? Ivott, és sokat

Tudományos kudarc: leállítják az egyik francia vakcinajelölt munkálatait

Tudományos kudarc: leállítják az egyik francia vakcinajelölt munkálatait

Müller: Az 1600 idősotthonból mindössze 80 helyen tudtak eddig oltani

Müller: Az 1600 idősotthonból mindössze 80 helyen tudtak eddig oltani

A címlapról ajánljuk