#Együtt-PM


Bajnai jobbkeze: ha nem győzzük le Habonyt, Orbánnak kétharmada lehet
 

Bajnai jobbkeze: ha nem győzzük le Habonyt, Orbánnak kétharmada lehet

Csak a véleményvezérek fanyalognak szerinte azon, hogy Bajnai Gordon jelen volt az Orbán-szobor ledöntésekor. Biztos benne, hogy az Együtt-PM 15 százalék feletti eredményt ér el a 2014-es választásokon, és főnökének nagyobb tartalékai vannak a bizonytalanok táborában, mint Mesterházy Attilának. Ha viszont alacsony lesz a szavazói részvétel, akkor Orbán Viktor megint kétharmadot szerezhet, figyelmeztet. Nem akar üzengetni Gyurcsánynak, de szerinte a volt kormányfőn, korábbi főnökén múlik, beveszik-e a DK-t az ellenzéki összefogásba. Szigetvári Viktort kérdeztük az Együtt 2014 lehetőségeiről és a buktatókról.

M. László Ferenc M. László Ferenc




Újabb hangfelvétel: tűzifát ígért a Fidesz Baján az ellenzék szerint
 

Újabb hangfelvétel: tűzifát ígért a Fidesz Baján az ellenzék szerint

Az MSZP és az Együtt–PM szövetség szerint újabb hangfelvétel bizonyítja, hogy a Fidesz csalt a bajai időközi választáson. Karácsony Gergely, az Együtt–PM politikusa és Harangozó Tamás MSZP-s frakcióvezető-helyettes sajtótájékoztatójukon az Egyenlítő blogon nyilvánosságra hozott felvételre és a helyenként rosszul hallható beszélgetés leiratára hivatkoztak.

MTI MTI






Bajnai: Orbán fél a londoni magyaroktól
 

Bajnai: Orbán fél a londoni magyaroktól

Magyarország nem laboratórium – mondta Bajnai Gordon a miniszterelnök szavaira reagáló csütörtöki sajtótájékoztatóján. Az Együtt–PM szövetség vezetője bírálta, hogy Orbán Viktor londoni útja során nem találkozott a kormányzása elől "elmenekülő" fiatalokkal.

MTI MTI

Az ellenzéki alku és a DK: Bajnaiék egy lépést hátrálhatnak
 

Az ellenzéki alku és a DK: Bajnaiék egy lépést hátrálhatnak

Nyolc egyéni képviselői körzetben indulhatna el jövőre a Gyurcsány Ferenc vezette Demokratikus Koalíció – információink szerint egy ilyen felállást tartanak elképzelhetőnek az Együtt-PM részéről arra az esetre, ha a Bajnai-mozgalomnak és az MSZP-nek újra kellene nyitnia az augusztus végén megkötött megállapodást. Erre pedig egyre nagyobb az esély, mivel a DK támogatottsága kezdi megközelíteni az Együtt-PM-ét. Gyurcsány Ferenc azt mondta lapunknak, "az Együtt jelenleg tapasztalható gyengülése éppúgy életveszélyes a kormányváltás ügyére nézve, mint az, ha a DK nem kerülne egyértelműen 5 százalék fölé".

Gavra Gábor - Kósa András Gavra Gábor - Kósa András

Közmeghallgatást szervez az Együtt-PM a római-parti mobilgát ügyében
 

Közmeghallgatást szervez az Együtt-PM a római-parti mobilgát ügyében

Az Együtt-PM saját közmeghallgatást szervez a fővárosi Római-partra tervezett mobilgát ügyében, mert nem tartják elfogadhatónak az érintett hatóság által kezdeményezett meghallgatás időpontját és helyszínét sem - jelentette be sajtótájékoztatóján Szabó Rebeka független országgyűlési képviselő, az Együtt-PM szövetség szakpolitikusa szerdán Budapesten.

MTI MTI



Fotók: Játék vonatot kapott Orbán Viktor a parlamentben
 

Fotók: Játék vonatot kapott Orbán Viktor a parlamentben

Az Együtt-PM elfogadhatatlannak tartja, hogy ameddig nincs 500 millió forint a Pető Intézet megsegítésére, nincs pénz a hajléktalan emberek helyzetének megoldására, a gyermekéhezés felszámolására vagy az oktatás problémáinak finanszírozására, addig a kormány a Bicske-Alcsútdoboz vasúti vonalra százmilliókat szán.

hvg.hu hvg.hu


Az Együtt-PM leállítaná a stadionprogramot, a Fidesz nem
 

Az Együtt-PM leállítaná a stadionprogramot, a Fidesz nem

Stadionstop címmel törvénymódosító javaslatot nyújt be hétfőn a parlamentnek Szabó Tímea független országgyűlési képviselő. Az Együtt 2014-Párbeszéd Magyarországért Szövetség társelnökének indítványa azt célozza, hogy a stadion-beruházásokra jövőre tervezett mintegy 82 milliárd forintot inkább a nélkülöző gyerekekre, a szegénység felszámolására és munkahelyteremtésekre fordítsák. A Fidesz ellenáll.

MTI MTI

MSZP-Együtt: ha a bíróság szerint csaltak, a bizottság szerint miért nem?
 

MSZP-Együtt: ha a bíróság szerint csaltak, a bizottság szerint miért nem?

Az MSZP megyei elnöke szerint megkérdőjelezi a Bács-Kiskun Megyei Területi Választási Bizottság alkalmasságát, hogy a testület elutasító határozatot hozott a bajai önkormányzati választás miatt beadott MSZP-s fellebbezésre, amely alapján viszont a bíróság mégiscsak kimondta a választási csalást. A bizottság elnöke ezt vádaskodásnak nevezte, szerinte a bíróság más bizonyítékokat kaphatott meg, mint ők.

MTI MTI