Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#FIVOSZ

hvg.hu Vállalkozás

Rettegnek a bukástól a magyar fiatalok?

Kevés állami támogatás, bizonytalan jogi-szabályozói környezet, magas adók – általában ezek az indokok a legjellemzőbbek, ha a fiatalok körében tapasztalható alacsony vállalkozói hajlandóság okait firtatják. Egy blogbejegyzés szerint azonban meglehet, máshol kell keresni a problémát.

MTI Vállalkozás

Félnek a csődtől, nem annyira vállalkoznak a magyar fiatalok

A 18 és 40 év közötti magyar fiatalok 35 százaléka érzi magát alkalmasnak arra, hogy vállalkozzon, és a terveik megvalósításától elsősorban a csődtől való félelem tartja vissza őket - derül ki a Fiatal Vállalkozók Országos Szövetségének (FIVOSZ) országos reprezentatív kutatásából.

Patyi Máté Vállalkozás

Alkalmazottak leszünk, pedig cégvezetők is lehetnénk

Magyarországon nemzetközi összehasonlításban is kirívóan kevesen, mindössze a fiatalok 3,7 százaléka kezd saját vállalkozásba, miközben 5-6 éven belül a vállalkozói szektorban generációváltásra lesz szükség. A fiatalok szeretnének vállalkozni, de borúlátóak és inkább a biztosra mennek, pedig az álomvállalkozás megvalósításához kockáztatni kell. A segítséget a jó példák bemutatása, a fennálló lehetőségek kiaknázása és egy trójai faló jelentheti.

Ma 75 éves a Seat, ott jártunk a 60 éves cuki kisautó díszvendéggel ékesített szülinapon

Ma 75 éves a Seat, ott jártunk a 60 éves cuki kisautó díszvendéggel ékesített szülinapon

A Fideszt nem hatják meg a háborúban elrabolt ukrán gyerekek

A Fideszt nem hatják meg a háborúban elrabolt ukrán gyerekek

Összerakta 1000+ leselejtezett laptop használt akkumulátorát, most erről megy az egész háza

Összerakta 1000+ leselejtezett laptop használt akkumulátorát, most erről megy az egész háza

Ön megmondja ránézésre, hogy milyen erős egy csomó? Szinte biztos, hogy téved

Ön megmondja ránézésre, hogy milyen erős egy csomó? Szinte biztos, hogy téved

Trump sem tudja elvenni az árérzékeny magyar vásárlóktól a Temut és a Sheint

Trump sem tudja elvenni az árérzékeny magyar vásárlóktól a Temut és a Sheint

Segítséget kapnak a dohánytermelők

Segítséget kapnak a dohánytermelők

Beleálltak a golfba

Beleálltak a golfba

„Készültem a keresztnevekből, hogy tudjam, ki lesz a pápa és tudtam is!” – videóriport a Vatikánból a pápaválasztásról

„Készültem a keresztnevekből, hogy tudjam, ki lesz a pápa és tudtam is!” – videóriport a Vatikánból a pápaválasztásról

Növelte az eredményét a Mol az első negyedévben

Növelte az eredményét a Mol az első negyedévben

A címlapról ajánljuk