Több tízezren perlik a Facebookot magánszféra megsértése miatt
Fejenként ötszáz eurós kártérítést követel magánszférája megsértése miatt 25 ezer osztrák állampolgár a Facebooktól.
Fejenként ötszáz eurós kártérítést követel magánszférája megsértése miatt 25 ezer osztrák állampolgár a Facebooktól.
Egy szülő a Facebookon árult két jegyet a Katy Perry-koncertre, és a nyilvános felhívásban azt is közölte, hogy büntetésből teszi.
Ezentúl minden hónapban újabb verziót ad majd ki iPhone-os alkalmazásából a Facebook. Az androidosok pedig jelentkezhetnek az új verziók kiadás előtti tesztelésére.
Pénteken délután hat óra előtt pár perccel közel fél órára minden platformról és formában elérhetetlenné vált a Facebook.
Magyarországon a felnőttek leginkább az ismerőseikkel, családtagjaikkal tartják a kapcsolatot a közösségi oldalakon, az üzleti kapcsolattartás vagy a munkakeresés viszont legtöbbjük számára nem itt zajlik – derül ki a Kutatópont legfrissebb elemzéséből.
Valami olyan furcsa volt ma a Facebook fejlécében, de hiába néztük, nem szúrtunk ki semmit. Már éppen le is mondtunk a dologról, de aztán volt, aki észrevette az apróságot.
A most indult, de a tesztüzem alatt már 100 ezer facebookos érdeklődőt begyűjtő LegLike oldalon népszerűség alapján lehet böngészni a legfrissebb hírek és Facebook-bejegyzések között.
Belegondolt már, mennyi időt tölt el egy évben a Facebookon? Ha igen, azt biztosan nem tudja, hogy tudat alatt milyen hatással van önre mindez.
Arról már beszámoltunk, hogy a Facebook milyen elképesztő bevételekre tesz szert a mobilos reklámbevételekből, de most arra is fény derül, hogy e mögött milyen adatok és trendek állnak.
Nem lehet túlhangsúlyozni a Facebook forgalomterelő szerepét a weben. És ez a szerep ráadásul egyre csak erősödik.
Már jó úton halad. A Facebook részvényeinek árfolyama nagy lendülettel viszi előre az oldal alapítóját a leggazdagabbak listáján.
A róla szóló ironikus Facebook-oldal miatt tesz feljelentést Párkányi Raab Péter, a német megszállási emlékmű készítője. Nem volt szerencséje a Facebookkal: korábbi profilját meghekkelték, most pedig álprofilt hoztak létre a nevében.
Mostanra nagyjából mindenki számára elérhetővé vált az utóbbi idők leghasznosabb facebookos újítása. Cikkeket, videókat, zenéket – szóval nagyjából mindent eltehetünk magunknak későbbi olvasásra, megnézésre. Mutatjuk, hogyan kell használni.
Új, személyre szóló csokiautomatát állított fel a Cadbury, a masina a Facebook-profil elemzése alapján dobja ki a csokit.
Egyre könnyebb eladni a reklámokat a Facebookon, évről évre nő Zuckerbergék bevétele, a nyereség pedig 237 százalékkal nőtt a tavalyi adathoz képest. Töretlenül bővül a felhasználók köre is. A Facebook reklámbevételeinek 62 százaléka már mobil eszközökről származik.
Lezárult az üzlet, most már a Facebook tulajdonában van a virtuális valóság megtapasztalására használható Oculus szemüveget gyártó vállalat. A jövő most kezdődik.
Gyakran kezelhetetlen mennyiségű érdekesség jön szembe a Facebookon, jó lenne őket később megnézni, amikor több időnk van rá. Ebben segít az új funkció, amivel cikkeket, videókat, zenéket – szóval nagyjából mindent eltehetünk magunknak későbbi olvasásra, megnézésre.
Shakira büszkélkedhet a legtöbb lájkolóval a Facebookon, jelenleg majdnem 101 millió rajongója van. Ezzel sikerült Justin Biebert és Lady Gagát is megelőznie.
Érdekesség, hogy 2012-ben lemondott az amerikai állampolgárságáról.
Mindenki azt hiszi, hogy a Facebook ingyenes, pedig nagyon drága lehet, ha nem okosan és tudatosan csináljuk. Az Online Marketing Akadémia sajtóbeszélgetésén kiderült, hogy a magánfelhasználók adataikkal fizetnek, a cégeknek pedig komoly összeget és energiát kell belefektetniük, ha a közösségi portált használják marketingeszközként.