Hont: Kettőt rúgtunk Feröernek, olyan mint egy álom
Ennek a fantasztikus sikernek fényében egyből más megvilágításban tűnik föl az utóbbi évek megannyi erőfeszítése. Vagy csak annyi derült ki, hogy menthetetlenül infantilisek vagyunk.
Ennek a fantasztikus sikernek fényében egyből más megvilágításban tűnik föl az utóbbi évek megannyi erőfeszítése. Vagy csak annyi derült ki, hogy menthetetlenül infantilisek vagyunk.
"Az UEFA fegyelmi bizottsága által hozott döntés a hatályos szabályoknak kétségtelenül megfelel, a korábbi években kapott büntetések után egyértelmű volt, hogy a következő minimális büntetés a stadion bezárása lehet, és még szerencse, hogy nem került sor pontlevonásra" - reagált a büntetésre Csányi, aki tagja az UEFA végrehajtó bizottságának.
Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) csütörtöki döntése szerint a magyar válogatottnak zárt kapuk mögött kell lejátszania a Feröer-szigetek elleni október 8-i Európa-bajnoki selejtezőt.
Mintegy 150 gömbölyűfejű delfint öltek meg a hétvégén a Feröer-szigeteken, ez az elmúlt évek legvéresebb delfinvadászata.
Felhőtakaró fosztotta meg a teljes napfogyatkozás látványától az embereket pénteken a Feröer-szigeteken, amelyeket pedig 10 ezer turista özönlött el a ritka élmény kedvéért.
Megszállták a Feröer-szigeteket a kamerákkal, teleszkópokkal és speciális szemüvegekkel felszerelt turisták, akik most már csak abban reménykednek, hogy a pénteki teljes napfogyatkozást nem rontja el a felhős időjárás.
Az első félidőben szerzett Szalai-góllal egy-nullára legyőzte a magyar válogatott a Feröer-szigetek nemzeti csapatát a kedd esti Eb-selejtezőn.
A kapus Dibusz Dénes személyében újoncot avat a magyar labdarúgó-válogatott a feröeriek elleni, 20.45 órakor kezdődő Európa-bajnoki selejtezőn.
Csányi Sándor MLSZ-elnök egy tizenegyes erejéig beállt edzeni a magyar válogatotthoz a feröer-szigeteki tórshavni stadionban, ahol holnap játsszák a feröeri-magyar Európa-bajnoki selejtezőt. Nem tudni, bement-e a lövése.
Bízik a válogatott győzelmében Csányi Sándor, a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) elnöke, aki a helyszínen, a torshavni Nemzeti Stadionban tekintette meg az együttes edzését.
Lars Olsen, a feröeri labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya nem igazán tudja, milyen magyar csapatra számíthat a keddi Európa-bajnoki selejtezőn.
Az Európai Unió halászati bizottságának többsége azt tervezi, hogy szankciókat vezet be a Feröer-szigetek ellen amiatt, hogy a Dánia részét képező, de nem uniós tag szigetek a megengedettnél nagyobb mennyiségű makrélát fogtak ki. A végső döntés a hét közepén születik meg, a szankciók komoly károkat okozhatnak a szigetek gazdaságának. A Feröer-szigetek mellett Izland is rosszul járhat.
Puha, gőzölgő birkafej, ragacsos bálnahús, halízű hamburger és egy késsel kikanyarintott szemgolyó. Ezt majszolják a hó fogságában északon. Lantos Gábor 100 napos északi utazásának diétás állomása a Feröer-szigetek.
Svédország a Feröer-szigeteken, Csehország pedig hazai pályán Málta ellen nyert nehezen a 2014-es brazíliai labdarúgó-világbajnokság európai selejtezősorozatának pénteki játéknapján.
Álom vagy valóság? Joggal tehetjük fel a kérdést, amikor olyan mesébe illő vidékeken járunk, mint a Világutazó blogon bemutatott helyek.
Kisebb diplomáciai viszály kerekedett Izland és a Dániához tartozó autonóm terület, a Feröer-szigetek között abból, hogy az utóbbi terület Centrum Pártjának ultrakonzervatív elnöke nem volt hajlandó részt venni egy vacsorán Johanna Sigurdardottir izlandi miniszterelnök asszonnyal, aki magával vitte vele azonos nemű házastársát.
A szövetségi kapitány továbbra is garantálja a sikert a finnek elleni selejtezőmérkőzésen, de majd csak novemberben dönt az esetleges folytatásról. A Feröer-szigetekkel játszott meccsről azt mondta, sosem élt még át ilyen szenvedést. Dárdai reagált arra is, hogy sokan az ő nevét írták a szavazólapra a múlt vasárnapi választáson.