Harmadszor is beperli a Helsinki a Fideszt, és 1,5 milliót követel
Ludas Matyi és Döbrögi esete ismétlődhet a Magyar Helsinki Bizottság és a Fidesz között. Halász János frakciószóvivő és a Fidesz esélyei nem túl jók a közelgő per előtt.
Ludas Matyi és Döbrögi esete ismétlődhet a Magyar Helsinki Bizottság és a Fidesz között. Halász János frakciószóvivő és a Fidesz esélyei nem túl jók a közelgő per előtt.
A Párbeszéd politikusa az Országgyűlés költségvetési bizottságán volt, ahol elszabadultak az indulatok.
Mióta miniszterelnök-jelölt lett, Kósa elfelejtette Szél nevét.
Készül-e zavargásokra, miért aggódik Németh Szilárd egészségéért, és miben hasonlít szerinte Simicska Macronhoz. Többek között erről beszélt a HVG-nek Schilling Árpád rendező.
Bár a képviselőcsoport üléseinek és sajtótájékoztatóinak hangulata kétségkívül sosem lesz már olyan, mint Kósa Lajos alatt volt, a kormánypárti politikusok több együttműködést remélnek az új frakcióvezetőtől, Gulyás Gergelytől.
Kormánypárti politikusok szerint az ellenzéknél még a Soros-szervezetek is nagyobb veszélyt jelentenek a Fideszre (és a KDNP-re). Mindeközben ellenzéki politikusok meg vannak győződve arról, hogy pártjuktól tart igazán a Fidesz (és a KDNP). Mintha nem ugyanazt a filmet néznék. Videó.
Az emberminiszter arról is beszélt, mennyire fontos, hogy "megfelelő" családba szülessenek a gyerekek.
A parlament őszi ülésszakának kezdetén a miniszterelnök termelési jelentéssel kezdte beszédét, majd rég nem látott erős szavakkal jelezte: tényleg durva lesz a kampány. Ezt itt a napirend után, a hvg.hu gyorselemzése.
Döntött az Országgyűlés: már kedden megszavazhatják az ellenzéki pártok korrupcióellenes törvénymódosítását. Ez azt jelenti, hogy szinte tárgytalanná válik Vágó Gábor népszavazási kezdeményezése.
Ehhez viszont az szükséges, hogy az Országgyűlés hétfői ülésnapján megszavazzák a Házszabálytól való eltérést; a hvg.hu úgy tudja, hogy a Fidesz támogatni fogja ebben a Jobbikot. Az LMP is saját korrupcióellenes javaslattal készül, de kész támogatni más pártok törvénymódosítását.
Az Együtt folytatni fogja a korrupcióellenes aláírásgyűjtést, ha Gulyás ígéretével szemben a Fidesz mégsem támogatja az ellenzéki javaslatot.
Az ügyészség szerint csaknem egymilliárd forint kárt okozott Simonka volt cége, a Magyar Termés Tész Kft. Emiatt már tizenhárom embert hallgattak ki gyanúsítottként.
Ha Orbán Viktor ragaszkodik mostani politikájához, Magyarország 2020-ra kiléphet az Európai Unióból – állítja a Graphisoft alapítója.
Magyarországra is jutott 7,6 millió dollár, nem sokkal a baltás gyilkos kiadása után, a külügyminiszter szerint nincs összefüggés, a fideszes EP képviselők nem akarják az azeri pénzeket vizsgálni.
A Fidesz olyan helyzetben van, mint az aranycsapat 1954-ben, jövőre sem árul zsákbamacskát: azt folytatja, amit elkezdett. Követett el hibákat a kormány, de belátta őket, és változtatott, mint a vasárnapi boltzár esetben történt.
Orbán már az esti órákban érkezett meg a velencei négycsillagos hotelbe, de újságírót nem engedtek a közelébe, közvetlenül a hotel bejárata előtt tette ki a fekete furgonja.
Németh Szilárd még kedden beszélt arról, hogy Gulyás Márton, Schilling Árpád és Vágó Gábor komoly fenyegetést jelent, az LMP ezért jelenti fel.
Sorra gördültek be menő autóikkal a Fidesz–KDNP tagjai a négycsillagos velencei hotel parkolójába a kihelyezett frakcióülésre.