Valami nem stimmel Finnországban
Majdnem kétszer olyan gyorsan nőtt az éves középhőmérséklet Finnországban, mint átlagosan a világ többi részén - jelentette be a finn meteorológiai intézet.
Majdnem kétszer olyan gyorsan nőtt az éves középhőmérséklet Finnországban, mint átlagosan a világ többi részén - jelentette be a finn meteorológiai intézet.
Több más országhoz hasonlóan Finnországban is rögzítettek arra utaló tényeket, hogy külföldi államok lehallgatják a mobil távközlés helyi felhasználóit – mondta el az Yle finn közszolgálati televíziónak Yuri Rantala rendőrségi szóvivő.
A finn parlament csütörtökön jóváhagyta, hogy az orosz állami tulajdonban lévő Roszatom szállítsa és lássa el üzemanyaggal az Észak-Finnországban létesítendő Fennovoima atomerőművet. A parlament 115:74 arányban szavazta meg a tervet.
Finnek ezrei lépnek ki az egyházból, miután az érsek kedvezően nyiulatkozott az egyneműek házasságának engedélyezéséről, mások meg azért, mert egy másik egyházi vezető éppen hogy nem nyilatkozott annyira kedvezően.
Megszavazta az azonos neműek házasságát legalizáló törvényt a finn parlament pénteken, és a jogszabály egyben megteremti a meleg illetve leszbikus párok örökbefogadási jogát is.
Csapás csapást követett a finn futballválogatott budapesti látogatásán. Előbb meglopták egyik játékosukat, majd vereséget szenvedtek a magyaroktól, végül öt futballista súlyos étemérgezést szenvedett Budapesten. Az érintettek a folyamatos hányás miatt a súlyukból is veszítettek.
Egy fordítási hiba miatt a finnországi tatárok képviseletét is terrorszervezetnek nyilvánította a hét végén az Egyesült Arab Emírségek, amely azóta már korrigálta a tévedést - közölte hétfő este a finn külügyminisztérium.
Nagyon fontos volt, hogy a magyar válogatott hazai pályán begyűjtse a három pontot Finnország ellen, amit végül egy 84. percben szerzett Gera fejesgóllal sikerült is teljesíteni.
Egy 170 évvel ezelőtt készült sör receptjét rekonstruálta és magát a sört is elkészítette egy finn sörfőzde egy elsüllyedt hajóroncsban talált palackok alapján.
Megvonta a lehetséges legjobb, "AAA" államadós-osztályzatot Finnországtól pénteken a Standard & Poor's, elsősorban azzal a véleményével indokolva a lépést, hogy egyre romlik a finn gazdaság belső és külső növekedési környezete.
Négy magyar játékfilmet és két rövidfilmet is műsorra tűz Finnország legnagyobb nemzetközi filmfesztiválja Helsinkibe.
Világsiker lett a világ első, homoerotikus rajzokat ábrázoló bélyege – jelentette be a finn posta hétfőn, a kibocsátás napján.
Nagyon úgy tűnik, jövőre jöhetnek a nemzeti italboltok. Az ötlet megvalósításához számos külföldi példához nyúlhatna a kormány: választhatja a skandináv modellt, de ha nagy meggyőződéssel vág neki, akár egy mormon rendszert is átvehetne, amelybe az időszakos alkoholtilalom és a kocsmák korlátozása is belefér. Ivótúrára megyünk majd Szlovákiába? Van, ahol még a borokat és a söröket is csak az italboltokban árulnak. Az indok borítékolható: meg kell óvni a magyarokat a túlzott alkoholfogyasztástól.
Helsinki szerint orosz repülőgépek megsértették a finn légteret, egy hét alatt háromszor is.
Az Egyesült Államok és Oroszország titkos tárgyalásokat folytatott Finnországban az ukrajnai helyzetről – közölte kedd este a finn külügyminisztérium.
Soha sem késő megvalósítani álmainkat, legalábbis a 95 éves Margit Tall szerint, aki a világ legidősebb nőjeként produkálta a bungee ugrást, és még csak nem is sikoltott közben. Pedig még a tapasztalt kötélugrók is le akarták beszélni a veszélyes vállalkozásról.
Előfordulhat, hogy az ukrán válság kapcsán Oroszország ellen hozott uniós szankciók következtében Finnországnak gazdasági válsággal kell szembenéznie - közölte a finn miniszterelnök, aki szerint az ország kompenzációt is igényelhet az EU-tól, ha a szankciók túl nagy kárt okoznak.
Egy hazai pár nyerte a 19. feleségcipelő világbajnokságot a finnországi Sonkajarviban, de csak egy másodperccel megelőzve a másodikként befutó brit párost.
Tömeggyilkosságot tervező párt ítéltek el pénteken Finnországban. A 24 éves férfi és vele egykorú párja ötven emberrel akart végezni Helsinkiben, az ország legnagyobb egyetemén. Áldozataikat ránézésre szemelték volna ki.
A finn védelmi miniszter szerint minden korábbinál erősebbek a NATO-csatlakozás melletti érvek. Carl Haglung szerdán kijelentette, hogy az ukrajnai orosz beavatkozást látva országának komolyan meg kellene fontolnia a NATO-csatlakozást.