hvg.hu: Finnországban 2001 óta törvény kötelezi az iskolákat a bántalmazás elleni fellépésre, a finn iskolák több mint 90 százalékában pedig működik a KiVa. Mi ennek a programnak lényege?

Jármi Éva: A KiVa csoportfoglalkozásokra és számítógépes játékokra épülő bántalmazásellenes program. 2009-ben vezették be Finnországban, és rögön elnyerte az Európai Bűnmegelőzési Díjat. Célja olyan csoportnorma kialakítása, ami alapból elutasítja a bántalmazást, valamint hatékony (ön)védelmi stratégiát ad a gyerekek kezébe. Nemcsak ismereteket közvetít, hanem attitűdöt is fejleszt, hangsúlyozza a személyes felelősséget, azt, hogy nem számít árulkodásnak, ha a bántalmazásos eseteket jelzik és fellépnek ellene. A KiVa-iskolákban posztereken hirdetik a gyerekeknek, hogy az adott intézményben nincs helye bántalmazásnak, emellett mindenhol vannak láthatósági mellényes „ellenőrök is”, akiknek már a jelenléte is azt üzeni a gyerekek felé, hogy van kihez fordulniuk. A KiVa eljárásrendjében nagy szerepet kap az esetek utánkövetése is, az áldozattal támogató beszélgetést, a bántalmazóval pedig konfrontatív beszélgetést folytat a tanárokból álló ún. KiVa team.

hvg.hu: Miért volt szükség ilyen programra az amúgy toleránsnak tartott Finnországban?

J. É.: Mielőtt elkezdték törvényileg szabályozni, a skandináv térségben az iskolai erőszakos események számát tekintve Finnország állt a legrosszabbul. A törvény önmagában először semmin sem változtatott: bár minden iskolában elkezdődött valami, csak teszteletlen programok futottak, melyek nem vezettek eredményre. 2007 tájékán született meg a gondolat, hogy valami egységeset, hatékonyat kellene csinálni. Amikor két évvel később bevezették, rögtön 20 százalékkal csökkent az előfordulás a 2500 iskola 50 ezer diákja körében elvégzett vizsgálat szerint. Ha ezt rávetítjük a félmilliós finn diákpopulációra, akkor 12 ezer áldozattal és 8 ezer elkövetővel lett kevesebb. Az esetkezelés a megelőzéssel együtt annyira hatékony, hogy ma elmondható, 80 százalékban teljesen megszűnt, 18,5 százalékban pedig jelentősen csökkent a bántalmazás, vagyis az esetek 98,5 százalékában sikerült legalább jelentős csökkenést elérni.

Jármi Éva

Stiller Ákos

hvg.hu: Mi a KiVa igazi erőssége?

J. É.: Egyrészt nagyon tiszta benne, hogy kinek, mit kell csinálnia, és minden eszköz a tanárok rendelkezésre áll ehhez. Viszonylag egyszerű felépítésű, szépen összehozza az osztálytermi foglalkozásokat és a számítógépes játékot, melyben a gyerekek különböző szerepeket próbálhatnak ki, például, hogy milyen érzés, ha ők az áldozatok, de megtanulhatják azt is, hogyan védhetik meg társaikat. De a legfontosabb talán, hogy tartalmilag nagyon át van gondolva.

hvg.hu: Egy múlt heti konferencián azt mondta, hogy a magyar tanárok egyes képességeknek nincsenek birtokában, melyek kellenének a finn modell hazai alkalmazásához. Mire gondolt?

J. É.: Két dolog hiányzik, az egyik módszertani. A finn iskolarendszerben 70 perces órák vannak, a tanítás nagy része interaktív formában, csoportmunkában folyik. Ott nincs olyan, hogy a tanár csak áll a táblánál és beszél. Sürögnek-forognak körülötte a gyerekek, zajlanak a dolgok, és ez teljesen természetes. A magyar közoktatásban a tanítási idő 42 százaléka még mindig frontálisan zajlik, a maradék egyéni és páros munkában. 20 százalék sincs, amit csoportmunkával töltenének a gyerekek. Van, hogy bemegyek egy bemutató órára, és a pedagógus csoportfeladatot ad, de látszik, hogy nagyjából ez az első alkalom, hogy a gyerekek fel lettek állítva, és beosztva valamilyen rendszer szerint. Ugyanez a finneknél már két hónap után megy gördülékenyen.

hvg.hu: Mi a másik?

J. É.: A másik attitűdkérdés. A magyar társadalom nagyon elfogadó azzal a hozzáállással, hogy ha valaki nem tudja megvédeni magát, az vessen magára. Pár napja egy cyberbullyingről szóló cikk alatti kommenteket olvasgattam, ahol több hozzászóló úgy fogalmazott, ha valaki nem bírja feldolgozni, hogy egy kép alatt agyonszekálják, akkor az temesse el magát, mert a világ ilyen. Parti Katalin készített egy felmérést, amiből kiderült, hogy ha fizikai bántalmazásról van szó, akkor a tanárok egészen komoly dolgokat tennének. De ha verbális bántalmazással találkoznak, a leggyakoribb tanácsuk az lenne, hogy az érintett ne foglalkozzon vele, ne figyeljen oda. A második leggyakoribb pedig, hogy mondja el egy tanárnak – aki aztán majd azt mondja, hogy ne foglalkozzon vele.

hvg.hu: Magyarországon létezik kidolgozott iránymutatás arra vonatkozóan, hogy egy tanárnak mit kell tennie, ha iskolai bántalmazást tapasztal, mi a felelőssége egy-egy ilyen szituációban?

J. É.: Sajnos a közoktatás valóságától ez nagyon távol áll. Az iskolák házirendje tartalmaz passzusokat, amiket ide lehet erőltetni, de ezek csak arra vonatkoznak, milyen következményekkel jár bizonyos szabályok megszegése. Nálunk a diák egyre súlyosabb beírásokat kap az ellenőrzőjébe. Arra viszont, hogy mi a tanár dolga, ha tudomására jut, hogy bántalmazás történik, milyen információkat kell begyűjteni, és hogy utána mi kell, hogy történjen, nincs eljárásrendje a magyar iskoláknak. Vagy egy borzasztó nagy iskolareformra lenne szükség, ami magával hozná azt is, hogy megoldódik a bullying problémája is, vagy – és ez az egyszerűbb megoldás – ráfókuszálunk a tanárok szerint egyébként perifériás problémára, amihez kidolgozunk egy beavatkozási módot. Aztán azt is kitaláljuk, hogyan építhető be koherensen a megelőzés az iskola életébe.

Képünk illusztráció

AFP / Arne Dedert

hvg.hu: A legfrissebb statisztikák szerint Magyarországon a gyerekek hány százalékának van része iskolai zaklatásban, hányan válnak áldozattá, illetve zaklatóvá, zaklató áldozattá?

J. É.: Egy nemzetközi kutatás szerint (Health Behaviour In School-Aged Children – Iskoláskorú gyerekek egészségmagatartása –, HBSC) itthon 7 százalék az áldozatok aránya. Ezzel papíron a HBSC-átlag alatt vagyunk, de valószínűleg nem ilyen ritka a bántalmazás előfordulása. Erre utal az is, hogy ha a verekedések gyakoriságára kérdeznek rá, ott rögtön ötödikek vagyunk a listán. Azok az országok, például Finnország is, amelyek bullying terén nagyon hasonló adatokat mutatnak, mint mi, a verekedésben is hátul vannak. A bullying kritériumai között szerepel, hogy az hosszabb ideig, ismétlődően forduljon elő, de ha megengedőbbek vagyunk a kategóriával, és azokat a gyerekeket is odavesszük, akik bár nem férnek bele a hetente többször bántalmazott kategóriába, de nem is csak egyszer-egyszer szólnak be nekik, akkor körülbelül 28-30 százalékot mondanék a bántalmazottak arányára. A fogalmi zavar miatt nehéz ez a kérdés. Még nincs jó módszer rá, hogy lehet a jelenséget egy olyan országban jól mérni, ahol még csak elnevezése sincs a bullyingnak, és nem is nagyon értik, hogy mi az.

hvg.hu: Hogyan lehetne nálunk bevezetni a KiVa-t? Mi kellene hozzá megváltoztatni?

J. É.: Nálunk a gyenge pont a tanárok felkészítése. Amit Finnországban két nap alatt le át lehet adni, több tanári karnak egyszerre, az nálunk egy felkészítő évvel lehetne megvalósítható. Pont ezt csinálják egyébként jelenleg Észtországban. Az olaszoknál merült fel az az indok, hogy a tanároknak nincs ideje erre a programra. De érdekes módon, ahol az iskola vezetőjének igazán fontos volt a dolog, ott megszervezte, hogy igenis legyen rá. A finnek főleg a finnnyelv-óra és a hittanóra „rovására” tartják a foglalkozásokat, illetve minden tantárgy ad egy órát, négyévente egyszer. Ezt egyáltalán nem lehetetlen beiktatni a tanmenetbe. Ami a költségeket illeti, az első ötéves periódusra 100 millió forintból ki lehetne hozni, amiben a program magyarra fordítása, tesztelése, bemérése és elindítása is benne lenne egy pilot évvel, a programot befogadó, valamint a program mérhetőségét lehetővé tevő kontrolliskolákkal. Ekkora összeg mellett ez nagyban csak szándék kérdése. Finnországban az oktatás az utolsó, ahonnan pénzt vonnának el. Márpedig ütőképes emberek ott lesznek, ahol a pénz van. Ennyi a finn csoda.

hvg.hu: Finnországban nehéz bekerülni a tanárképzőkre, csak a legjobbakat veszik fel, és csak az igazán jók helyezkednek el a pályán. Milyen egyéb mindenben különbözik a finn tanárok helyzete a magyarokétól?

J. É.: Például abban, hogy a finn tanároknak nincs másodállásuk; a magyar pedagógusok közül viszont szinte mindenki ad magánórákat, hogy meg tudjon élni. A fizetésükről a finn tanárok elmondták, bár a versenyszférában többet keresnének, de a közszférán belül jól meg vannak fizetve. A legvonzóbb a hivatásukban a magas társadalmi presztízs, ami a szakmájukkal jár. Ezzel összecseng, hogy tízszeres a túljelentkezés a tanárképzésre, és valóban csak a legjobbakat veszik fel. Ehhez képest a magyar pedagógusok háromszorosan kontraszelektáltak: mint ahogy arra egy interjúban Vekerdy Tamás is utalt rá, az érettségizők legrosszabb egyharmada megy tovább tanárképzésre, a tanárképzést elvégzők legrosszabb egyharmada megy el a tanári pályára, és a tanári pályát elkezdők legrosszabb egyharmada marad a tanári pályán.

Stiller Ákos

hvg.hu: Mi az, amit még szívesen hazahozna a finn oktatási rendszerből?

J. É.: Náluk a tanári olyan, mint egy óriási nappali. Van dívány, fotelek, és egy nagy körben ülnek, beszélgetnek, teáznak, egy nagy csapatként. Nem azt nézegetik, mit fognak tanítani a következő órán. Amikor pedig letelik a 20-30 perces szünetük, egyetlen papír nélkül kedélyesen elsétálnak az órájukra, mert ők mindent digitálisan csinálnak. Belépnek egy olyan terembe, aminek az egyik oldala csupa üveg, a falon életnagyságú poszteren ott mosolyog az egész osztály. Sokáig nem tudtam, mi az, ami még nagyon furcsa rajtuk, aztán rájöttem, hogy nincs rajtuk cipő! Pszichológusként az egyik trükkünk arra, ha azt akarjuk, hogy az emberek kilépjenek a mindennapos rutinjukból, hogy levetetjük a cipőt, mert akkor nem olyan összerendezett az ember. Ha vannak olyan gyerekek az iskolában, akik nem finn anyanyelvűek, azoknak az iskola szerez olyan felnőttet, akivel hetente egy órát legalább beszélgethet az anyanyelvén. Mindezt azért, hogy a gyerek érezze, az iskolában ott van a kultúrája, és hogy törődnek vele. Van Lego-robot-építő szakkör, de foglalkozhatnak fa- és textilmegmunkálással is.

hvg.hu: Ez mind súlyos pénzkérdés.

J. É.: Akkor mondok mást. Voltunk bent egy elsős osztálynál, akik épp valamilyen nehéz feladatot oldottak meg, ezért a tanár néni egy labdácskát dobott egy befőttesüvegbe. Kiderült, hogy ha olyasmit csinálnak, amiért az egész osztálynak jár dicséret, akkor mindig bekerül egy labda az üvegbe, amikor pedig megtelik, akkor az egész osztály kap jutalmat. Ebben az esetben például azt, hogy a testvérosztályukkal együtt mehettek a számítógépes terembe játszani. Nálunk is van néhány tanár, aki használ hasonló pedagógiai eszközöket, de például nálunk a testvérosztály is csak amolyan formális dolog.

hvg.hu: Hogy látja, belátható időn belül bevezethetik a KiVa-t Magyarországon?

J. É.: Aáry-Tamás Lajos oktatási ombudsman nagyon támogatja, igyekszik megteremteni a szükséges feltételeket. Addig is február végén elindul az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet honlapján egy kutatás- és tanulmánygyűjtemény, amelyben magyarországi jó gyakorlatokat gyűjtöttünk össze. Szeretnénk összekapcsolni azokat az intézményeket, melyek tudnak segíteni azokkal, ahol hasonló problémával küzdenek, és tanácsra lenne szükségük.