Újra elkészítették a tenger fenekén megtalált 170 éves sört
Egy 170 évvel ezelőtt készült sör receptjét rekonstruálta és magát a sört is elkészítette egy finn sörfőzde egy elsüllyedt hajóroncsban talált palackok alapján.
1840 körül a Balti-tengerben, az Aland-sziget közelében süllyedt el egy kereskedelmi hajó, amelynek roncsában búvárok több mint száz pezsgősüveg mellett öt dugóval lezárt sörösüvegre bukkantak 2010-ben. A Löweni Egyetem kutatói szerint a pezsgővel ellentétben a sörök már élvezhetetlenek voltak.
Belga és finn kémikusok, mikrobiológusok és sörfőzők ezután közösen dolgoztak a 170 évvel ezelőtti sör receptjének rekonstruálásán. Jan Wennström, a finn Stallhagen sörfőzde vezetője detektívmunkának nevezte az eredetileg a 19. század első felében fogyasztott sör elkészítését.
Az Espooban lévő VTT finn kutatóközpont szakértői arra a felfedezésre jutottak, hogy a sör minden valószínűség szerint Belgiumból származott. Belga kollégáik ezután hozzáfogtak, hogy rekonstruálják a pontos összetevőket és az elkészítés mikéntjét.
"A legnagyobb kihívás annak meghatározása volt, milyen mikroorganizmusokat kell használnunk ehhez a sörfajtához" - mondta Guido Aerts mikrobiológus.
A szakértők úgy vélik, hogy a hajóroncsban talált sör különlegességnek számíthatott az 1840-es években is: a gyakorlat szerint ugyanis a sört általában hordókban szállították, nem pedig dugóval lezárt üvegben. A régi recept szerint elkészített ital lényegesen édesebb, mint modern változatai, alkoholtartalma pedig 4,5 százalékos. A sörfőzde a történelmi sört Stallhagen 1843 névre keresztelte, leírása szerint "finom és rafinált".
Összesen 120 ezer üvegnyit töltöttek meg a sörrel, további ezer üveget kézzel készült csomagolásban dobnak piacra. A 19. század elején a sör luxuscikknek számított, és így van ez a különleges receptúra alapján készült itallal is: az első üveg egy árverésen 850 euróért, azaz 260 ezer forintért kelt el.
A különleges ital eladásából származó bevételt a sörfőzde közhasznú célokra, egyebek között a még víz alatt lévő hajóroncsok további kutatására és feltárására fordítja. "Biztosan vannak még más kincsek is azon kívül, ami most előkerült" - fogalmazott Wennström.