Betilthatják az elektromos rollereket Párizsban
A helyi népszavazás eredménye alapján a három kölcsönzőcég szeptember elsejével vonul ki a francia fővárosból.
A helyi népszavazás eredménye alapján a három kölcsönzőcég szeptember elsejével vonul ki a francia fővárosból.
Marlene Schiappa évek óta küzd a nők egyenjogúságáért.
Hónapok óta sztrájkolnak Franciaországban a nagy vitát kavaró nyugdíjreform miatt, az elmúlt két hétben pedig többször is összecsapásokkal végződtek a tüntetések. Párizsban követtük a tiltakozásokat, és megnéztük, valóban annyira erőszakosak-e a tüntetések, mint ahogyan az itthonról tűnik.
Több városban is zavargásokban torkolltak a békés demonstrációk, a rendőrség könnygázt és vízágyút is használt az oszlatásra.
Több tízezren vonultak fel a nyugdíjreform elleni demonstráción.
Kedden délután több tízezer ember kezdett tüntetni a francia fővárosban az ellen, hogy az országban megemelték a nyugdíjkorhatárt. Kollégáink beszámolója szerint a tüntetők Párizsban egy három kilométeres szakaszt tesznek meg – órák alatt. Nagyon lassan haladnak, a szakszervezetek egymás mögött sorakoztak fel. Tudósítóinknak a tüntetők azt mondták: egészen addig fognak tüntetni, amíg nem vonják vissza a nyugdíjreformot.
Tizedik alkalommal hirdettek általános sztrájkot a francia szakszervezetek a parlament kihagyásával kihirdetett nyugdíjreform ellen. Az utóbbi két hét tüntetéseinek képei bejárták a világsajtót, sokan pedig a kormány bukását vizionálják. Megnéztük, milyen a hangulat Párizsban az újabb mozgósítás előtt és összeszedtük, mire lehet számítani kedden.
Megmutatjuk, milyen a hangulat a nyugdíjreform miatt forrongó francia fővárosban.
Többeket hidegen hagy a nyugdíjreform elleni tüntetés és ugyanúgy folytatják a vacsorájukat, mintha semmi nem történt volna.
Nem akart sokat kockáztatni, végül éppen csak megúszta a bukást a francia kormány, amely különleges eljárással emelte törvényerőre a nyugdíjreformot. Emmanuel Macron államfő forró tavasz elé nézhet. A tüntetések olyan hevessé váltak, hogy miattuk III. Károly brit király is lemondta a vasárnapra tervezett franciaországi látogatását.
Ha nem lenne elég nyomás az utcákon, a közösségi média minden apróságért rátesz egy lapáttal.
Libamájmentes libamájkonzervvel kedveskedik egy spanyol startup a húsmentes étkezés híveinek, ezzel arra is reagál, hogy a libatömés sokakat elborzaszt. Miről árulkodik a termék sikere, és jó-e, ha vegán készítmények húsételeket utánoznak?
A brit uralkodó vasárnap érkezett volna az országba.
Nem nyugszanak a kedélyek, miután Emmanuel Macron két évvel megemelte a nyugdíjkorhatárt.
Kilencedik alkalommal hirdettek meg általános mozgósítást csütörtökre a szakszervezetek, amelyek továbbra sem fogadják el, hogy Franciaországban immár 64 év a nyugdíjkorhatár a korábbi 62 helyett. Macron csak rendeletileg tudta bevezetni a törvényt, mert a parlament többsége elvetette azt.
A német konzervatív lap politikai fő elemzője szerint a francia politikai elit kíméletlenül folytat vad csatát a nyugdíjreform ügyében, ám ezzel csak az országnak, és végső soron Európának árt, miközben a földrésznek hatalmas ellenfelei vannak, akik kihasználnak minden gyengeséget.
A szövetségi kapitánynak a PSG sztárjátékosa és Antoine Griezmann között kellett döntenie.
Elbukott a nyugdíjreform kihirdetése után benyújtott bizalmatlansági indítvány Franciaországban, ezért több ezren vonultak az utcákra, nemcsak a fővárosban, hanem több vidéki városban (például Bordeaux-ban, Toulonban és Strasbourgban) is.
Ezzel automatikusan tövénnyé válik a nyugdíjreform tervezete.
Ennek ellenére nem veszik le a műsorról a botrányt okozó előadást.