Kidőlt fa bénította meg a vasutat Fótnál, hosszabb a menetidő a váci vonalon
A pályára dőlt fa kigyulladt, Fót és Csomád között most egyáltalán nem jártak egy ideig a vonatok.
A pályára dőlt fa kigyulladt, Fót és Csomád között most egyáltalán nem jártak egy ideig a vonatok.
A fóti önkormányzat szerint rendesen tájékoztatták a lakókat arról, hogy most nem szállítják el a kirakott lomokat, utóbbiak viszont azt mondják: ők arról csak a Facebookon terjedő bejegyzésekből értesültek. A szemét szombat óta gyűlik az utcákon.
A kormány meghátrált, és ezt Kubatov Gábor jelentette be Aszódon egy lakossági fórumon.
A fóti gyermekközpont bezárása miatt vitetné át a kormány a kísérő nélkül érkezett gyerekeket Aszódra. Szakértők szerint ilyenre még nem volt példa Európában.
Akár 120 percet is késhetnek a váci vonatok, Fótra pedig egyáltalán nem járnak most.
Békés demonstrációra készülnek április elején a fóti gyermekváros volt növendékei az otthon bezárása és a nevelők ellehetetlenítése ellen tiltakozva – írta a Népszava.
Juhász Péter nyílt levelet írt Molnár Gyulának és Botka Lászlónak, amelyben közölte, nem fognak közös listát állítani a szocialistákkal, és vizsgálják ki az Együtt tagjának kifütyülését.
Egy családi házban öt felnőtt és két gyerek lett rosszul, valószínűleg a szén-monoxid miatt.