Portugália államadóssága 2013-ban ér csúcsra, akkor a hazai össztermékhez (GDP) mérten 107 százalék lesz, majd csökkeni kezd - mondta a portugál pénzügyminiszter kedden. A GDP-arányos államadósság várhatóan 100,8 százalék lesz az idei év végén.
Oroszország 3,2 százalékos GDP-arányos államháztartási többlettel zárta az idei első tíz hónapot, a többlet 1,4 ezer milliárd rubelt (45,85 milliárd dollár) tett ki - közölte az ország pénzügyminisztériuma kedden, előzetes adatként.
Az euróövezetben átlagosan 0,2 százalékkal bővült a bruttó hazai termék (GDP) a harmadik negyedévben az előző negyedévhez képest - derül ki az Európai Unió statisztikai hivatalának kedden ismertetett első becsléséből.
Bár a bruttó hazai termék nem éri el idén a kormány által várt két százalékot, a megkérdezett elemzők szerint ezt a piac nem is vette komolyan: a harmadik negyedévi 1,4 százalékos GDP arányos bővülés megfelel az elvárásaiknak. Jövőre viszont a külső konjunktúra lassulása miatt újabb komrányzati intézkedések jöhetnek.
Az orosz gazdaság 4,8 százalékkal nőtt az idei harmadik negyedévben éves összevetésben - az orosz statisztikai hivatal hétfőn ismertetett első becslése szerint.
Portugáliában tovább mélyült a recesszió a harmadik negyedévben: a gazdasági teljesítmény 0,4 százalékkal csökkent a második negyedévhez képest a statisztikai hivatal hétfőn ismertetett első becslése szerint. A második negyedévben még csak 0,1 százalékos volt a csökkenés az előző három hónaphoz viszonyítva.
A japán gazdaság éves szinten 6 százalékkal nőtt a harmadik negyedévben, elsősorban amiatt, hogy a márciusi természeti csapások miatt addig kielégítetlen külső keresletnek szállított az ipar.
Az előző negyedévhez képest kisebb ütemben, éves szinten 7,9 százalékkal bővült az euróövezeti észt gazdaság a harmadik negyedévben - közölte az észt statisztikai hivatal pénteken nem végleges adatként.
A bankok végtörlesztésből eredő vesztesége a nemzetgazdaság számára is hasonló mértékű veszteséggel jár, vagyis a GDP ennyivel fog csökkenni – hívja fel a figyelmet Szabó Károly közgazdász-szociológus, a Noba nevű, közösségi kölcsönöket szervező hálózat alapítója egy eddig egyáltalán nem mérlegelt aspektusra. A hvg.hu-nak felajánlott tanulmány rövidített és szerkesztett változatában először ezt a felvetést gondoljuk végig. A témát azonban nem eresztjük: a következő napokban több olyan javaslattal is előjövünk, melyek a nemzetgazdaságot kevésbé károsító módon kínálnak megoldást a devizahitel-problémára.
A június-júliusi megtorpanás után kedvező jelként értékeli az ipari termelés szeptemberi bővülését a Takarékbank és a Raiffeisen elemzője, akik szerint idén átlagosan körülbelül 5,5 százalékkal emelkedhet az ipari termelés.
Összesen tizenkét céget veszített az idén a zágrábi tőzsde, amelyek részben csődjük, részben a tőzsdei jegyzés magas költségei miatt "hagyták el" a horvát börzét - jelentette a Poslovni dnevnik.
Franciaországban a hazai össztermék (GDP) csupán 1 százalékkal nő jövőre a kormány frissített becslése szerint, és a pénteken megjelent adatok alapján már az idén is alacsonyabb lesz a növekedés a tavalyinál, a bankrendszer viszont állami támogatás nélkül is elvégzi a feltőkésítés feladatát, és olyan nagybank is van, amelynek egyáltalán nincs szüksége pótlólagos forrásra.
Már az egymást követő hatodik negyedévben nőtt a litván gazdaság idén július-szeptember között: a statisztikai hivatal pénteken közölt adatai szerint a GDP 6,6 százalékkal gyarapodott az egy évvel korábbihoz képest. A második negyedévben 6,5 százalék, az elsőben 5,9 százalék volt a gazdasági növekedés.
A thaiföldi jegybank jelentősen rontott idei gazdasági növekedési előrejelzésén, részben az országot sújtó árvíz miatt. A GDP a legfrissebb becslés szerint csak 2,6 százalékkal bővül ebben az évben.
A német kormány a korábbi előrejelzésénél kisebb, 1,8 százalék helyett 1 százalékos GDP-növekedésre számít 2012-ben - közölte csütörtökön Philipp Rösler gazdasági miniszter.
További kormányzati intézkedések nélkül jövőre 3,1 százalékos GDP-arányos eredményszemléletű (ESA) hiány alakulhat ki, de amennyiben 200 milliárd forint összegű tartalékot véglegesen töröl a kormány, akkor teljesíthető a 2,5 százalékos hiánycél - mondta Varga Lóránt vezető elemző csütörtökön, ismertetve a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elemzését a 2012. évi költségvetési törvényjavaslatról.
Korábbi prognózisuknál kisebb, 1,7 százalékos GDP-növekedésre számítanak idén a TakarékBank elemzői, jövőre további lassulást, 1,5 százalékos növekedést várnak, 2013-ben viszont, amennyiben a gazdaság kiszámítható pályán marad, 2,5 százalékos gyorsulást.