Hivatalos: ezt jelenti az M betű az Android M-ben
Most végre kiderült, mi is rejlik a titokzatos M betű mögött, és nem meglepő módon, ismét egy édesség insprirálta a legújabb Android verzió elnevezését.
Most végre kiderült, mi is rejlik a titokzatos M betű mögött, és nem meglepő módon, ismét egy édesség insprirálta a legújabb Android verzió elnevezését.
Az egyik legilletékesebb, a Samsung foglalta össze egy grafikában, hogy milyen fontos újításokat hoz majd az Android M.
Mégsem olyan gördülékeny minden az Alphabettel, mint ahogyan azt a Google gondolta.
Épp hogy csak elindult az Alphabet, Kínában máris elérhetetlenné tették.
A magyar kis- és közepes cégeknek már kétharmada hirdet a két népszerű csatornán, de az eredmények láttán fanyalognak.
Teljesen váratlan lépésként radikális megújulást és új, mindent összefogó vállalatnevet jelentett be a Google.
A Google terve, hogy még legalább egymilliárd Android-felhasználót toborozzon, ehhez pedig igazán olcsó okostelefonokra van szükség.
Nem vagy te annyira fontos a háttérhatalomnak, Gézám.
Hihetetlen, de néhány esetben alig pár év is elég volt ahhoz, hogy jelentős átalakuláson essen át egy népszerű online platform.
Eddig csak hét nyelven működött, most megérkezett magyarra is a Google Translate alkalmazás legérdekesebb funkciója: az okostelefon kamerájával pásztázva angol szavak fölött, azok azonnal magyarrá alakulnak a telefon képernyőjén – és fordítva.
Úgy tűnik, a Google+ Photos bezárása csak a kezdet volt, a keresőóriás további jelentős lépésekre is elszánta magát közösségi hálózatával kapcsolatban.
Új funkcióval bővült a Google Maps, így mostantól bármikor visszanézhetjük az útvonalat, melyet a telefonunk alapján rögzít a Google.
Mostantól nem kell gmaileznie, Google+-t használnia, ha igénybe szeretné venni a Google ingyenes üzenetküldési, video- és hanghívási szolgáltatását.
Indiában született, gyerekkorában nem volt se tévéjük, se telefonjuk, de a tanulását támogatták, egyetemre ment, majd 2004-ben került a Google-hoz. Sundar Pichai évek óta a Google felemelkedő csillaga, most pedig a csúcsra ért.
Sok magyar szinte meztelennek érzi magát, ha nincs nála a mobilja egy napig. A Google megbízásából készített friss kutatásból kiderül: ma már szinte mindenki a telefonja ébresztőjére kel fel, és meglepően sokan még egy randevú közben is nyomogatják egy kicsit a készüléküket. Az okostelefonok telefon funkciója pedig szinte már mellékes.
Épp csak hogy szárnyra kaptak az első hírek a nagy Google-átalakulásról, máris „húsvéti tojásról”, sőt egy finom trollkodásról is hallani.
A Google helyett ezentúl az Alphabet nevet kell megjegyezni, de az új vállalatot nem alphabet.com címen kell keresni.
Valószínűleg kevesen lepődnek meg azon, ha a Google-ről kiderül, szeretne felvásárolni egy startup vállalkozást. Az viszont már kicsit furcsább hír, ha ez a bizonyos startup hamburgerekben utazik.
Az elkövetkező hónapok nagy változásokat hozhatnak a legnagyobb videomegosztó életében.
Újabb cég került a keresőóriás bevásárlókosarába: ezúttal egy prototípus eszközöket készítő startupról van szó.