Megszűnik egy sokak által használt Google-szolgáltatás
Augusztus 1-jétől kezdődően több platformon is búcsút vesz a Google az egyik sokak által használt szolgáltatásától.
Augusztus 1-jétől kezdődően több platformon is búcsút vesz a Google az egyik sokak által használt szolgáltatásától.
Első alkalommal volt érintett egy személyi sérüléses balesetben a Google vezető nélküli autója.
Nem az a baj, hogy a képfelismerő programok néha látványosan tévednek, hanem az, hogy a fejlesztők sem tudják, pontosan hogy működnek az egyre bonyolultabb rendszerek.
Lars Rasmussen az az ember, aki hat éven át a Google, öt éven át pedig a Facebook alkalmazottja volt. Nem csoda, hogy mindenki arra kíváncsi, szerinte mi a két cég között a legnagyobb különbség.
Óriásit hibázott a Google Photos app, pontosabban a mögötte lévő algoritmus. A Google bocsánatot kért.
Mostantól jelentősen megváltoztathatjuk levelezőrendszerünk küllemét, bizonyítva kreativitásunkat.
A számítógép(es program) már nem csak tényeket tud felidézni, ha kérdezik, hanem a kontextust is érti.
A felsoroltakat alkotóik a szó szoros értelmében megálmodták. Méghozzá az előtt, hogy a tudomány igazolta volna ennek lehetségességét.
Ha csak egyszer is került ki valakiről kényes kép a netre a tudta nélkül, akkor értékelni fogja a Google ez irányú erőfeszítéseit.
Néhány hónapot ugyan még várniuk kell a felhasználóknak az Android M, valamint az iOS 9 megjelenésééig, a béta verziónak köszönhetően azonban már megnézhetjük, mik lesznek a hasonlóságok és a különbségek a két legnépszerűbb mobilos oprendszer új verziói között.
Ha valaki elégedetlen Gmail-címével, pontosabban annak végződésével, hamarosan lecserélheti, igaz, nem ingyen.
Megint tévedett egy nagyot a Google Photos mögött álló mesterséges intelligencia.
Egy sörözésnél jobban semmi sem tudja közelebb hozni egymáshoz az embereket. Valahogy így gondolkodott a kanadai Molson sörgyár is, amely a Google technológiáját használva egy remek marketingakciót talált ki.
A Google egy speciális szerkezettel vizsgálja, mennyire reagál fürgén az érintőképernyő telefonjainkon.
Idén már tíz éve, hogy a Google segítségével néhány kattintás után a Föld bármely pontjára eljuthatunk. A jubileum alkalmából a cég egy kis meglepetéssel készült a felhasználóknak.
A Google frissítette iOS-es naptár alkalmazását, a Google Calendart, amelyik így még inkább kiszolgálja a felhasználókat.
A Street View már a legkülönfélébb helyszínekre kalauzolta el a felhasználókat, sziklafalat viszont még sosem mutatott meg így.
A Dunnhumby (vagyis a Tesco áruházlánc klubkártyákat működtető leányvállalata) iránt komolyan érdeklődni kezdett a Google. Egy kockázati tőkebefektetővel párban akár bő 3 milliárd dolláros ajánlatot is tehet a vállalatra – írja a Business Insider. Az üzlet lényege: közelebb jutni a vásárlói lélekhez.
A nyári melegtől elolvadó jégkrémek, és egy erre éppen ráeszmélő társuk szerepelnek ma a Google mai különleges, animált logójában.
A Google nagy titokban felvásárolt egy céget, és az akvizíciónak érdekes következményei lehetnek.