Szövetségesei bírálata ellenére Netanjahu kitart Rafah ostroma mellett
A német kancellár ellenzi a tervet, mert túl sok civil áldozattal járhat.
A német kancellár ellenzi a tervet, mert túl sok civil áldozattal járhat.
Ankara „komoly következményekre” figyelmeztette Izraelt, ha megpróbálja „levadászni” a Hamász Törökországban élő tagjait.
Ezt a négy kilométer hosszú alagutat már decemberben megtalálták az övezet északi és középső része alatt, azóta átvizsgálták, majd fokozatosan megsemmisítették.
A szervezők korábban jelezték, a politikai üzenetet tartalmazó dalszöveg miatt ki is zárhatják az országot a versenyből.
Újabb fogolycseréről és segélyszállítmányokról tárgyalnak az izraeliek a palesztin terroristákkal.
A Gázai övezet egészségügyi hatóságai szerint 112 ember vesztette életét, 280-an pedig megsebesültek a támadásban, amellyel az izraeli erőket vádolják. Az al-Dzsazíra hírcsatorna szerint a segélyre váró több száz ember közé tüzérségi lövedékek és drónokról indított rakéták csapódtak be.
Ezt a vádat fogalmazta meg a Moszad egyik régi vezetője, aki korábban többször is erre tett javaslatot Izrael miniszterelnökének.
Az áldozatok között voltak nők, lányok és férfiak is.
A nemzetközi nyomás ellenére kitart a rafahi támadás terve mellett Izrael.
Mohamed Stajeh, a Palesztin Hatóság kormányfője szerint szívesen összefognának a Hamásszal a palesztinokért, de vannak alapszabályok, amiket el kellene fogadniuk.
Többek között húsz olyan terroristát is elfogtak, aki részt vett az október 7-i terrortámadásban.
Megosztó vitát folytattak az Európai Parlament külügyi és fejlesztési bizottságának tagjai, miután Izrael január végén azzal vádolta a Gázában kulcsfontosságú humanitárius munkát végző, UNRWA nevű ENSZ segélyszervezetet, hogy 12 munkatársuk részt vett az október 7-ei, Izraelt ért terrortámadásban. A vizsgálatok folynak, és egyelőre még sok a kétség. Azonban, mivel a vádak miatt több kulcsfontosságú adományozó ország is felfüggesztette a támogatását az UNWRA felé, a segélyszervezet lehet hogy nem éri meg a vizsgálatok lezártát, ami a gyakorlatban azt jelentené, hogy a gázai övezet szinte teljes mértékben élelem és gyógyszersegély nélkül maradna.
Az épületben több gyanúsítottat is őrizetbe vettek.
A földalatti bunkerben fürdőszoba is ki volt alakítva.
Franciaországnak sikerült evakuálnia a Gázai övezetből 42 francia állampolgárt és a Francia Intézet munkatársait, családtagjaikkal együtt.
Szerintük ez a tartós béke kulcsa a térségben.
David Cameron szerint a Rafah környékén tartózkodóknak már nincs hova menniük.
A terrorszervezet három részletben valósítaná meg a béketervet. Benjámín Netanjáhú izraeli miniszterelnök korábban közölte: addig nem lesz vége a háborúnak, míg el nem éri a célt, a Hamász elpusztítását.
Az izraeli hadsereg szerint a többségükkel a terrortámadás napján végezhettek a palesztin fegyveresek.