Ausztrál vizsgálat: Nem a segélymunkásokat célozták az izraeli hadsereg áprilisi légicsapásai
A jelentés szerint Izrael azért lőtt ki rakétákat a segélyszállító konvojra, mert tévesen azt hitték, hogy azt eltérítették a Hamász harcosai.
A jelentés szerint Izrael azért lőtt ki rakétákat a segélyszállító konvojra, mert tévesen azt hitték, hogy azt eltérítették a Hamász harcosai.
Mohammed Deif egy július 13-i rakétatámadásban vesztette életét, de a halálát csak most erősítették meg.
Néhány óra leforgása alatt célzott támadás áldozatává vált Teheránban a Hamász politikai vezetője, Iszmail Hanije és Bejrútban a Hezbollah magasrangú parancsnoka, Fuad Sukr. Hanije meglepő kiiktatása nagy pofon Irán számára is, de Izrael egyelőre nem vállalta a teheráni akciót, hanem csak a bejrútit. Az azonban biztos, hogy az akció aláásta a gázai tűzszüneti tárgyalásokat, és a kettős likvidálás jelentősen megnövelte egy regionális háború esélyét.
A terrorszervezet Izraelt tette felelőssé a gyilkosságért.
Hárman civilek voltak, ketten pedig az izraeli hadseregben szolgáltak.
A keddi csapásban a Hamász katonai szárnyának helyi parancsnokát és egy palesztin katonai szervezet helyi vezetőjét ölték meg Ciszjordániában.
Rekordütemben folyik Ciszjordánia egyes részeinek izraeli bekebelezése. Egyre inkább lehetetlenné válik egy életképes palesztin állam megteremtése, de ezt Benjamin Netanjahu kormánya nem is bánja.
A jelentés szerint a Hamász zászlóaljainak többsége súlyos veszteségeket szenvedett a szárazföldi hadműveletben, majd a visszatérő rajtaütésekben, de három zászlóalja egyelőre még érintetlen.
A mecsetben éppen ima volt, legalább 22-en meghaltak.
Izrael szerint az épület terroristák búvóhelyeként szolgált.
Ezzel a háború nem fejeződik be, viszont Izrael csapatokat csoportosíthat át az északi határához, ahol a Hezbollah jelent fenyegetést.
Aligha lesz eredményes a hétvégi svájci Ukrajna-békecsúcs, amelynek az lenne a célja, hogy demonstrálja a világ Kijevvel vállalt szolidaritását. Közben az ukrán hadseregnek az utóbbi napokban sikerült stabilizálnia a Harkiv környéki frontot.
„Az amerikai kormány igazi próbatétel előtt áll, miszerint képes-e biztosítani, hogy a megszálló (Izrael) eleget tegyen a háború azonnali befejezése kötelezettségének a Biztonsági Tanács határozatával összhangban” – mondta a szervezet egy magas rangú tisztviselője.
Az izraeli hadsereg szombaton négy túszt, egy nőt és három férfit szabadított ki a Gázai övezetben.
A négy izraeli sikeres kiszabadításával végződött akció során a terroristák élő pajzsként használhatták a civileket, ezért veszthette életét több mint kétszáz palesztin, és sebesültek meg négyszázan az akcióban.
Fontos részleteket kikerülő béketervet jelentett be Joe Biden amerikai elnök a gázai háború lezárására. A tartós tűzszünetet akadályozzák a feloldhatatlannak tűnő ellentétek és a politikai érdekek.
Az izraeli hadsereg szerint az iskolában a Hamász parancsnoki állása működött.
Összesen 165 magyar állampolgárral vette fel a kapcsolatot a magyar Külügyminisztérium, ők mind jól vannak.
A korábban békeaktivistaként is tevékenykedő Ada Sagi azt mondta, a Gázai övezetben töltött 53 nap alatt minden reménye elveszett, hogy az izraeliek és a palesztinok között valaha is béke legyen.