Több tucat koronavírus-fertőzött érkezhetett Hollandiába repülővel Dél-Afrikából
A holland hatóságok mindenkit leteszteltek a két járaton, a fertőzötteket pedig tovább vizsgálják, hogy kiderüljön, melyik variáns található meg a szervezetükben.
A holland hatóságok mindenkit leteszteltek a két járaton, a fertőzötteket pedig tovább vizsgálják, hogy kiderüljön, melyik variáns található meg a szervezetükben.
A vendéglátó egységeknek és a nem alapvető árucikkeket forgalmazó boltoknak délután öt órától reggel ötig zárva kell tartaniuk.
A Covid újabb tombolása közben szélsőjobboldal szervezte tüntetés volt Ausztriában, zavargássá fajultak a korlátozások elleni demonstrációk Hollandiában és Belgiumban.
Az eset még 2019-ben történt, de csak most született meg az ítélet.
Nagyszerűen oldott meg egy nehéz helyzetet egy holland autós. A kocsiját sem kímélve állított megy egy autót, amiben eszméletét veszítette a sofőr.
A polgármester és az igazságügyi miniszter is kiállt a rendőrök mellett, akik éles lőszerrel is lőttek a zavargókra.
Erőszakosan tiltakoztak a korlátozás ellen, a holland rendőrök életveszélyről számoltak be.
A nagy bevásárló központoknak és a vendéglátó helyiségeknek este 8 órakor, a nem alapvető fontosságú cikkeket áruló üzleteknek pedig este 6 órakor be kell zárniuk. A sportmeccseket nézők nélkül tartják meg.
Rekordszámú, 16 ezer új koronavírus-fertőzöttet regisztráltak az utóbbi egy napban Hollandiában, így a fertőzöttek számának heti átlaga 12378-ra nőtt, ez a legmagasabb heti átlag az elmúlt egy évben.
Mark Rutte új szigorításokat jelentett be, miközben a felnőtt lakosság négyötöde be van oltva.
Nemcsak a március 17-e óta tartó kormányalakítás alagútjának végén nem látszik a fény, hanem más, különös és aggasztó események is fokozzák a politikai izgalmakat Hollandiában.
Az sem érdekli, ha börtönbe kerül emiatt.
Barendrecht városát érintette a legsúlyosabban a vihar.
A holland kormány rá kell bólintson a királyi család házasságaira, a miniszterelnök szerint nem akadály, ha a most 17 éves hercegnő egy nőt venne feleségül.
Hazai versenyzőé a pole pozíció a 36 év után visszatérő Zandvoortban, a két Mercedes követi.