Hollywoodi sztrájk: megrekedtek a tárgyalások a színészcéh és a stúdiók között
A stúdiók szerint a színészcéh túl nagy szeletet kér a streaming-bevételekből.
A stúdiók szerint a színészcéh túl nagy szeletet kér a streaming-bevételekből.
Öt hónap után született megállapodás a forgatókönyvírók és a nagy hollywoodi filmstúdiók közötti patthelyzetben.
A bíró a maximális büntetést szabta ki a színészre, aki az ezredfordulón erőszakolt meg két nőt.
Zukor Adolf és William Fox, azaz Fried Vilmos szellemi hagyatékát kutatja Kollarik Tamás és Takó Sándor, az ő munkájuk alapján most dokumentumfilmet készítenek a két magyar származású, filmes nagyvállalkozó életéről. A filmet az újságírói kritikákat nehezen viselő Tősér Ádám társrendezi.
Ezt még úgy számolták ki, hogy arra számítottak, szeptemberre véget érnek a tiltakozások.
A világ legismertebb játékfigurájáról készült film rendezője, Greta Gerwig az első nő, aki önálló rendezőként Hollywood elvárásait túlteljesítve művével átlépte az egymilliárd dolláros bevételi határt.
Tettek egy ajánlatot a hollywoodi stúdiók a sztrájkoló íróknak, a szakszervezet a jövő héten dönt róla.
Új gazdára vár a 10 évvel ezelőtt debütált, Leonardo DiCaprio nevével fémjelzett hollywoodi film szemrevaló Countach szupersportkocsija.
Megbéníthatja az amerikai tévéműsor- és filmgyártást a forgatókönyvírók és színészek sztrájkja. A vita a pénzről folyik a stúdiókkal és a tartalomszolgáltatókkal.
Zárul a Mérlegen első évadja: az utolsó nyári adásban a Shein-, a taxis- és a hollywoodi botrányokról lesz szó, valamint kiderítjük, mekkora üzlet (és milyen munka) rejlik az esküvőszervezésben.
A színészek szakszervezete és a forgatókönyvírók érdekképviselete legutóbb 1960-ban sztrájkolt egyszerre, amikor a színészek munkabeszüntetését Ronald Reagan vezette.
Az Andersen Magyarország szerint a leállás havonta közel 6-7 milliárd forint adóbevétel kiesést okoz a költségvetés számára.
A színészek szakszervezete és a forgatókönyvírók érdekképviselete legutóbb 1960-ban sztrájkolt egyszerre, amikor a színészek munkabeszüntetését Ronald Reagan vezette.
A stúdió visszavonta a filmet, mert attól tartanak, hogy ha a színésznő nem vesz részt a film promózásában, akkor azt nem fogják annyian megnézni. Így inkább bevárják a sztrájk végét.
A több mint 20 ezer magyar filmes szakember ki van szolgáltatva az amerikai produkcióknak.
Oppenheimer című filmje sajtóvetítése után beszélt Christopher Nolan rendező arról, miért tartja veszélyesnek a mesterséges intelligenciát, és miért látja úgy, hogy legalább akkora fenyegetést jelent világra, mint az atombomba kifejlesztése.
Christopher Nolan azt mondta, tetszett neki az ötlet, hogy a magyar tudós, Szilárd Leó szerepére egy magyar színészt válasszanak.
Gyakorlatilag ingyen, engedélykérés nélkül használhatnák fel a hollywoodi filmstúdiók a színészek digitális képmását – mindez természetesen nem tetszik a színészeknek, akik a forgatókönyvírók után maguk is sztrájkba léptek.
Az új Nolan-film londoni premierjét még előre is hozták egy órával, hogy a színészek is ott lehessenek, de a vetítést már nem várták meg, mert közben elkezdődött a sztrájk. A szabályok miatt a filmben szereplő Haumann Máté sem nyilatkozhat a produkcióról. A hollywoodi sztrájk miatt filmek bemutatója csúszhat, és munkahelyek vannak veszélyben.
Utoljára akkor történt ilyesmi, amikor Ronald Reagan még színész volt.