#Horvátország



Nagyon ráfáznak a magyarok Horvátországban?
 

Nagyon ráfáznak a magyarok Horvátországban?

Úgy fest, pont az nem jön be a horvátországi magyar jachttulajdonosoknak, amiért odamentek a hajóikkal, azaz a helyi hatóságok elkezdték firtatni a hajóik áfatartalmát, miközben az adriai tartózkodás pont ezt hivatott elkerülni.

hvg.hu hvg.hu


Hatalmasat dobbant az IKEA a szomszédban
 

Hatalmasat dobbant az IKEA a szomszédban

Augusztus második felében megnyílik a volt jugoszláv térség első IKEA-áruháza a horvátországi Zágráb mellett. A svéd bútoros cég már korábban meg akarta nyitni első áruházát a térségben, ám az engedélyek kiadása elhúzódott, így csak most kerülhet erre sor.

hvg.hu hvg.hu


A horvátok közleményben vágnak vissza a Molnak
 

A horvátok közleményben vágnak vissza a Molnak

A horvát kormány szerint az általuk kezdeményezett választottbírósági eljárás végén a bíróság kimondta, hogy a Mol-INA megállapodásokat korrupt módon kötötték meg, így azok érvénytelenek. Ezzel a Mol azon korábbi közleményére reagáltak, amelyben a magyar olajvállalat azt közölte ugyanezen bíróság döntéséről, hogy nem rendeli el az INA-részvények eladásának korlátozását, ezért mind a Mol, mind a horvát kormány az eljárás alatt is szabadon értékesítheti részvényeit.

MTI MTI


Horvátországban is lehet már ikeázni
 

Horvátországban is lehet már ikeázni

Ivo Josipovic horvát elnök és az IKEA képviselői faültetéssel ünnepelték meg Zágrábban az első horvátországi IKEA üzlet megnyitását. A horvát elnök szerint ez egy fontos nap, mert a 100 millió euró értékű beruházás az egyik legnagyobb befektetés az országban.

MTI MTI

Koncesszióba adják a horvát autópályákat
 

Koncesszióba adják a horvát autópályákat

A horvát kormány év végéig vagy jövő februárig koncesszióba adja az ország autópályáit - jelentette a horvát HINA hírügynökség szerdán. A meg nem nevezett közlekedési minisztériumi forrásokat idéző hír szerint nagy az érdeklődés, eddig több mint három cég jelezte érdeklődését. Ezeket szintén nem nevezték meg.

MTI MTI


A magyar turisták száma ugrott meg a leginkább Horvátországban
 

A magyar turisták száma ugrott meg a leginkább Horvátországban

A legjelentősebb tíz küldő állam közül a legnagyobb mértékű növekedést mutatta júliusban Horvátországban a magyar turisták száma, a bővülés mértéke az első hét hónapra vonatkozóan is kiugró – mondta el a Horvát Idegenforgalmi Közösség budapesti képviseletvezetője pénteken az MTI-nek.

MTI MTI




Nagy pofont kaptak a devizahitelesek a szomszédban
 

Nagy pofont kaptak a devizahitelesek a szomszédban

Rossz hírt kaptak a horvátországi devizahitelesek, egy másodfokú bírósági döntés szerint ugyanis mégsem lehet átváltani kunára a kölcsönöket a felvételkori árfolyamon – írta a Portfolio helyi médiabeszámolókra hivatkozva.

hvg.hu hvg.hu