Hatalmas formában van a Huawei
A Huawei több mint 180 kereskedelmi LTE- (Long Term Evolution-) hálózat fejlesztésére kötött szerződést 2013 májusáig világszerte, és 85-öt állítottak már üzembe - közölte a cég pénteken az MTI-vel.
A Huawei több mint 180 kereskedelmi LTE- (Long Term Evolution-) hálózat fejlesztésére kötött szerződést 2013 májusáig világszerte, és 85-öt állítottak már üzembe - közölte a cég pénteken az MTI-vel.
Az idei Mobile Asia Expón személyesen is bemutatkozott a Huawei elérhető áru WP8-as telefonja.
Látványosan demonstrálták az Ascend P6 belsejében ügyködő processzor képességeit.
A gyártósorról is láthatunk felvételeket a Huawei által közzétett videón, melyen a világ jelenlegi legvékonyabb okostelefonját, az Ascend P6-ot mutatják be.
A kínai Huawei szerdán cáfolta azt a nemzetközi sajtóban korábban elterjedt híresztelést, miszerint a finn Nokia megvételét fontolgatja - írja a China Daily napilap.
Bő egy hónapja már kiszivárgott, hogy a Huawei Ascend P6 számít a világ legvékonyabb okosmobiljának, mostantól azonban már teljesen hivatalos a készülék.
Már nem csak hosszú hónapok óta fel-felmerülő pletyka a Nokia-Kína kapcsolat, a Huawei a Financial Times szerint hivatalosan is elismerte, hogy érdeklődik a finn mobilcég iránt. A cég vezetői később viszont azt közölték, félreértés történt az interjú során és cáfolták a felvásárlás hírét.
Kártyásan 32 ezer forintos áron eddig még egyetlen gyártótól sem kaphattunk 4 colos kijelzős, duplamagos processzoros, Jelly Bean szoftveres okostelefont. Most viszont itt az új kínai csoda, az általunk is vallatóra fogott Huawei Ascend Y300.
Úgy tűnik, a Huawei nem csak elkezdte az évet a "leg" jegyében, de ezen a vonalon szeretné folytatni is. Most a legvékonyabb mobil címére pályázó telefon szivárgott ki tőlük.
A legnagyobb okostelefon-gyártók mindegyike növelte részesedését az elmúlt egy évben. A Samsung megugrása a leglátványosabb.
A kínai Huawei mobil távközlési berendezés gyártó konszern feladta a távközlési berendezések amerikai piaci értékesítésére tett próbálkozását, mivel törekvése több alkalommal is biztonsági aggodalmak miatt emelt gátakba ütközött - írja a Financial Times. De az nem igaz, hogy kivonulnánk az egész piacról.
Ha a mobilpiac kerül szóba, először mindenkinek az Apple és a Samsung jut az eszébe. A Huawei szerint ez az állapot messze nem végleges.
A Huawei a barcelonai Mobile World Congress-en mutatta be Ascend P2 modelljét. A 150 Mbit/s adatátviteli sebességre képes készülék a gyártó bejelentése szerint a világ leggyorsabb 4G/LTE mobilja.
A világ legnagyobb mobiljaként mutatta be a CES szórakoztatóelektronikai vásáron Ascend Mate készülékét a Huawei. A táblagépként is meghatározható eszköz Kínában már előrendelhető, így fény derült az árára.
2012 negyedik negyedévének globális okostelefon-piaci részesedését vizsgálta többek között az IDC – érdekes eredmény született.
A Magyarországon termeléssel és értékesítéssel is egyaránt jelen lévő multinacionális cég előzetes 2012-es számai alapján a világgazdasági recesszió ellenére brutális növekedést tudott összehozni.
Míg a kínai Huawei a korábbi évhez képest növekvő nyereséggel zárta az elmúlt évet, a ZTE veszteséget volt kénytelen elkönyvelni - derül ki a vállalatok jelentéseiből.
Burjánzásnak indultak a Nemzetgazdasági Minisztériumban a keleti ügyekkel foglalkozó osztályok. A bürokráciában máris látványos eredményeket produkál a "keleti nyitás politikája", miközben a beruházások esetében több a kétes ígéret, mint a konkrét megállapodás.
A Huawei a Las Vegas-i Consumer Electronic Show-n mutatta be első Windows Phone 8 operációs rendszerrel működő készülékét, a Huawei Ascend W1-et.
Az Ascend Mate-et okostelefonként emlegeti a Huawei, habár 6,1 colos képernyőmérete miatt ezt nehéz belátni róla.