#Hódmezővásárhely
Betört a lakatlan házba, magához vett egy kést, majd elaludt
Hódmezővásárhelynél csapott le a narkolepsziás betörő.
hvg.hu

Lázár eddig Hódmezővásárhelynek gyűjtötte a pénzt, most Makónak fogja
Gond adódott a makói futball utánpótlás klub bevételeivel.
hvg.hu

Így épül a hódmezővásárhelyi vasútvillamos – fotók
Jól halad a Lázár János szülővárosa és a csongrádi megyeszékhely közötti tramtrain vonal építése.
MTI / hvg.hu

Ma végre találkozhat Lázárral Márki-Zay, de azt kéri, tüntetés most ne legyen
Eddig nem sikerült összeülnie a volt miniszternek, vásárhelyi erős embernek és az ellenzéki győzőnek, csak a bohózatig jutottak.
hvg.hu

Lázár: A halálbüntetés lenne arányos válasz a vásárhelyi kettős gyilkosságra
A városban a múlt héten két idős embert öltek meg, az ügy két gyanúsítottja a házaspár lánya és annak élettársa.
hvg.hu

Lázár megadta az engedélyt Márki-Zay leszedésére?
Egyre kevésbé elzárkózó az előrehozott választás gondolatától.
hvg.hu

Lázár János: A rombolás miatt időközi választás is jöhet Hódmezővásárhelyen
Felbátorodhatott Lázár János a Fidesz kétharmadán Józsefvárosban. Bár eddig azt hangsúlyozta az exminiszter, hogy békében kell Hódmezővásárhelyen dolgozni, és a helyi fideszes képviselőket is erre kérte, most a helyi rádióban mégis az időközi választást is lehetséges forgatókönyvként említette.
hvg.hu

Peren kívül egyezkedhet Márki-Zay Péter az őt más ügyben perelő kórházigazgatóval
Több százmillió forintot vasalna be most váratlanul a vásárhelyi kórház az önkormányzattól, erről is szó volt a pénteki rendkívüli közgyűlésen. Úgy tűnik, hogy az egészségügyi intézmény a soros a vásárhelyi polgármester megszorongatásában.
Szlavkovits Rita

Újabb botrány érik Hódmezővásárhelyen
Most a helyi kórház állt bele Márki-Zay Péterbe, indoklás nélkül felmondták az önkormányzattal az intézmény belső ellenőrzésére kötött szerződést, valamint a kórházi parkolóra kötött bérletet. Ez utóbbi a betegeknek fájt volna, ha nem hekkelte volna meg a lezárást az önkormányzat. A pénteki rendkívüli közgyűlésen a kórházi ügyek is előkerülnek, az ülés ezekben a percekben kezdődött.
hvg.hu

Végtelenített marakodás Hódmezővásárhelyen: Lázár nélkül zárták a „körhidas” elkerülő projektet
Hivatalosan ugyan kapott meghívót képviselő a projektgazda NIF Zrt-től, de más elfoglaltsága volt. Így a város polgármestere, Márki-Zay Péter csak a széknek köszönte meg a beruházásért végzett munkáját. Mindeközben a helyi Fidesz „ellen” sajtótájékoztatót tartott.
hvg.hu

Balhé a közgyűlésen: Lázár szerint Márki-Zay alkalmatlan
A tao-pénzek miatt ment neki a hódmezővásárhelyi polgármesternek.
hvg.hu

A tao-pénzeken ugrott egymásnak Lázár és Márki-Zay
Lázár János szerint Márki-Zay Péter a kampány alatti gyanúsítgatásokkal elriasztja a cégeket, a polgármester szerint pedig a parlamenti képviselő hozhatna pártolókat. Hódmezővásárhelyen nyilvánosságra hozták a tao-támogatásokat, a közgyűlésen ezen robbant ki a vita.
hvg.hu

Márki-Zay: Nem zsaroltuk meg egymást Lázárral
A vásárhelyi polgármester beszélt a minden pártban megbújó Fidesz-ügynökökről is.
hvg.hu

Lázár titkolózik, egy órát beszélgetett Márki-Zay Péterrel, de nem mondja meg, miről
A múltkor néhány száz méterre ücsörögtek egymástól, arra várva, hogy odamenjen a másik. Most tényleg megtörtént a találkozó, de nem tudni, miről egyeztettek, mert Lázár azt mondta, szeretné megtartani maguknak a beszélgetést.
hvg.hu

Bohózatba fulladt a Lázár és Márki-Zay békülési találkozója
Száz méterre volt egymástól Márki-Zay Péter és Lázár János, igaz, másik helyen, csak a főtéren kellett volna átsétálni. Egyik sem engedett, csak üzengettek egymásnak, végül nem nyújtottak egymásnak békejobbot.
hvg.hu

Márki-Zay a The Guardiannek: A civilek ellen szól a Stop Soros
A Stop Soros törvénycsomagról ír a brit The Guardian. A lap újságírója – amellett, hogy elutazott Röszkére, hogy a helyszínről számoljon be arról, hogyan bánik Magyarország a határára érkezett menedékkérőkkel – beszélt egy szegedi ügyvéddel, Kovács Tímeával, aki az érkezőknek segít benyújtani a kérelmeiket, valamint a hódmezővásárhelyi független polgármesterrel, Márki-Zay Péterrel.
hvg.hu

"Csődbe akarják vinni a várost, és a fő karmester dr. Lázár János"
Hódmezővásárhely polgárai kedden megszállták a városházát: a polgármester Márki-Zay Péter és a Fidesz támogatói töltötték meg a közgyűlés üléstermét. Márki-Zay hívei szerint a fideszes többségű képviselő-testület csődbe akarja vinni a várost, hogy aztán a polgármesterre kenhessék. Megjelent Lázár János is, aki lefixált egy találkozót a polgármesterrel. Videós stábunk végig követte az eseményeket.
Kaufmann Balázs

Tüntetők várták Lázárt a hódmezővásárhelyi közgyűlésben - videó
A demonstrálók arra szerették volna felhívni a figyelmet, hogy a fideszes önkormányzati többség el próbálja lehetetleníteni az ellenzéki tüntetéseken felszólaló polgármester munkáját. Sérelmezik azt is, hogy régen járt Lázár a városházán. A közgyűlés kezdete után majdnem két órával érkezett csak meg Lázár János, aki kezet is fogott Márki-Zayjal.
hvg.hu

Ketten meghaltak egy kigyulladt hódmezővásárhelyi házban
Két holttestet találtak egy kiégett házban.
MTI
