#IMF-tárgyalás

Tóta W: Mentsétek meg lelkeinket!
 

Tóta W: Mentsétek meg lelkeinket!

Ülünk az asztalnál és várunk, egyre idegesebben, nem értjük, miért nem szólítanak már, tessenek a feltételeiket közölni, nekünk sürgős volna az ügy. Bizony, mintha packáznának velünk. A Velencei Bizottság politikai kifogásokkal jön, amikor pedig szóltunk, hogy azt nem kérünk, Brüsszel meg a befektetői bizalomra hivatkozik. Egyértelmű: ezeknek valami olyan bajuk van, amit nem akarnak nyíltan megfogalmazni.


Cséfalvaynak van egy jó és egy rossz híre
 

Cséfalvaynak van egy jó és egy rossz híre

Cséfalvay Zoltán szerint haladás tapasztalható az IMF/EU-tárgyalások kezdését illetően, miután Magyarország és nemzetközi szervezetek szakértői tárgyaltak a vitatott jegybanktörvényről. A Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára viszont azt is elmondta, lassabb lehet a gazdasági növekedés a kormány által eddig vártnál.

MTI MTI


Fellegi az IMF-tárgyalásokról:
 

Fellegi az IMF-tárgyalásokról: "semmiféle időhúzásról nem lehet szó"

A magyar kormány számára változatlanul kiemelten fontos kérdés, hogy mihamarabb megkezdődhessenek a tárgyalások a Nemzetközi Valutaalappal, ugyanakkor a kabinet nem ért egyet azzal, hogy a tárgyalások előfeltételei között olyan kérdések szerepeljenek, amelyeknek semmi köze a gazdaságpolitikához - hangsúlyozta Fellegi Tamás, a nemzetközi pénzügyi szervezetekkel való kapcsolattartásért felelős tárca nélküli miniszter kedden az Országgyűlésben.

MTI MTI


 

"Csalóka nyugalom jellemzi az Orbán-IMF viszonyt" - rólunk írnak külföldön

A Frankfurter Allgemeine Zeitung német konzervatív lap a romák európai helyzetéről közölt keddi cikkében elemezte a magyar kormánynak a romák felzárkózásáért végzett munkáját, a Deutschlandfunk német közszolgálati rádióadó a magyarországi változásokról sugárzott kétrészes műsort, a francia Le Figaro A magyarok nacionalista reakciója címmel egyoldalas tudósítást közölt Magyarországról, a Wirtschaftsblatt című osztrák gazdasági napilap a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) való megállapodás esélyeiről írt szakértők megszólaltatásával.

MTI MTI



Van, ami tetszik az IMF-képviselőnek Orbánék intézkedései közül
 

Van, ami tetszik az IMF-képviselőnek Orbánék intézkedései közül

Magyarországnak olyan gazdaságpolitikát kellene folytatnia, amely megerősíti az országba, illetve a gazdasági kormányzásba vetett bizalmat, biztosítja a fiskális fenntarthatóságot, és javítja a befektetők megítélését az ország iránt - hangoztatta Iryna Ivaschenko, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) budapesti képviseletének vezetője kedden Budapesten, az Andrássy Gyula Budapesti Német Nyelvű Egyetem tanácskozásán.

MTI MTI

Ivaschenko cáfol, még nem lesz IMF-tárgyalás
 

Ivaschenko cáfol, még nem lesz IMF-tárgyalás

Egyelőre nincs tervezett látogatása Magyarországra a Nemzetközi Valutaalapnak április közepére sem – ezt mondta a Reuters-nek az IMF magyarországi állandó képviselője. Iryna Ivaschenko ezzel cáfolta a hvg.hu értesülését, amely szerint májusban már megkezdődhetnek a konkrét hiteltárgyalások a Nemzetközi Valutaalappal. A forint gyengülni kezdett.

hvg.hu hvg.hu