Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#IPv6

hvg.hu Tech

Önt is átkapcsolja a Telekom, mert lassan elfogy a hely az interneten

A Magyar Telekom a hazai telekommunikációs szolgáltatók közül elsőként vezeti be minden hozzáférési technológián az IPv6-ot, ami idővel leváltja a most még tömegesen használt IPv4 protokollt – közölte a szolgáltató. A vállalat mostantól folyamatosan aktiválja az új technológiát a lakossági ügyfeleknél.

hvg.hu Tech

Itt a vége? Tényleg elfogy a hely az interneten

Éppen ideje lenne átállítani a világot az “új internet” néven emlegetett technológiára, miután Észak-Amerikában néhány napja már teljesen elfogytak az IPv4-es címek. Ez nagyon technikai és távoli problémának tűnhet, pedig nem az: az új technológiára való átállás egyre sürgetőbb, de nagyon lassan halad.

hvg.hu Tech

Egy hónapon belül elfogy az eddigi internet

A RIPE Hálózati Koordinációs Központ már csak alig több, mint 4 millió hagyományos IPv4 címmel rendelkezik, ezek nagyjából egy hónapon belül elfogynak. A kimerülés utáni helyzetre már korábban felkészültek a címek kiosztásáért felelős szervezetek.

hvg.hu Tech

Megváltozott ma az internet, de csak kevesen vették észre

Egy éve tesztelték először nagyobb erővel, mától pedig már él az IPv6 internetes protokoll. A felhasználók ebből nem sokat vehettek észre, viszont ha nem vezették volna be az újdonságot, az hamar feltűnt volna mindenkinek.

hvg.hu Tech

Mit tehetünk a végletesen fogyó IP-címek problémája ellen?

Köztudott, hogy az általánosan használt IPv4 címek 32 bites címtartományának szűkössége miatt ma már alig akad szabad IP-cím. A későn „ébredő” országok, mint például Kína, alig birtokolnak többet belőlük, mint egy-egy amerikai egyetem. És akkor még nem is említettük az IP-címek iránti igény robbanásszerű növekedését generáló gépi csatlakozásokat. Ezek együttesen vezettek oda, hogy az elmúlt évben felgyorsult az átállás az IPv6 szabványra.

techline.hu Tech

Nem mindenki elégedett az IPV6-tal

World IPV6 Day néven került sor múlt héten számos internetes tartalomszolgáltató közös rendezvényére, amelyen az IPv6 működését tesztelték. Az eredmények biztatóak, azonban a rendszerrel nem mindenki elégedett.

hvg.hu Tech

Jól sikerült az új internetcímek globális tesztje

Nagy megkönnyebbüléssel vették tudomásul a szakértők, bloggerek és más internetes guruk, többek között a legnagyobb cégek vezetői is, hogy nagyobb zökkenőktől mentesen hajtották végre az elmúlt napokban az úgynevezett IPv6-ra való átállás tesztjét.

1 2
„Önökkel vagyunk, legyenek velünk” – állásukat vesztették, de nem voltak hajlandók hazudni a prágai tavasz újságíró hősei

„Önökkel vagyunk, legyenek velünk” – állásukat vesztették, de nem voltak hajlandók hazudni a prágai tavasz újságíró hősei

Kijev kész részt venni a hétfői tárgyalásokon az oroszokkal, de van egy feltétele

Kijev kész részt venni a hétfői tárgyalásokon az oroszokkal, de van egy feltétele

Újságírók név szerint azonosítottak 110 ezer olyan orosz katonát, akik az ukrajnai háborúban haltak meg

Újságírók név szerint azonosítottak 110 ezer olyan orosz katonát, akik az ukrajnai háborúban haltak meg

Körte, alma, homokóra – így válasszon a testalkatához megfelelő diétát és edzést

Körte, alma, homokóra – így válasszon a testalkatához megfelelő diétát és edzést

Újabb négy évig Wladár Sándor marad az úszóelnök

Újabb négy évig Wladár Sándor marad az úszóelnök

A Telegramon is megjelenhet Elon Musk mesterséges intelligenciája, de van itt egy bökkenő

A Telegramon is megjelenhet Elon Musk mesterséges intelligenciája, de van itt egy bökkenő

Marsi Anikó az édesapja öngyilkosságáról beszélt

Marsi Anikó az édesapja öngyilkosságáról beszélt

Egyre fontosabb a tudatos vásárlás – így segítik a családokat a hétköznapokban

Egyre fontosabb a tudatos vásárlás – így segítik a családokat a hétköznapokban

Nagy hatótávolságú fegyverekről állapodott meg Ukrajna és Németország

Nagy hatótávolságú fegyverekről állapodott meg Ukrajna és Németország

A címlapról ajánljuk