Már a hírességeket is börtönbe viszik Iránban, ha a lázadnak a kötelező fejkendőviselés ellen
Mahsza Amini szeptemberi halála óta nem csitulnak a tüntetések, melyeknek több mint 400 halálos áldozata volt már.
Mahsza Amini szeptemberi halála óta nem csitulnak a tüntetések, melyeknek több mint 400 halálos áldozata volt már.
6:2-re verte Anglia Iránt, azonban ez még csak a világbajnokság második napjának első meccse volt. A Szenegál-Hollandia, valamint az Egyesült Államok-Wales mérkőzés eredményeiről is be fogunk számolni.
A terv lényege, hogy Moszkva magának gyártja innentől kezdve a drónokat, így azokat nem lehetne számonkérni Teheránon.
Három mérkőzést is rendeznek hétfőn a világbajnokságon, mi pedig arra kérjük olvasóinkat, szavazzanak arról, melyik lesz a nap legélvezetesebbje. A felhozatal – csoportmeccsekről lévén szó – egyelőre nem túl erős, viszont a vb egyik esélyesének tartott Anglia megvillanthatja, mit tud.
A játékosok a gyászoló családokkal vannak, ők is tudják, nem jó a helyzet Iránban, remélik, hogy megváltoznak az állapotok, úgy, ahogyan az emberek szeretnék – mondta Ehszan Hadzsszafi.
Videón látható, ahogy az emberek egymást eltaposva menekülnek a kijáratok felé, a rendőrök pedig gumibottal verik a nőket a metrókocsikban.
Carlos Queiroz szerint azzal sem ért mindenki egyet, hogy a brit csapat letérdel a meccseken.
A szakértők szerint semmi nem utal arra, hogy az országnak valóban sikerült hiperszonikus rakétát fejlesztenie.
A halálra ítélt férfit "világi romlottsággal" vádolták és azzal, hogy "Isten ellensége", ami az iráni jog szerinti egyik legsúlyosabb bűncselekmény. A teheráni bíróság még bűnösnek találta egy kormányzati épület felgyújtásában, a közrend megzavarásában és a nemzetbiztonság veszélyeztetésében is.
Az aktivista Maszih Alinedzsad azt kéri a nyugati vezetőktől, hogy ne fogjanak kezet az iráni vallási vezetőkkel és ne üzleteljenek Iránnal.
A hadsereg úgy véli, évtizedekig nem lesz olyan technológia, amely elbánik vele.
Az iráni parlament elsöprő többséggel elfogadott nyilatkozatban követelt súlyos büntetéseket az ország igazságszolgáltatásától az őrizetbe vett tüntetőkre - közölte vasárnap a helyi sajtó.
Az eset a délkelet-iráni Szisztán és Beludzsisztán tartományban egy rendőrőrsnél történt - számolt be vasárnap a Tasnim félhivatalos hírügynökség.
Irán első alkalommal ismerte be szombaton, hogy szállított pilóta nélküli repülőgépeket Oroszországnak, de hangsúlyozta, hogy ez az Ukrajna elleni háború előtt történt. Moszkva a háború során erőművek és polgári infrastruktúra elleni támadásokra használta őket.
Legalább 40, de valószínűleg ennél jóval több tüntető diákot fogtak el az utóbbi napokban az iráni biztonsági erők. Az elvitt hallgatók hollétéről nincsenek információk.
Ebrahim Raiszi iráni államfő az USA teheráni nagykövetsége elfoglalásának évfordulóján erre azt mondta, Irán már 43 éve felszabadult.
Irán most már hivatalosan is elismeri, hogy öngyilkos drónokat szállít az Ukrajnában hódító háborút viselő Oroszországnak, és kész arra is, hogy ballisztikus rakétákkal segítse Vlagyimir Putyin orosz elnököt. Irán más fronton is aktivizálta magát: tovább romlott Teherán és Szaúd-Arábia viszonya, Rijádban attól tartanak, hogy a perzsa állam közvetlen katonai támadást tervez az ország ellen. Közben Iránban rendületlenül tart a demokráciát követelő ellenzékiek tüntetéssorozata és kevés az esély arra, hogy megállapodás szülessen az Iránt sújtó nemzetközi szankciók feloldásáról.
A vészhíreket az Egyesült Államok hozta nyilvánosságra, valamint azt írták, habozás nélkül be fognak avatkozni saját érdekeik és partnereik védelmében.
Drónokkal, kisegítő személyzettel, rakétákkal segíti Irán Oroszországot. Ezzel még távolabb kerül a Nyugattól, az orosz–iráni fegyverbarátság az ukrán fronttól a Közel-Keletig kihat.
Irán készen áll közvetlenül megvitatni Ukrajnával az Oroszország által használt iráni drónok kérdését – jelentette ki Hoszein Amirabdollahián iráni külügyminiszter.