Robbantással próbálkozó palesztinokat vettek őrizetbe
Terrorcselekmény gyanújával palesztinokat vettek őrizetbe Izraelben – jelentette helyi idő szerint csütörtök este az izraeli média.
Terrorcselekmény gyanújával palesztinokat vettek őrizetbe Izraelben – jelentette helyi idő szerint csütörtök este az izraeli média.
Joanthan Pollardot életfogytiglanra ítélték, Izrael ismét kérte a szabadon engedését. A kneszet 120 képviselője közül 106 írta alá a Barack Obama elnökhöz intézett petíciót.
Ariel Saron állapota jelentősen rosszabbodott. Fennáll a veszély, hogy a nyolc éve kómában fekvő izraeli politikus veseműködése teljesen leáll, életveszélyben van.
Rakétákkal támadták Libanon területéről Izrael északi részét vasárnap, az izraeli tüzérség válaszcsapást mért azokra a helyekre, ahonnan a rakétákat kilőtték – közölték izraeli és libanoni katonai illetékesek. Sebesülés egyik oldalon sem történt.
Gázai célpontokat bombázott Izrael kedden egy polgári lakos megölésére válaszul, a légicsapásokban életét vesztette két palesztin, köztük egy leánygyermek, és többen megsebesültek.
2008-2009-ben az NSA brit társszervezetének megfigyelési célpontjai között volt Ehud Olmert izraeli kormányfő és Ehud Barak védelmi miniszter e-mail fiókja, és a német kormányzat berlini telefonhálózata is.
Izrael külföldi hírszerző szervezete, a Moszad ügynökei 1962-ben fegyveres kiképzésben részesítették Nelson Mandela nemrég elhunyt volt dél-afrikai elnököt - állítja egy titkos archívumi iratra hivatkozva a Háárec című izraeli lap pénteki számában.
Az izraeli földgáz segíthet oldani Magyarország függését az orosz energiahordozóktól, sőt akár hazánk lehetne az izraeli földgáz régiós elosztóközpontja– fejtette ki Szijjártó Péter külgazdasági államtitkár pár napja egy izraeli lapnak adott interjúban. A probléma mindezzel annyi, hogy az izraeli gáz csak nagyon hosszú útvonalon juthatna Magyarországra, a képbe emellett belejátszik a kelet-mediterráni régió geopolitikája, az izraeli külpolitika, nem is beszélve arról, hogy az izraeliek helyett Magyarország a Déli Áramlat révén továbbra is az oroszokkal üzletel.
Oktatási bojkottot hirdetett az izraeli egyetemek és főiskolák ellen az American Studies Association (ASA) amerikai tudósszövetség Izraelnek a palesztinokkal szembeni politikája miatt - jelentette be hétfőn az ötezer fős tagsággal rendelkező szervezet.
Az ENSZ Biztonsági Tanácsa elítélte hétfőn, hogy a libanoni hadsereg egy mesterlövésze a határon át lelőtt aznap egy izraeli katonát, és nyugalomra, önmérsékletre intette Izraelt és Libanont.
Lelőtt egy izraeli katonát vasárnap egy libanoni mesterlövész a két ország határán, egy általában nyugalmas területen. Órákkal később az izraeliek lelőttek két libanoni katonát.
Szombaton is még több mint 35 ezer izraeli háztartás volt áram nélkül az előző napok Jeruzsálem környéki havazása és a mélyebben fekvő területeket sújtó áradások miatt.
Az izraeli kormány befagyasztotta a Negev-sivatagban élő beduinok áttelepítésének tervét a tiltakozások miatt, közölte sajtótájékoztatóján az azt kidolgozó Benni Begin korábbi tárca nélküli miniszter.
Szokatlan hideggel és bő csapadékkal, a magasabban fekvő hegyekben hóeséssel kezdődött meg idén az izraeli tél. Jeruzsálemben csütörtök éjjel havazott.
Az izraeliek és a palesztinok évek óta nem voltak ennyire közel a békekötéshez - mondta az Izraelbe látogató John Kerry amerikai külügyminiszter Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnökkel folytatott újabb, péntek reggeli megbeszélése után.
Először találtak Hasmóneus-kori épületmaradványokat Jeruzsálemben - jelentette be az Izraeli Régészeti Hivatal (IAA), amely szerint a leletek segítenek kitölteni az ókori város történetének egy hiányzó fejezetét.
Megölték Bejrútban a Hezbollah egyik vezetőjét – közölte szerdán a libanoni síita fegyveres szervezet, és nyíltan Izraelt vádolták meg a merénylet elkövetésével.
Az egyházfő szentföldi látogatásáról is szó volt Ferenc pápa és Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök hétfői vatikáni találkozóján - közölte a Szentszék.
Visszautasította az izraeli hadsereg hétfőn az Izraelben és a palesztin területeken dolgozó külföldi újságírók szövetségének bírálatát, miszerint katonái célzottan támadnak rá újságírókra.
Az eddigi stabilról felminősítés lehetőségére utaló pozitívra javította Izrael már most is elsőrendű szuverén devizaadós-osztályzatának kilátását pénteken a Fitch Ratings. A nemzetközi hitelminősítő a lépéshez fűzött elemzésében kiemelte, hogy nem számol közvetlen fegyveres konfliktussal Izrael és Irán között.