Szijjártó: Még 14 magyart kell kihozni Jemenből
A jelenlegi információk alapján tizennégy magyarról, illetve magyar családok tagjairól lehet tudni, akik el akarják hagyni Jement – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn.
A jelenlegi információk alapján tizennégy magyarról, illetve magyar családok tagjairól lehet tudni, akik el akarják hagyni Jement – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn.
Folytatódtak hétfőn a Szaúd-Arábia vezette arab koalíció légicsapásai Jemenben a síita húszi lázadók ellen, főleg az ország déli részén, ezen belül is a tengerparti Ádenben, amelyben mostanra csaknem teljesen megszűntek a mindennapi élet feltételei.
Harci helikoptereket telepített Szaúd-Arábia jemeni határához a jemeni síita lázadók ellen harcoló nemzetközi koalíció – jelentette be vasárnap Ahmed Assziri, a koalíciós erők szóvivője. A harci helikoptereket azután küldték akcióba, hogy síita húszi lázadók pénteken megtámadtak egy szaúdi határőrposztot Nadzsrán térségében, Szaúd-Arábia délnyugati részén.
Nyolc magyar család huszonhat tagját sikerült kimenekíteni a háború sújtotta Jemenből a Nemzetközi Migrációs Szervezet repülőgépével vasárnap, így már csak hat magyar evakuálásáról kell gondoskodni - jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter vasárnap délután Dunakeszin.
Légicsapást mértek a Szaúd-Arábia vezette katonai szövetség repülőgépei csütörtökön a védelmi minisztérium épületére a jemeni fővárosban, Szanaában, amelyet a síita húszi felkelők és szövetségeseik tartanak ellenőrzésük alatt - számoltak be róla helyi szemtanúk.
A hétvégi négy után további 31 magyart akar kimenekíteni a külügy a háború sújtotta Jemenből.
Iráni hadihajók érkeztek szerdán Jemen partjaihoz. Az iráni hadsereg szerint a művelet célja a stratégiai fontosságú Báb el-Mandeb tengerszoros biztosítása.
Megérkezett a jemeni fővárosba a Vöröskereszt Nemzetközi Bizottságának első repülőgépe, amelynek a fedélzetén egészségügyi szakemberek utaztak – jelentette be a szervezet kedden.
Tizenkettedik napja tartott hétfőn a Szaúd-Arábia vezette katonai koalíció jemeni hadművelete a síita lázadók ellen. Az Egyesült Államok arra kérte Jemenben rekedt állampolgárait, hogy más országok hajóin meneküljenek el.
Oroszország humanitárius okokra hivatkozik, kimentenék a harci övezetben rekedt diplomatákat és civileket.
Egy föld-levegő rakéta elvétette a célt, és a síita húszi felkelők tábora heylett egy kilenctagú család házába csapódott.
Az ellenségem ellensége a barátom – ez a bölcsesség is bukni látszik a Közel-Keleten, ahol a szaúdiak jemeni beavatkozása új fejezetet nyit a regionális káoszban.
A nemzetközi légicsapások hatására a jemeni síita húszi lázadók elhagyták péntek hajnalban az ádeni elnöki palotát, amelyet előző nap foglaltak el – közölte egy meg nem nevezett magas rangú helyi tisztségviselő.
Az elmúlt két hétben több mint ötszázan, főleg civilek haltak meg a jemeni konfliktusban az ENSZ humanitárius segítségnyújtási ügyekért felelős főtitkárhelyettese szerint. Valerie Amos csütörtöki közleményében 519 halottról, köztük 90 gyerekről és 1700 sebesültről írt. Tízezrek menekülnek a tengeren át Dzsibutiba és Szomáliába – tette hozzá.
Tejüzemet bombáztak szerdára virradóra az arab koalíciós erők a Jemen nyugati részén található Hodeida kikötővárosban. A támadásban legalább 23 dolgozó meghaltak – közölték kórházi források és szemtanúk. A helyi kormányzó később azt közölte, hogy a légicsapásban legalább 37-en meghaltak és 80-an megsérültek.
Legalább 45-en meghaltak és 65-en megsebesültek hétfőn Jemen északnyugati részén, egy menekülttáborra mért légicsapásban.
Kína és India evakuálja állampolgárait Jemenből az ottani belháborús helyzet miatt. India hétfőn már el is küldte az első repülőgépet, amellyel hazaszállít indiaiakat az arab országból.
Harci repülőgépek ismét légicsapásokat intéztek hétfő hajnalban a jemeni fővárosban található célpontokra, a támadás napkelte után is folytatódott – jelentette a Reuters hírügynökség helyiek beszámolója alapján.
Egyiptomi és szaúdi hadihajók érkeztek pénteken Jemen partjaihoz, a Báb el-Mandeb tengerszorosba. A művelet célja a stratégiai fontosságú szoros biztosítása - közölték egyiptomi védelmi tisztségviselők, egy nappal azután, hogy több arab ország katonai beavatkozást indított Jemenben a lázadók ellen.
Négy egyiptomi hadihajó kelt át a Szuezi-csatornán útban Jemen felé, hogy szavatolja az Ádeni-öböl biztonságát – közölték csütörtökön tengerészeti források.