A Jobbik áttörést remél Budapesten
Staudt Gábor elégedett lenne, ha a Jobbik főpolgármester-jelöltjeként elérné a második helyet, és úgy véli, a pártnak jó esélye van arra, hogy áttörést érjen el Budapesten a vasárnapi önkormányzati választáson.
Staudt Gábor elégedett lenne, ha a Jobbik főpolgármester-jelöltjeként elérné a második helyet, és úgy véli, a pártnak jó esélye van arra, hogy áttörést érjen el Budapesten a vasárnapi önkormányzati választáson.
Megnyíltak a szavazókörök vasárnap hajnalban a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek, valamint a nemzetiségi önkormányzatok tagjainak választásán. A szavazókörök zárásáig, este 7 óráig 8 millió 170 ezer választópolgárt várnak az urnákhoz az önkormányzati választásra, 241 ezren a nemzetiségi voksoláson is szavazhatnak. Kövesse velünk az év utolsó választását percről percre!
Minden mérés azt mutatja, hogy vidéken – néhány kivételtől eltekintve – már a megyeszékhelyeken sem fog sok babér teremi a baloldali pártoknak, a kavarások miatt pedig a főpolgármesterségért folyó versenyt is jó előre elveszítették. Viszont néhány budapesti kerületben még nyerhetnek, esetleg pár korábbi vidéki „fellegvárukat” is visszahódíthatják. Szavazzon, hol, ki az esélyes.
A KDNP és a Jobbik közösen támogatja azt a szombati szigetvári rendezvényt, amelyen Morvai Krisztina is fellép.
A Jobbik szerint a képviselőkkel egy háztartásban élő családtagok vagyonnyilatkozatait is nyilvánosságra kell hozni, ezért módosító javaslatot nyújtanak be a parlamentnek.
A választásra jogosultak kevesebb mint 50 százaléka tervez részt venni a vasárnapi önkormányzati választáson, a pártpreferenciák tekintetében pedig nincsenek jelentős változások – derült ki a Medián legújabb felméréséből, amelyről részletesen a csütörtökön megjelenő HVG-ben olvashat. A Jobbiknak jól megy a mozgósítás, a Fidesz fölénye stabil, az MSZP pedig tavasz óta jó pár százalékot vesztett, de még így is magasan a legnépszerűbb a baloldali pártok közül.
Semmilyen döntés nem született az EP-ben egyelőre Kovács Béla ellen felmerült kémvádakban.
A Jobbik arra szólította fel a kormányt, hogy mielőbb intézkedjen a határon túli magyar családok nevelési-oktatási és taneszköz-támogatásának kipótlásáról.
Szeptemberben is a kormánypártok támogatottsága volt a legnagyobb a Századvég szerint. A változatlanul második legerősebbnek mért Jobbikot 13 százalék, a harmadik helyen álló MSZP-t pedig 10 százalék választaná.
Dúró Dóra szerint az ötvenes éveket idézi, hogy "poltikai nyomásra" megszüntették az Ángyán József által alapított tudományos intézetet.
Ukrajnában a kémügyekbe keveredett jobbikost azzal vádolják, hogy beavatkozik Ukrajna belügyeibe. Képviselői irodájának bezáratásáról szerdán rendelkezett a bíróság. Az ügyészség szerint más törvénytelenségekkel is vádolható Kovács Béla.
Több budapesti helyszínen is vizet oszt a Jobbik Magyarországért Mozgalom az önkormányzati választási kampány részeként.
A Jobbik elnöke azt szeretné, ha először kivizsgálnák Kovács Béla ügyét. Ha bizonyítékokat találnak ellene, annak lesz következménye – ígérte.
Érdemi áttörést vár a Jobbik elnöke a vasárnapi önkormányzati választáson a párt 2010-es választási eredményéhez képest.
A Jobbik a 20 millió forint feletti úszómedencék különadójára vonatkozó javaslatot nyújtott be csütörtökön a parlamentnek.
A Jobbik elnöke szerint Ózd egy nagy, komoly falat, de pártjának jó esélye van rá, hogy vasárnap ők nyerjék meg a helyi választást.
A Jobbik színeiben indul egy roma jelölt Paks egyik körzetében a vasárnapi önkormányzati választásokon – írja a Népszabadság.
Szélsőjobboldali találkozó Salzburg mellett.
Kissé homályosan nyilatkozott Sneider Tamás Jobbik-alelnök, amikor a betiltott fajvédő konferenciáról kérdezték. Annyi azért kiderült, hogy szerinte "szólásszabadság van jelen pillanatban, és abba azért nagyon sok mindennek bele kell férnie".
A Jobbik vagyongyarapodási vizsgálatot kezdeményez a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnál, illetve vagyonnyilatkozattal kapcsolatos eljárást szorgalmaz az Országgyűlésben Szijjártó Péter ingatlanvásárlása miatt.