#Jobbik


Majtényi: Órák alatt megváltozhat minden - percről percre

Orbán Viktor harcias beszédet mondott, közben a tömegben fütyülők és őket gyalázók dulakodtak, a Jobbik és az MSZP fenyegetőzött, a Momentum a ligetben piknikezett, Majtényi Lászlóék sétáltak egyet a köztársaságért, majd a volt államfőjelölt felsorolta a civilek követeléseit.

hvg.hu

A Momentum öntudatban messze túlnőtt az ellenzéki vetélytársakon

Az ellenzéki pártok döntő többsége igyekszik megúszni az idei március 15-ét, amit legjobban a helyszínválasztáson láthatunk. Ott gyűlnek össze, ahol már a média megjelent képviselői önmagukban is tömeget képeznek a politikusok legközelebbi rokonaival. Ünnepi előzetesünkben bemutatjuk, mely pártok választottak öntudatosan, nagyobb tömegre alkalmas helyszínt, és kik tudják le a dolgot négy fal között.

Windisch Judit


Ron Werber: Orbán már komolyan tart az ellenfeleitől

Ron Werber a 168 Órának adott interjúban az ellenzéket kritizálta, amiért annak pártjai nem képesek összefogni. Szerinte Orbán Viktor már komolyan tart a Jobbiktól, az embereknek pedig elegük van az üzenetekből és az ígérgetés már nem érdekli őket.

hvg.hu








Fegyverkereskedővel hozta hírbe Vonát a kormánypárti lap

Németországban állam elleni bűncselekmények és uszítás miatt körözik azt a Mario Rönscht, akit tavaly márciusban állítólag a Jobbik-elnök léptetett be a parlamentbe. A Jobbik szerint Vona még soha nem találkozott Rönschsel, a párt pedig nem tudott az ellene folyó eljárásról. Ha a magyar hatóságoknak ez feladata lett volna, nyilván Kövér László őrsége sem engedte be volna őt az Országházba – jegyezték meg.

MTI

A rendőrség szerint sem törtek be a Jobbik irodáiba

Bűncselekmény hiányában megszüntette a nyomozást a rendőrség a Jobbik három, az Országgyűlés Irodaházában található három irodájával kapcsolatban, amelyeket még január 9-én találtak nyitva, de a nyomozóhatóság szerint nem törték fel azokat – tudta meg az MTI rendőrségi forrásból.

MTI




Radikálisoknál vendégeskedtek Jobbik-alelnökök

A közelmúltban két radikális szervezet, a Betyársereg és a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom egy-egy rendezvényén is részt vett két Jobbik-alelnök, a néppártosodási törekvések ellenére – írja a Magyar Idők.

hvg.hu

Török Gábor lenne államfőjelölt, és gondolkodtak is benne

Az LMP úgy döntött, Majtényi Lászlót jelöli államfőnek, ám az ökopártban többen állítják: nem csak a volt ombudsman támogatása vetődött fel lehetőségként. Közben a Jobbik állítólag Török Gábor politikai elemző indítását kezdeményezte volna, ezt azonban az LMP-ben egyértelműen elvetették. A politológus a hvg.hu-nak azt mondta: ha jelölnék, vállalná, de ez idén már biztos nem következik be.

hvg.hu