A baloldal együtt előzi a Jobbikot
A Fideszhez képest a fasorban sincsenek, de az ezüst legalább megvan.
A Fideszhez képest a fasorban sincsenek, de az ezüst legalább megvan.
Az oroszbarátságáról régóta híres Jobbik meg sem próbált Putyinék közelébe férkőzni. Az Együtt alelnöke síppal támad, az LMP a nemzetbiztonsági bizottságonban szűrné az orosz befolyásszerzést.
Szeretnék hungarikummá nyilváníttatni a Csíki sört, és bojkottal próbálnak nyomást gyakorolni a Heinekenre.
Gárdisták akarták visszavenni Vona Gábor gárdistamellényét szombaton, miközben a Jobbik elnöke egyebek mellett arról beszélt párt évadnyitóján, hogy elszámoltatással kezdenének, ha hatalomra kerülnének.
A jobbikos javaslatot megszavazta a Fővárosi Közgyűlés, Lukács György helyére Szent István király szobra kerül.
A szmogriadó miatt az MSZP szerint életvédelmi kérdés, hogy ilyenkor ingyen legyen a tömegközlekedés.
A Pest megyei Kosd óvodájában állt neki takarítani a Jobbik elnöke, amit a Facebook-oldalán részletesen dokumentált is.
Az emberi jogok bírósága szerint a magyar hatóságok elégtelen fellépése egy cigányellenes tüntetés alatt és után azt üzente, a nyíltan rasszista magatartások következmények nélkül maradhatnak. Az ítélet nem jogerős.
Nem kíván együttműködni a baloldali pártokkal a Jobbik – mondta Vona Gábor elnök Reutersnek adott interjúban.
Bár a vizsgálatok, tanúmeghallgatások még tartanak, a Belügyminisztérium máris sietett közölni: itt nagy valószínűséggel nem történt bűncselekmény. Mirkóczki Ádámot, a Jobbik szóvivőjét egyébként nemzetbiztonsági védelem illeti meg, de azt nem a nyilvánosság előtt intézik – üzente Pintér minisztériuma.
Vona Gábor Jobbik-elnök „meleg popsiját” emlegette az MSZP-s Nyakó István egy csütörtök esti tévéműsorban.
Medgyessy Péter szerint Orbán legyőzéséhez az MSZP-nek és a DK-nak össze kell fognia a Jobbikal. Vona Gábor pártja viszont nem lelkesedik az ötletért.
Volner János, a Jobbik frakcióvezetője szerint úgyis csak abból lehet államfőjelölt, "akinek Viktor engedi".
Alig néhány óra alatt kiderítettük, hogy semmilyen Dokumentum sem hiányzik. Jelentés.
Betörtek Mirkóczki Ádám, a Jobbik szóvivőjének és a nemzetbiztonság bizottság tagjának irodájába, mégpedig a Országgyűlési Őrség által védett objektumban - állítja a képviselő. A rendőrség szerint már nyomoznak.
A rendőrgyilkos Győrkös István vezette Magyar Nemzeti Arcvonal egykori szóvivőjével és második világháborús veteránokkal fog megemlékezni a józsefvárosi Jobbik a Budapestet védő német és magyar erők 72 évvel ezelőtti kitörésére.
Sem Áder János államfő újraválasztását, sem Majtényi László államfői jelölését nem támogatja a Jobbik. Az LMP viszont nem zárkózik el az MSZP által is felkarolt volt ombudsmantól, bár lehet, hogy a végén a Fidesz örülhet a jelölésének.
A pártelnök beszélt Kunhalmi Ágnes sajtótájékoztatójáról is.
A házelnök szerint a kormányzás sok energiát vesz el a párttól, ugyanakkor "öli a lelki energiákat: szükségképpen hibákkal, gyarlóságokkal jár".