Busz és autó ütközött a 31-es főúton Jászapátinál
Egy embert feszítővágóval szabadítottak ki az egyik roncsból.
Egy embert feszítővágóval szabadítottak ki az egyik roncsból.
Az oldalt valószínűleg feltörték.
Mészárosné Vas Márta nyár közepéig a Jászberényi Tankerületi Központ vezetője volt, miután lemondott tisztségéről, hirtelen felmentették a helyi iskola igazgatóját.
Kiborította a babérmeggyet is.
A tolvajok először a perselykulcsokat vitték el, aztán visszatértek a jászsági templomba.
A gázadagoló rendszert különösen nem ajánlott szaktudás nélkül bütykölgetni.
Hét short trackes és egy műkorcsolyapáros, összesen 14 magyar versenyez majd Pekingben.
Füstmérgezés okozta két ember halálát hétfő délelőtt két különböző településen. Lácacsékén a konyhában keletkezett kisebb tűz füstje, Jászapátiban a kályhából visszáramló füst telítette a lakást.
A városban kijelölt ponton nem tudták, hogy voksolás van.
Amikor a fideszes képviselő rendőrt hívott egy társaságra júniusban, állítólag megígérték neki, hogy „ő lesz a következő”.
A képviselő szerint első áldozást ünnepeltek egy mulatós zenésznél, megverték az egyik szomszédot, majd a rendőröknek kellett közbeavatkozni.
A volt szocialista képviselő és honvédelmi miniszter beadványát érdemi vizsgálat nélkül visszautasították, mert az Alkotmánybíróság Varga Zs. András vezette öt tagú tanácsa nem találta meg benne, mit tart alkotmánysértőnek a politikus.
Eldurvult a gyerek vitája a nővel, aztán elővette a bicskáját.
Farkas Ferenc nagyon megsértődött, még az erről szóló dokumentumot is közzétette.
Pócs János a Facebookon kínált fel 200 ezer forintot a választókerületébe tartozó Jászapátin történt rongálás okozójának előkerítéséért.
Vasárnap este megkapta az eddigi legkeményebb támadást a fideszes Pócs János, aki világhírűvé vált azzal, hogy egy leölt, Soros-feliratú disznót ábrázoló képet osztott meg a Facebook-oldalán. Szerinte ennek nincs köze Soroshoz, de ezt még Lázár János miniszter sem így értékeli. Felelevenítjük Pócs néhány húzását.
Az ölyvet valószínűleg elütötte egy autó.
A rendőrség a lakosság segítségét kéri az ismeretlen férfi kézre kerítésében.