Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#Kóka János

hvg.hu Itthon

Kóka János nem darabolhatja fel Normafa utcai telkét

Kóka János egykori gazdasági miniszter hiába próbált, nem tudott kihasítani és értékesíteni a telkéből egy mintegy 200 millió forintra taksált földterületet, mivel a telekmegosztást engedélyező határozatot a Fővárosi Bíróság 2011. februárban hatályon kívül helyezte – tudta meg a hvg.hu. Az ingatlan tulajdoni lapján és Kóka tavalyi vagyonnyilatkozatában a telek még megosztottként szerepel.

MTI Itthon

MSZP-s és SZDSZ-es képviselőket érinthetne a különadózás

Az Országgyűlés Sajtószolgálatának közlése szerint 2006 óta 292 képviselőnek fizettek végkielégítést, de közülük csak öt, volt kormánypárti politikusé érte el a 98 százalékos különadó hatálya alá eső 3,5 millió forintos határt.

hvg.hu Itthon

Magyar Nemzet: bedőlt Kókáék kínai üzlete

Eltűnt kínai beruházók, felszámolás alatt álló cég, büntetőeljárás, nulla új munkahely – ez a mérlege a Magyar Nemzet szerint a Gyurcsány-kormány egyik hangzatos, de meg nem valósult fejlesztésének. "S ami még szomorúbb: a környezetbarát, lebomló műanyagok gyártására néhány hónappal a kínaiak előtt egy magyar cég is bejelentkezett, de ők nem voltak elég jók Gyurcsány kormányának" - írja a lap.

Pelle János Vélemény

Valóban Kóka János szelleme kísért?

Schiffer András, a Lehet Más a Politika frakcióvezetője élesen bírálta a parlamentben Orbán Viktor egykulcsos családi jövedelemadót, bankadót és a bürokrácia leépítését tartalmazó gazdasági akciótervét. Szemére vetette a „neokonzervatív” fordulatot a Fidesznek, azt állítva: "úgy tűnik, hogy miközben ebből a parlamentből eltűnt Kóka János és az SZDSZ, az önök képében visszatért". Pedig a Fidesz mérsékelt jobboldali pártként azt teszi, ami ilyen irányultságú párttól elvárható: elsősorban a középosztálynak kedvező döntéseket hoz.

MTI Itthon

Kóka: nincs közöm az LMP-hez!

Kóka János tagadja, hogy bármilyen kapcsolatban állna a Lehet Más a Politika (LMP) nevű párttal. Az SZDSZ frakcióvezetője annak kapcsán közölte ezt az MTI-vel szerdán, hogy a szabad demokraták elnöke etikai vizsgálat elindítását kezdeményezte ellene annak kiderítésére: igazak-e azok a hírek, amelyek szerint az ajánlószelvények gyűjtésével és a pártrendezvények támogatásával segítette az LMP kampányát.

MTI Itthon

Etikai vizsgálatot indít az SZDSZ Kóka János ellen

Etikai vizsgálatot indít az SZDSZ Kóka János ellen, mert a párt közleménye szerint a frakcióvezető az ajánlószelvények gyűjtésével és a párt rendezvényeinek támogatásával segítette a Lehet Más a Politika (LMP) kampányát.

Itthon

Kóka az LMP szekerét tolja?

Az atv.hu honlapján kedden megjelent cikk pletykákra hivatkozva azt állítja, Kóka János SZDSZ-frakcióvezető köre a Lehet Más a Politikát támogatja a kampányban. A sejtetés megdöbbentő, utánanéztünk, mi lehet igaz belőle.

MTI Itthon

Sólyom és Orbán a legnépszerűbb, Mesterházy kicsit javított

A miniszterelnök-jelöltek közül Orbán Viktor megítélése a legkedvezőbb, népszerűségi indexe ugyan a közepesnél alacsonyabb (44 pont), de ezzel az értékeléssel második a politikusi rangsorban a 47 pontos Sólyom László államfő mögött - adja közre a Szonda Ipsos február eleji közvélemény-kutatását a keddi Népszabadság.

Biró Csongor Autó

Milyen autókat vettek 2009-ben a parlamenti képviselők?

Háromszáztizenkilenc személy- és teherautót birtokoltak a 2006-2010-es parlamenti ciklus 2010. február 1-jéig vagyonnyilatkozatot leadott képviselői 2009-ben. Többségük alsóközép, valamint középkategóriájú autót visel a nevén, amelyek fele dízel, ötöde terepjáró, vagy összkerékhajtású modell. 2009-ben 38 képviselő vett autót, zömük újat, a legtöbbet a szocialisták, de a fideszesek sem garasoskodtak.

hvg.hu Itthon

Kóka: káosz lesz, ha nem elfogadott a költségvetés

Kóka János szerint ha nem lenne elfogadott 2010-es költségvetés, az káoszhoz és az ország gazdaságának destabilizációjához vezethetne, ezért a politikus hétfőn azt fogja javasolni, hogy az SZDSZ-frakció szavazzon igennel a büdzsére - reagált a szabad demokraták frakcióvezetője arra, hogy több ismert közgazdász nyílt levélben szólította fel a képviselőket a büdzsé elutasítására.

hvg.hu Itthon

Az ORTT-botrányról nyilatkozott Bajnai Gordon

Bajnai Gordon miniszterelnök támogatja Kóka János szabaddemokrata frakcióvezetőt az ORTT-botrányt kivizsgáló parlamenti bizottság fölállításában, a liberális frakció pedig nem fogja megfúrni a költségvetést. Többek közt ez derült ki a kormányfő és a frakcióvezető közös hétfői, a Parlamentben tartott sajtótájékoztatóján.

hvg.hu Itthon

Kóka: a nagy pártok nem akarják az igazságot a Sláger-Danubius-ügyben

Kóka János szerint annak ellenére akarja a két, "feltételezések szerint érintett nagy párt eltussolni" a "Rádiógate"-ügyet, hogy a legfőbb ügyész hétfőn a parlamentben a liberális frakció által benyújtott interpellációra válaszolva bejelentette, hivatalból eljárást indít.

hvg.hu Itthon

Kóka levélben kérte, hogy vizsgálják ki a rádiófrekvencia-ügyet

Kóka János levélben arra kérte Csiha Juditot, a parlament Alkotmányügyi, igazságügyi és ügyrendi bizottságának szocialista elnökét, hogy a testület sürgősséggel, lehetőség szerint nyolc napon belül vegye napirendjére a rádiós frekvenciák kiosztásának ügyét vizsgáló bizottság felállításáról szóló országgyűlési határozati javaslat tárgysorozatba vételéről szóló döntést.

MTI Gazdaság

Kóka: "véssük kőbe" a következő két év adócsökkentését

Az SZDSZ-frakció arra kérte a kormányt, úgy tervezze meg a költségvetést, hogy legyen fedezete a 2010-11-re elhatározott adócsökkentésnek. Erről Kóka János frakcióvezető beszélt, miután egyeztetett Bajnai Gordon kormányfővel a jövő évi büdzséről.

MTI Itthon

Retkes: Kóka térfelén pattog a labda

Kóka János sem levélben, sem e-mailben nem válaszolt az ügyvivő testület felszólítására, amely hétfő éjfélig adott számára határidőt arra, hogy lemondjon a frakcióvezetői posztról - mondta Retkes Attila kedden a Szigeten újságíróknak, hozzátéve, Kóka János térfelén pattog a labda.

Itthon

Retkes Attila hétfő éjfélig adott időt Kókának

Jóllehet Kóka már korábban bejelentette, hogy önként nem távozik, a párt új vezetése máig adott határidőt neki - hangzott el hétfőn este a Klubrádióban, amelynek Retkes Attila SZDSZ-elnök volt a vendége. Hogy mi lesz utána, azt nem mondta.

MTI Itthon

Retkes találkozott Kókával

Négyszemközt tárgyalt Retkes Attila, az SZDSZ új elnöke Kóka Jánossal, a párt parlamenti frakcióvezetőjével csütörtökön - értesült az MTI több szabad demokrata forrásból.

1 2 3 4 5 6
Hogyan lett az Anora az idei Oscar meglepetése?

Hogyan lett az Anora az idei Oscar meglepetése?

Matolcsynak hét évvel ezelőtt odaítéltek egy díjat, amit eddig nem adtak át neki

Matolcsynak hét évvel ezelőtt odaítéltek egy díjat, amit eddig nem adtak át neki

Távozó FoxPost-vezér: A webshopok lassan követik a fogyasztói igényeket

Távozó FoxPost-vezér: A webshopok lassan követik a fogyasztói igényeket

Náci söpredék, Oroszországba menj síelni – így várták J.D. Vance alelnököt Vermontban

Náci söpredék, Oroszországba menj síelni – így várták J.D. Vance alelnököt Vermontban

Mutatunk pár trükköt: gyorsabban írhat majd az iPhone-ján

Mutatunk pár trükköt: gyorsabban írhat majd az iPhone-ján

A kulturális miniszter nekimegy az akadémikusoknak, nem enged a Kolibri Színháznál, amúgy mindenben Magyar Péter ármánykodását látja

A kulturális miniszter nekimegy az akadémikusoknak, nem enged a Kolibri Színháznál, amúgy mindenben Magyar Péter ármánykodását látja

Ruszin-Szendi elkésett a Tisza fórumáról Békéscsabán, a színpadon bűnhődött miatta

Ruszin-Szendi elkésett a Tisza fórumáról Békéscsabán, a színpadon bűnhődött miatta

Tekintetmágnes Gaudí dizájnú F1-autó: körbefotóztuk a gyönyörű katalán versenygépet

Tekintetmágnes Gaudí dizájnú F1-autó: körbefotóztuk a gyönyörű katalán versenygépet

Nemzetközi lapszemle: Mennyire bölcs dolog elhappolni mások ásványkészletét?

Nemzetközi lapszemle: Mennyire bölcs dolog elhappolni mások ásványkészletét?

A címlapról ajánljuk