Fekő Ádám Itthon

Egyre több sportoló van a külügy körül, és egyre titokzatosabb, mit csinálnak

Szijjártó Péter bevallottan szeret sportközeli emberekkel dolgozni: külön emberünk van a Puskás-ügyekre, diplomataútlevelet használ a Fradi egykori focistája, de titokzatos feladatokra megbíztak egy olimpiai bajnok kajakost is. A kapcsolat annyira szoros, hogy amikor megkérdeztük Szöllősi Györgyöt a feladatairól, akkor a külügy válaszolt helyette.

Windisch Judit Itthon

A külügy százmilliókat fizetett annak a cégnek, amelynek koronatesztjeit át sem vette

A veszélyhelyzetre hivatkozva közbeszerzés nélkül vásárolt a külügyminisztérium 310 milliárd forintért lélegeztetőgépeket, teszteket és maszkokat, azonban mindent megtesz azért, hogy a költések összes részlete ne derüljön ki. Közérdekű adatigénylésre hiányos dokumentumokat küld, a teszteknél pedig arra az egyszerű kérdésre sincs válasz napok óta, hogy milyen típusokról van egyáltalán szó. A hvg.hu birtokában lévő egyik dokumentumból annyi azért kiderült, hogy az egyik cégtől ugyan nem vette át a koronavírus-gyorsteszteket, de a cég így is százmilliókhoz jutott.

D.A Gazdaság

Új külgazdasági céget alapít a kormány

Az állam 100%-os tulajdonában álló zártkörűen működő részvénytársaságot hoz létre a kormány az állam befektetéseivel, elsősorban külföldi társasági részesedések vásárlásával kapcsolatos tranzakciókra.

Kovács Gábor Gazdaság

A koronavírus miatt nincs még Magyarországnak tengerpartja

Egy éve jelentette be Szijjártó Péter, hogy Magyarország területet vásárolt Triesztben, ahol kikötőt és logisztikai központot létesít 60-100 millió euróért. Valójában az adásvétel mind a mai napig nem zárult le. A magyar projektcégnek viszont már van irodája Triesztben, az Isteni színjáték szerzőjéről elnevezett úton.

1 2 3 4 5 6 7
10
Vidnyánszky Attila koronavírusos

Vidnyánszky Attila koronavírusos

Ferencváros-Dinamo Kijev–ÉLŐ

Ferencváros-Dinamo Kijev–ÉLŐ

Őrizetbe vették az anyját és nevelőapját halálra késelő budapesti férfit

Őrizetbe vették az anyját és nevelőapját halálra késelő budapesti férfit

HVG-rangsor a magyar vállalatokról: A legnagyobbak és az annak látszók

HVG-rangsor a magyar vállalatokról: A legnagyobbak és az annak látszók

Marabu FékNyúz: A megoldás

Marabu FékNyúz: A megoldás

Hétfőn még Orbán Viktorral egyeztetett Vidnyánszky, akiről mostanra kiderült, hogy koronavírusos

Hétfőn még Orbán Viktorral egyeztetett Vidnyánszky, akiről mostanra kiderült, hogy koronavírusos

Kivonul az eMAG Lengyelországból, hogy a magyar piacra koncentrálhasson

Kivonul az eMAG Lengyelországból, hogy a magyar piacra koncentrálhasson

Kövér eddig 79 millióra büntette a képviselőket, Jakab Péter fizette a legtöbbet

Kövér eddig 79 millióra büntette a képviselőket, Jakab Péter fizette a legtöbbet

A címlapról ajánljuk