#KSH

Még nem állt talpra az építőipar
 

Még nem állt talpra az építőipar

Az építőipari termelés volumene júliusban a kiigazítatlan és a munkanaptényezővel kiigazított adatok szerint is 4,6 százalékkal csökkent a tavaly júliusihoz képest, 2010 első hét hónapjában a termelés 12,3 százalékkal volt kisebb, mint egy évvel korábban – közölte a Központi Statisztikai Hivatal.

MTI MTI

KSH: kissé csökkent az ipari termelés júliusban
 

KSH: kissé csökkent az ipari termelés júliusban

Az ipari termelés volumene júliusban - szezonálisan és munkanaptényezővel kiigazítva –1,1 százalékkal csökkent az előző hónaphoz képest, 2009 azonos időszakához képest ugyanakkor 9, munkanaphatástól megtisztítva 11,5 százalékkal nőtt – közölte a KSH. A most kiadott adatok megegyeznek az előzetesen közölt mutatókkal.

MTI MTI

Júliusban 12,8 százalékkal nőttek a mezőgazdasági árak
 

Júliusban 12,8 százalékkal nőttek a mezőgazdasági árak

Az előző négy havi csökkenés után júliusban jelentősen, 12,8 százalékkal emelkedett az agrártermékek termelőiár-szintje az előző év azonos időszakához képest, míg január-júliusban 5 százalékkal voltak magasabbak az árak az egy évvel korábbinál – közölte a Központi Statisztikai Hivatal.

MTI MTI



Lassult az ipari termelés növekedése júliusban
 

Lassult az ipari termelés növekedése júliusban

Az ipari termelés júliusban 9 százalékkal, munkanaphatástól megtisztítva 11,5 százalékkal nőtt tavaly júliushoz képest, az előző hónaphoz viszonyítva 1,1 százalékkal csökkent a szezonálisan és munkanap-tényezővel is kiigazított index szerint - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerdán az előzetes adatok alapján.

MTI MTI

Tovább javult a külkereskedelmi mérleg
 

Tovább javult a külkereskedelmi mérleg

A külkereskedelmi mérlegtöbblet 2010 első hét hónapjában 3,101 milliárd euró (847 milliárd forint) volt, 1,182 milliárd euróval (289 milliárd forinttal) több mint 2009 azonos időszakában − közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden az előzetes adatokat.

MTI MTI

Tízmillió alatt a népesség?
 

Tízmillió alatt a népesség?

9 999 999. Jövő hétfőn éjjel egy ideig ez a szám lesz olvasható a Nagycsaládosok Országos Egyesületének internetes népességszámlálóján. A Központi Statisztikai Hivatal kicsit másként számol, nála várhatóan csak pár héttel később esik majd a bűvös tízmillió alá Magyarország becsült lélekszáma. A teljes bizonyossághoz meg kell persze várni a jövő őszi népszámlálást, amely a fentieknél is kellemetlenebb információkkal szolgálhat.

hvg.hu hvg.hu


Az ipari termelői 8,7 százalékkal nőttek egy év alatt
 

Az ipari termelői 8,7 százalékkal nőttek egy év alatt

Az ipari termelői árak az előző havihoz képest 0,2 százalékkal, az egy évvel korábbihoz mérten 8,7 százalékkal nőttek júliusban, a január-júliusi időszakban az előző év azonos időszakához viszonyítva átlagosan 2,0 százalékos volt az árszintemelkedés – közölte a Központi Statisztikai Hivatal.

MTI MTI

A beruházások közel öt százalékkal csökkentek egy év alatt
 

A beruházások közel öt százalékkal csökkentek egy év alatt

A nemzetgazdasági beruházások az idén a második negyedévben az előző negyedévhez képest a szezonálisan kiigazított volumenindexek szerint 0,6 százalékkal mérséklődtek, éves összehasonlításban 4,9 százalékkal csökkentek, az első félévben pedig a beruházások volumene 5,5 százalékkal volt kisebb az egy évvel korábbinál – közölte a Központi Statisztikai Hivatal.

MTI MTI

Átmenetileg csökkenhet a munkanélküliség
 

Átmenetileg csökkenhet a munkanélküliség

A következő hónapokban tovább folytatódhat a munkanélküliség lassú csökkenése Magyarországon, ugyanakkor a szezonális munkák kifutásával év végére ismét 11 százalékra nőhet az állástalanok aránya - vélekedtek pénteken az MTI által megkérdezett elemzők.

MTI MTI

Hajszállal csökkent a munkanélküliség
 

Hajszállal csökkent a munkanélküliség

Május-júliusban a munkanélküliségi ráta 11 százalék volt, 0,1 százalékponttal kisebb, mint április-júniusban, miközben a munkanélküliek száma 473,3 ezerről, 467,2 ezerre mérséklődött - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

ecoline.hu ecoline.hu

KSH: még nem tért magához a kiskereskedelem
 

KSH: még nem tért magához a kiskereskedelem

A kiskereskedelmi forgalom volumene júniusban az előző hónaphoz képest lényegében változatlan maradt, mindössze 0,1 százalékkal mérséklődött a szezonális és naptárhatástól megtisztított adatok szerint − közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Éves összehasonlításban viszont 4,6 százalékkal esett vissza a forgalom.

MTI MTI


KSH: drágább növények, olcsóbb állatok, stagnáló árszínvonal
 

KSH: drágább növények, olcsóbb állatok, stagnáló árszínvonal

Az idén január-júniusban gyakorlatilag stagnáltak, mindössze 0,2 százalékkal nőttek a mezőgazdasági termelői árak az egy évvel korábbihoz viszonyítva, ami a növényi termékek árszínvonalának 2 százalékos növekedéséből, valamint az élő állatok és állati termékek árainak 2,6 százalékos csökkenéséből adódott – közölte a Központi Statisztikai Hivatal.

MTI MTI


KSH: a GDP 1,0 százalékkal nőtt a II. negyedévben
 

KSH: a GDP 1,0 százalékkal nőtt a II. negyedévben

A bruttó hazai termék (GDP) az idén a második negyedévben 1,0 százalékkal, a naptárhatás kiszűrésével 0,8 százalékkal nőtt éves bázison, a szezonálisan és naptárhatással kiigazított adatok szerint stagnált 2010 első negyedévéhez képest – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) az Ecostattal készített közös gyorsbecslése alapján pénteken.

MTI MTI

KSH: hegyet mászik a magyar ipari termelés
 

KSH: hegyet mászik a magyar ipari termelés

Az ipari termelés volumene az előző év azonos időszakához viszonyítva 2010 júniusában 15,2, munkanaphatástól megtisztítva 12,6 százalékkal nőtt. A termelés az év első hat hónapjában 9 százalékkal magasabb volt, mint az előző év azonos időszakában. Az előző hónaphoz képest a szezonálisan és munkanaptényezővel is kiigazított ipari termelési index júniusban 0,8 százalékkal emelkedett – olvasható a KSH friss jelentésében.

hvg.hu hvg.hu