#Kishantos



Kishantos pert vesztett az állammal szemben
 

Kishantos pert vesztett az állammal szemben

A Pesti Központi Kerületi Bíróságon első fokon vesztett a Kishantosi Vidékfejlesztési Központ Nonprofit Közhasznú Kft. a magyar állam és a Nemzeti Földalapkezelő (NFA), valamint az egyik nyertes bérlő ellen indított perben.

MTI MTI



Kishantos nyert, vesztett, és megint nyert
 

Kishantos nyert, vesztett, és megint nyert

Kishantos ügyében egymással ellentétes bírói ítéletek születtek a Székesfehérvári Járásbíróságon. A nyolc birtokvédelmi perből eddig hét esetben született elsőfokú bírósági ítélet, négy esetben az új bérlők, három esetben pedig Kishantos kapott birtokvédelmet, és mindegyik perben fellebbeztek az ítélet ellen.

hvg.hu hvg.hu


Ráküldi a kormány az ügyészséget a kishantosiakra
 

Ráküldi a kormány az ügyészséget a kishantosiakra

A Vidékfejlesztési Minisztérium ügyészségi vizsgálatot kezdeményez a kishantosi gazdaság előző bérlője ellen, hogy kiderüljön, "megfelel-e a kft. a közhasznúság szabályainak", szerintük ugyanis nem. A tárca államtitkára arról beszélt, hogy akik az régi bérlők mellett kiállva megzavarják az új bérlők munkáját, azoknál felmerül a károkozás esete.

MTI/hvg.hu MTI/hvg.hu

Kishantos: birtokvédelmet kapott az új bérlő
 

Kishantos: birtokvédelmet kapott az új bérlő

Az előző két elsőfokú ítélettel ellentétes ítélet született Kishantos ügyében, a Székesfehérvári Járásbíróság egy salgótarjáni építési vállalkozónak adott birtokvédelmet – közölte Ács Sándorné, a Kishantosi Vidékfejlesztési Központ Közhasznú Nonprofit Kft. ügyvezetője.

MTI MTI

Döntött a bíróság: az új bérlők jogosan használják a kishantosi földeket
 

Döntött a bíróság: az új bérlők jogosan használják a kishantosi földeket

A Székesfehérvári Járásbíróság elutasította első fokon, nem jogerősen a felperes Kishantosi Vidékfejlesztési Központ Közhasznú Nonprofit Kft. keresetét szerdán, mert jogi álláspontja szerint a vitatott termőföldek birtoklására kizárólag az új haszonbérlők rendelkeznek jogcímmel. Két másik birtokvédelmi perben, ahol az új bérlők voltak a felperesek, elsőfokú ítélet még nem született – közölte a Székesfehérvári Törvényszék sajtóosztálya csütörtökön.

MTI MTI

Kishantos-ügy: a VM jó hírnevet sértett
 

Kishantos-ügy: a VM jó hírnevet sértett

A Fővárosi Törvényszék május 19-én hozott első fokú, nem jogerős ítélete szerint a Vidékfejlesztési Minisztérium megsértette a Kishantosi Vidékfejlesztési Központ Közhasznú Nonprofit Kft. jó hírnevét.

hvg.hu/MTI hvg.hu/MTI



 

"Húzzál innen el!" - nekimentek a tiltakozóknak Kishantoson

Egy újabb terület beszántását is megkezdték az új nyertesek Kishantoson. Birtokháborítást és önbíráskodást követnek el, de semmi sem számít, ha a hatalom mögöttük áll a kishantosi gazdaság vezetője szerint. Egy pénteken készült videó szerint, az egyik nyertes üvöltözött és lökdösődött a helyszínen megjelent greenpeaces aktivistákkal.

hvg.hu hvg.hu




Már zajlanak a kishantosi perek
 

Már zajlanak a kishantosi perek

A kishantosi birtokperek három tárgyalással kezdődtek meg pénteken a Székesfehérvári Törvényszéken, ezeket az új bérlők, illetve a korábbi bérlő indította. A bíróság szerint a jogvita az állam és a Kishantosi Vidékfejlesztési Központ között van, nem az új bérlők és a régi között.

MTI MTI


PM: Azonnal küldjék el a biztonsági őröket Kishantosról!
 

PM: Azonnal küldjék el a biztonsági őröket Kishantosról!

Jogvita folyik arról, hogy a korábbi bérlők használhatják-e a földeket, a Nemzeti Földalapkezelő viszont úgy avatkozik bele ebbe, hogy magáncéggel őrizteti a földeket és nem engedi oda az eddigi bérlőket mondta Szabó Rebeka. Ha az állam szerint védeni kell a területet, akkor a rendőrséget kellene felkérni a beavatkozásra – tette hozzá a PM-es politikus.

MTI MTI