Orbitális fenyegetés Kína új rakétája, nem lehet megmondani, hova fog becsapódni
Szputnyik-pillanatnak érzik az USA-ban a kínai rakétakísérletet: hasonló váratlan technikai fölénynek, mint az első szovjet műholdat.
Szputnyik-pillanatnak érzik az USA-ban a kínai rakétakísérletet: hasonló váratlan technikai fölénynek, mint az első szovjet műholdat.
A kormányfő szerdán jelenti be döntését, amikor bemutatja új kormányát.
Az ötletet azért valósították meg, mert a transznemű gyerekek lényegesen nagyobb arányban szenvednek depressziótól, szorongástól, mint a többi gyerek.
Az elektromos autó egy kupé-crossover lesz, már be is jegyezték a logóját.
A 38 éves Csang Csant azért csukták le, mert beszámolt a vuhani járványhelyzetről.
A silók atomfegyverek indítására is alkalmasak lehetnek. A szakértők szerint hónapok óta folyik a munka.
Vasárnap késő este nem a hullámvasúthoz álltak sorba az emberek a világ második legnagyobb Disneylandjében, hanem a gyorstesztekért.
Ez nem a „Szputnyik-sokk”, mint amikor jó 60 éve kiderült, hogy a Szovjetunió megelőzte az USA-t az űrkutatásban, vagyis felesleges gerjeszteni a hidegháborús paranoiát. Erre figyelmeztet a Washington Post publicistája,, Fareed Zakaria, aki magyar szemszögből azért nevezetes, mert jó 20 éve logikai úton megjósolta az illiberális demokrácia eljövetelét.
Azt még mindig nem tudják, hogy laborból szabadult-e a vírus, de biztosan nem Kína gyártotta.
Kína szerint álszent az EU, amikor környezetszennyezőnek titulálja az országot, ám elvárja tőle, hogy többet szállítson az energiaigényes anyagból.
Kipattanhat a kínai ingatlanbuborék, és lehet aggódni, hogy az Evergrande ingatlanfejlesztő hatalmas adóssággondjai csak a jéghegy csúcsát jelentik. Aggodalomra ad okot, hogy a tekintélyuralmi vezetés a belső nehézségekre adandó válaszként külső ellenséget keres, figyelmeztet Krugman.
Három újabb űrhajós érkezett meg az épülő kínai űrállomásra, ahol összesen 6 hónapot töltenek. De már arra is van terv, hogyan hozzák le őket, ha valami esetleg balul sül el.
A hivatalos közlemény szerint a robbanás az anyagtudományokkal és technológiával foglalkozó szak egyik épületében történt.
A szombaton elfogadott jogszabály az első olyan törvény a Kínai Népköztársaság történetében, amely a szárazföldi határok kezeléséről rendelkezik.
Kínában az elkövetkező napokban növekedni fog az új Covid-19 fertőzések száma.
Több szabadidőre van szükségük a gyerekeknek, ezt próbálja meg rendezni egy új kínai szabályozás. Sok szülő attól tart, hogy a munkája mellett már nem tudna figyelni arra is, hogy segítsen a gyerekének valamivel lefoglalni magát.
Joe Biden szerint az Egyesült Államok nem kíván konfliktust Kínával, de nem fognak meghátrálni.
Az IMF igazgatótanácsa bizalmat szavazott Krisztalina Georgieva vezérigazgatónak, mert nem talált közvetlen bizonyítékot arra, hogy a bolgár közgazdász egy rangsorban a kínai osztályzat szépítésére adott volna utasítást, még amikor a Világbank második embere volt.
A nyilatkozatot Ausztria, Szlovákia, Horvátország és Szlovénia is aláírta.
A képviselő egy ugyanolyan mintájú pólóban fogadta a döntést, amilyenért Kövér László megbüntette.