Taroltak a Peking-párti jelöltek a hongkongi választáson
A vitatott, nagyon alacsony részvétellel zajló hongkongi törvényhozó tanács választásán a Kína politikáját támogató jelöltek törtek előre.
A vitatott, nagyon alacsony részvétellel zajló hongkongi törvényhozó tanács választásán a Kína politikáját támogató jelöltek törtek előre.
Sok félreértés történt - nyilatkozta Peng Suaj.
Az amerikai kormány bejelentette, újabb szankciókat vet ki kínai biotechnológiai és biztonságtechnikai cégekre, valamint kormányhivatalokra a Hszincsiang tartománybeli ujgur kisebbség emberi jogainak vélt megsértése miatt.
Kínai kutatók szerint az úszó atomreaktoraik a legextrémebb időjárásban sem borulnak fel. Nem is szabad.
Bajban az Egyesült Államok, mert katonai tervezői idáig mindig abból indultak ki, hogy az amerikai hadseregnek képesnek kell lennie egyszerre két háborút megvívni, csakhogy Oroszország, Kína és Irán miatt három fronton is súlyos fegyveres konfliktus fenyeget. Ez pedig veszélyezteti Washington vezető szerepét a világban. Erre figyelmeztet a Financial Times fő külpolitikai szemleírója.
Vezethet-e világméretű konfliktushoz egy kis ázsiai sziget geopolitikai hovatartozása? Egyáltalán miért olyan fontos Kínának Tajvan, és az Egyesült Államok miért érdekelt abban, hogy az ázsiai óriás ne szerezhesse meg magának?
Orbán és Vucsics viszont gyakran és szívesen teszi közszemlére hűségét, de az elköteleződés visszafele is elsülhet.
A tárca szerint Kínának nehézséget jelentene, hogy szárazföldi erőit viszonylag rövid időn belül a szigetre juttassa, és az utánpótlásról sem tudna gondoskodni.
Az Apple ennyivel járult hozzá a kínai ötéves terv sikeréhez.
Újabb határidőt szalasztott el az Evergrande kínai ingatlanfejlesztő arra, hogy kifizesse a befektetőit, a Fitch Ratingstől már megkapta azt a besorolást, amely a csőd előszobájának tekinthető. Azt a céget, amely átveszi tőlük a második helyet Kína legnagyobb ingatlanfejlesztőinek listáján, szintén csődközelinek minősítették. Az óriásra duzzadt kínai cégek bajait az egész világgazdaság megérezheti.
A Fehér Ház az ujgurok elleni bűnök ellen tiltakozik.
Kína ezüst-jodidot használt arra a nyáron, hogy serkentse az eső kialakulásának esélyét. A folyamatot felhővetésnek is hívják.
A kínai ingatlanfejlesztőnek a nap végéig találnia kell 82,5 millió dollárt.
A brit lap elemzése kiemeli, hogy a szabad világ rosszul teszi, ha alábecsüli a kínai kihívást, és el kell döntenie, hogy miként viszonyuljon egy ellentmondást nem tűrő rezsimhez.
Mintegy 2400 évre vezethető vissza a kínai teakultúra a kelet-kínai Santung tartományban lévő Santungi Egyetem régészei szerint, akik megtalálták a világ legrégebbi ismert teamaradványait.
Kiszivárgott dokumentumok szerint az országba látogató és helyben dolgozó újságírók ellen fejleszt egyedi megfigyelési technikát Kína. A szakértők szerint a munka ijesztő és számos kérdésre nincs válasz.
Az amerikai Space Force tábornoka szerint bár jelenleg az Egyesült Államok áll az első helyen az űrversenyben, az étvized végére Kína veheti át a vezetést.
Tíz percen át kommunikált egymással az európai Mars Express és a kínai Tienven-1, ennek során tudományos adatokat is küldött egyik a másiknak.
A kínai teniszezőnő szexuális zaklatással vádolta meg Csang Kao-li korábbi kínai miniszterelnök-helyettest. Utána hosszú időre eltűnt, majd videótelefonon sikerült vele beszélni, azonban a WTA szerint ez kevés.
A Kínából indult új koronavírus legújabb változata már megérkezett Hongkongba. "A téli olimpiát megrendezzük, de nagy kihívást jelent a pandémia" – közölte a külügy egyik szóvivője Pekingben.