#Kína

Újragondolják a szervadományozást Kínában
 

Újragondolják a szervadományozást Kínában

Kína három-öt éven belül megszünteti a halálra ítélt rabok szervkivételét - számolt be a kínai média pénteken hivatalos forrásokra hivatkozva. Emellett olyan intézményt hoznak létre, amely a szervek felajánlását szervezi és koordinálja majd.

MTI MTI

Kínai lap: meg kell mutatni Amerikának, hol a határ
 

Kínai lap: meg kell mutatni Amerikának, hol a határ

"Meg kell mutatnunk az Egyesült Államoknak, mi az álláspontunk, hol húzódnak a határok, és mennyire vagyunk eltökéltek, majd nyugodtan kell válaszolnunk az amerikai reakcióra" - áll a nacionalista hangvételű kommentárjairól ismert Global Times írásában, miután az Egyesült Államok tíz európai országgal együtt Japánt is mentesítette az Iránnal kapcsolatos tervezett washingtoni büntetőintézkedés hatálya alól, de Kína, India és Dél-Korea továbbra is a listán van.

MTI MTI






Társaiért kampányol egy tüdőbeteg kínai bányász
 

Társaiért kampányol egy tüdőbeteg kínai bányász

A bányászok egészségügyi jogaiért, a kórházi leletekhez való hozzájutásukért és kárpótlásukért harcol évek óta egy egykori bányász Kínában, aki maga is tüdőbeteg. "A bányászok Kínában csak kivételes esetekben kapnak kárpótlást foglalkozásukból fakadó betegség esetén, akkor is hivatalos kérelem útján vagy nyilvánosság bevonásával" – mondta Csang Haj-csao a Caixin magazinnak.

MTI MTI


Van, amiben Észak-Korea még Kínának sem enged
 

Van, amiben Észak-Korea még Kínának sem enged

Észak-Korea nukleáris főtárgyalója Pekingben erősítette meg kormánya álláspontját arról, hogy nagy hatótávolságú rakétával műholdat tervez pályára állítani - derül ki keddi hírügynökségi jelentésekből.

MTI MTI

A hackerek Kínát imádják
 

A hackerek Kínát imádják

Kína a kibertámadások legnagyobb célpontja a világon - állítják kínai szakemberek az országos számítógép-monitoring központ hétfőn közzétett jelentése alapján.

MTI MTI


Kína segítene az IMF-nek
 

Kína segítene az IMF-nek

Kína támogatja a Nemzetközi Valutaalap (IMF) szerepvállalását az európai hitelválság elleni küzdelemben, egyben a szervezet reformját is szükségesnek tartja - erősítette meg Li Ko-csiang (Li Keqiang) kínai miniszterelnök-helyettes, amikor találkozott az IMF vezetőjével Pekingben.

MTI MTI

Beperelnék az Apple-t a kínai írók
 

Beperelnék az Apple-t a kínai írók

Kínai írók egy csoportja összesen 50 millió jüan (1,7 milliárd forint) kártérítést kér az amerikai Apple-től, mert műveiket engedélyük nélkül tették közzé és árusítják az Apple Store online áruházban.

MTI MTI




Halálos hajóbalaest Kínában
 

Halálos hajóbalaest Kínában

Legkevesebb 12 ember meghalt és 8-at még keresnek az után, hogy a dél-kínai Kuanghszi-Csuang (Guangxi Zhuang) autonóm terület egyik folyóján ütközés következtében elsüllyedt egy utasszállító hajó - jelentette helyi forrásokra hivatkozva a Hszinhua hírügynökség csütörtökön.

MTI MTI