"A tüntetők meggyilkolását semmi sem igazolhatja"
A Cseh Köztársaság, Lengyelország, Magyarország és Szlovákia külügyminiszterei közös nyilatkozatban ítélik el a kijevi erőszakot.
A Cseh Köztársaság, Lengyelország, Magyarország és Szlovákia külügyminiszterei közös nyilatkozatban ítélik el a kijevi erőszakot.
Szakácsokat keres a magyar külügyminisztérium a nagykövetségekre. Kifejezetten nekik szóló versenyt hirdetnek, ahol a győztesek jutalma egy nagykövetségi állás. A nyerő szakácsok házastársainak is adna munkát a külügy – fogalmaz a kurir.hu.
Egy belgiumi munkalehetőségeket közvetítő cég ellen több panasz is érkezett az elmúlt időszakban, ezért a Külügyminisztérium óvatosságra inti a magyar állampolgárokat. A bejelentések szerint a helyszínen emberhez méltatlan lakhatási és munkakörülmények várják a kiközvetített és kiutaztatott jelentkezőket.
Közleményben ítélte el a Külügyminisztérium a volgográdi merényleteket.
A Külügyminisztérium enyhített az Egyiptomra vonatkozó utazási ajánlásain. Eddig nem ajánlotta, hogy a magyar turisták felkeressék az észak-afrikai országot, most viszont visszasorolta a fokozott biztonsági kockázatot rejtő országok és térségek kategóriába.
Különböző európai országok, köztük Magyarország Külügyminisztériumának számítógépes rendszerébe is betörtek kínai hackerek – írta internetes oldalán a kaliforniai Fireeye kiberbiztonsági cég jelentésére hivatkozva a The International New York Times (INYT) kedden. A cikk kedden megjelent az INYT-t kiadó amerikai lapban, a The New York Timesban is. A hvg.hu megkereste a külügyet, de azt válaszolták: az ügyhöz nem kívánnak semmi kommentárt hozzáfűzni.
Magyarország kormánya a leghatározottabban elítéli a jemeni védelmi minisztérium ellen végrehajtott, több mint ötven ember életét követelő csütörtöki terrorista támadást – közölte a Külügyminisztérium (KüM) pénteken.
A Nyugat-Európából kelet felé haladó Xaver orkán elérte Lengyelország területét is, ezért a Külügyminisztérium konzuli szolgálata fokozott óvatosságra kéri az országban tartózkodó és oda utazó magyar állampolgárokat.
A hétvégén az addig békés kormányellenes megmozdulások erőszakos fordulatot vettek Bangkokban, ezért a Külügyminisztérium konzuli szolgálata arra kéri a Thaiföldre utazó magyarokat, hogy tanúsítsanak fokozott elővigyázatosságot, és kerüljék el a politikai színezetű tömegmegmozdulásokat.
Magyarország üdvözli a Hatok és Irán genfi megállapodását, amelyet Izrael egyedüliként kritizál. Martonyi János éppen ma indul közel-keleti körútra, azon belül Izraelbe.
Magyarázatot kért a Külügyminisztérium a török nagykövettől egy Magyarországot negatív színben feltüntető elemzés miatt.
A magyar Külügyminisztérium szerint Románia Tőkés László kitüntetésének visszavonásával az egész romániai magyarságot alázza meg és megfélemlíteni szándékozik azokat, akik a romániai magyar közösség jogos igényéről, az autonómiáról beszélnek.
A magyar kormányszervek rosszul teszik, ha a külföldi sajtóban megjelent anyagokra válaszolva ellentámadásba lendülnek, sokkal inkább azzal kellene foglalkozni, hogy "kitaláljuk Magyarországot" – írja Borókai Gábor, a Heti Válasz főszerkesztője a lap e heti számában.
Egy harmincmilliós Audi tulajdonosa hamis külügyes kártyát használva foglalt el egy budai parkolót, a Külügyminisztérium azonnal kivizsgálta az ügyet – számol be az Index.
A Haiyan valószínűleg a legerősebb trópusi vihar volt, amely a délkelet-ázsiai szigetországot valaha sújtotta. A katasztrófa következtében repülőterek semmisültek meg, a kommunikáció nem működik, ezért a magyarok csak halaszthatatlan esetben utazzanak az országba - figyelmeztet a külügy.
Párbeszéd kezdődött a magyar és az amerikai illetékes szervek között a lehallgatási ügyről - közölte a Külügyminisztérium Martonyi János tárcavezető és Victoria Nuland amerikai helyettes külügyi államtitkár megbeszéléséről beszámolva.
Fokozott éberségre kéri a Tunéziában tartózkodó magyarokat a Külügyminisztérium, egyúttal arra figyelmeztetnek, ne szervezzenek egyéni utazást az országban.
A Külügyminisztérium konzuli szolgálata arra kéri a Tunéziába készülő magyarokat, hogy ne szervezzenek egyéni utazást, különösen az országnak a szervezett turizmus központjaitól távolabb eső vidékeire, mert ezzel biztonságukat, testi épségüket veszélyeztetik.
Továbbra is az utazásra nem javasolt térségek közé sorolja a magyar külügyminisztérium Egyiptomot, de már nem az egész területét.
A Külügyminisztérium elítéli a pesavari merényletet - közölte a tárca a kormány nevében is hétfőn. A pakisztáni városban vasárnap a mise után hajtottak végre számos áldozatot követelő merényletet.