Elsőként nézhettük meg, milyen lesz a Nemzeti Múzeumban a koronázási palástot bemutató terem, amely év végén nyílhat meg. Mi kerül 800 millióba, és miért L. Simon László, a múzeum korábbi főigazgatója csinálja?
A legtöbb fideszes persze továbbra is Orbán Viktor vezetésével készül a folytatásra, de már Tusványoson is volt, aki valódi tisztújításon gondolkodott.
Az egy időben a Petőfi Rádió és TV műsorainak gyártásáért is felelős Demeter élete legabszurdabb eseményeként hivatkozott arra a napra, amikor raportra hívták a Karmelitába Fluor Tomi miatt.
A Hitel kiadójának tulajdonosa a NER által bekebelezett Libri–Bookline Zrt., amelyben többségi tulajdonos a Mathias Corvinus Collegium Alapítvány (MCC).
Az NKA legyen önálló, a döntéseket a szakmai kollégiumok hozzák meg, a kurátorokat a szakma jelölje, legyen mindössze 10 százalék a miniszteri keret – ezt ajánlják az alap egykori vezetői.
Mindenki megírta, hogy még L. Simon László is felszólalt az ellen, hogy Hankó Balázs kiosztott a NER lieblingeinek több milliárd forintot az NKA-n keresztül, úgyhogy a fideszes politikus most bátran sietett tisztázni: isten ments, hogy ő az NKA és a „sok érdemmel” rendelkező miniszter ellen szólalt volna fel.
A pesti belvárosi galéria vendéglátóipari és bolti kiskereskedelmi funkciókkal gyarapszik. A kiállítóhelyen csak decemberben három újabb tárlat nyílt a képző- és iparművészet elismert és feltörekvő képviselőitől
A tervekkel ellentétben a közeljövőben biztosan nem lesz kulturális központ a Budapest VIII. kerületében található Gutenberg-ház alsó szintjein, egyelőre ugyanis feloldhatatlannak tűnik az ellentét a lakók és az ötletgazda, az L. Simon Lászlóhoz köthető alapítvány között. A szervezet az elmúlt években újabb ingatlanokat vásárolt a társasházban, hogy növelje a szavazati arányát, de így sem került többségbe, azaz nem tudta átvinni a beruházással kapcsolatos akaratát a lakógyűlésen. Az egyik közpénzből vásárolt lakásba L. Simon László lánya költözött be, aki az alapítvány tájékoztatása szerint „piaci bérleti díjat” fizet az ingatlan használatáért.
Két éve még kirúgták a korábbi főigazgatót, most viszont hozzá került a koronázási palást termének felújítása. Megkérdeztük L. Simon Lászlót és Zsigmond Gábor jelenlegi főigazgatót is, hogy mi történik.
Ide beválasztották, de a tatárjárásról szóló filmből kivágták a fideszes politikus-költőt. Krasznahorkait a közgyűlésen nem méltatták, ezt egy tag kifogásolta.
A Magyar Nemzeti Múzeum Közgyűjteményi Központ elnöke szerint rengeteg mulasztás történt az elmúlt években, a Magyar Nemzeti Múzeum volt főigazgatója cáfolja ezt.
35 milliárd forintba kerül az új Mezőgazdasági Múzeum felépítése a gödöllői egyetemen, ahol 6 és fél hektáros élménygazdaság is lesz. A Vajdahunyad várát a Trianon Múzeum nézte ki, de inkább turisztikai projekt lesz, ami állítólag Orbán Ráhelt is érdekli.