„Volt egy beazonosítható csúcspolitikus, aki megüzente, hogy elvágja a torkomat, meg ilyenek” – Demeter Szilárd kitálalt a NER-es kultúrharcról, és a petőfis tiltólistákról is

Az egy időben a Petőfi Rádió és TV műsorainak gyártásáért is felelős Demeter élete legabszurdabb eseményeként hivatkozott arra a napra, amikor raportra hívták a Karmelitába Fluor Tomi miatt.

  • HVG

Demeter Szilárd a Köztér nevű YouTube-csatornának adott interjút, ahol beszélt a NER-en belüli kultúrharc törésvonalairól, így az L. Simon Lászlóval folytatott közelmúltbéli Facebook-csörtéjéről és a múzeumok háttérben zajló strukturális válságáról, de szóba kerültek még a Petőfi Rádió és TV működése körüli konfliktusok is.

Lacival a viszonyom fura

– kezdi Demeter a beszélgetést. Elmondása szerint ő javasolta L. Simont 2022-ben kulturális miniszternek, mert egy nyitott, érdeklődő, ám erős akaratú embernek ismerte meg. Kapcsolatukban a töréspontot a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatói széke körüli váltás jelentette.

Én nem féltem őt, ő vissza fog jönni, meghatározó kultúrpolitikusa lesz a Tisza-érának is

– mondta Demeter.

Demeter szerint viszont L. Simon most őt tette meg bűnbaknak a kulturális szférában uralkodó állapotokért, ő azonban úgy gondolja, hogy politikai értékközösségének az elmúlt 16 évért együtt kell vállalnia a felelősséget, és az őszinte szembenézést végig kell csinálniuk, bűnbakképzés nélkül. „Mindenkinek része van, valamilyen felelőssége van a sikerekben is, és a kudarcokban is” – mondta.

https://hvg.hu/kultura/20260422_egymasnak-esett-a-facebookon-l-simon-laszlo-es-demeter-szilard

A Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM) főigazgatójaként 2024-ig Demeter a Petőfi Rádió és TV műsorainak gyártásáért is felelt, és a beszélgetés egy pontján mellékesen beismerte: volt tiltólista arról, hogy kik kerülhetnek adásba, és kik nem.

[…] kaptunk ilyen e-maileket, hogy XY zenekart ne tegyük be, meg nem tudom, azt vegyük ki.

Hozzátette, hogy egy segédszerkesztő írta ezeket az e-maileket, akit ő nem ismert. Állítása szerint kérte, hogy hagyják abba ezeknek az e-maileknek a küldözgetését, mert nem ő szerkesztette a műsorokat, hanem a gyártásukat végezte, „és ha nem tetszik a műsor, akkor az MTVA ne vegye át, de ne szóljon bele a tartalomba”.

Demeter szerint ezek után nem sokkal behívták őt a Karmelitába raportra. Az az információ terjedt el róla a Fidesz elnökségi ülésén, hogy Gecigránight címmel éjszakai műsort akarna adni a Petőfi Rádióban Fluornak (a cím az előadó Gecigránát című dalára utal.)

Ez annyira abszurd volt, hogy ha nem a Karmelitában lett volna, akkor felröhögök, de így is látszott rajtam, hogy nehezen hiszem el

– emlékezett vissza Demeter, akinek állítólag azt az sms-t is megmutatták, amelyben egy, a Fidesz belső köréhez tartozó „erős ember” vádolta meg őt ezzel.

Demeter elmondta, hogy a Petőfi Rádióban nincs éjszakai műsor, de ha lenne is, akkor sem Fluornak és nem ezzel a címmel adná, továbbá bemutatta a jóváhagyott adástervet, amiben semmi ilyesmi nem szerepelt. A hamis vádaskodásnak nem lett következménye, sőt, állítása szerint még ezután is

volt egy beazonosítható csúcspolitikus, aki megüzente, hogy elvágja a torkomat, meg ilyenek.

Úgy gondolja, azért indult ellene ez a lejáratókampány, mert „egy NER-es filmesnek rálépett a tyúkszemére, és elvette előle a cukrot” azzal, hogy ők végezték a gyártást a Petőfi tévében. A kritikák és fenyegetések hatására azonban mégis jobbnak látta a műsorgyártást kiszervezni az IKO-nak, ahogy fogalmazott, azért, hogy ne kerüljön a kérdéses filmes kezére, inkább „átjátszotta az egész gyártást Vaszily Miklóséknak”.

A teljes beszélgetést az alábbi videóban lehet meghallgatni:

https://www.youtube.com/watch?v=EkuIVkyf6pc

 

https://hvg.hu/elet/20260421_demeter-szilard-ner-kultura-fidesz-vereseg-fiatalok-interju

 

 

 

 

Hozzászólások