Megrendezték az első "a család az család" napot: David Pressman az ikreivel érkezett
Az Egyesült Államok magyarországi nagykövete is tiszteletét tette az eseményen.
Az Egyesült Államok magyarországi nagykövete is tiszteletét tette az eseményen.
A kutatásból az is kiderül, hogy a nők sokkal inkább támogatják az azonos neműek házasságát és az örökbefogadáshoz való jogukat is.
Papp Dóra kamaszokról szóló Tükörlelkek 1-2. című könyvei, illetve az Interferencia című regénye átkerülhetnek az ifjúsági irodalomnak helyt adó polcokról a felnőtt kategóriának számító, szórakoztató irodalom polcaira, mert mint kiderült, van a könyvekben néhány meleg vagy biszexuális karakter. Az áthelyezés kapcsán megszólalt a szerző, a Libri és Papp Dóra kiadója is. Az író szerint a kortárs ifjúsági regények közt nagyítóval kell keresni azokat a műveket, amelyekben nem tűnik fel egy-egy LMBTQ+ mellékszereplő.
Az Emberi Jogok Európai Bírósága elmarasztalta Romániát, amiért nem nyújt megfelelő védelmet az azonos nemű párok számára.
Sára Botondnak nyilvánosan bocsánatot kell kérnie.
Az állam kormányzója, Ron DeSantis elnöknek készül.
Megszólalt Demeter Szilárd, a Petőfi Irodalmi Múzeum igazgatója Kiss Judit Ágnes versével kapcsolatban, amelyet a Katolikus Pedagógiai Intézet a 10. osztályosoknak szóló irodalomgyűjteményben módosítva hozott le a „meleg" szót „magyarra" cserélve. A kiadó pedig azóta bejelentette, hogy leállították a tankönyv nyomtatását, a szeptembertől megjelenő könyvben már helyesen fog szerepelni a vers.
A költő – akinek meséje benne van a ledarált Meseország mindenkié című kötetben is – nemcsak az átírásról nem tudott, ahhoz se kérték a beleegyezését, hogy felhasználják a szövegét.
Létezett egy lista a TikToknál azokról a felhasználókról, akik meleg tartalmakat néztek. De más alapon is beskatulyázták a klienseket.
A honvédelmi miniszter nagyon kereste a háború felelőseit, de Oroszországig nem jutott el.
Az ugandai melegellenes törvényről az jutott eszébe a magyar külügyminiszternek, hogy milyen jó Magyarországon, ahol a kormány mindenkit megvéd, attól függetlenül, hogy kibe szerelmes.
Büntetőper mellett a jövőben polgári peres eljárás is indítható lenne a szexuális kisebbségek védelmében például az olyan kirohanások ellen, mint Bencsik András „bubuzása”, ha elfogadja a parlament az LMBTQ-emberek mellett kiálló ellenzéki képviselők javaslatát – de aligha fogja.
Lehetséges egyszerre kiállni a megtámadott jogok védelmében és felépíteni a saját mondanivalót, ugyanakkor el kell ismerni, hogy ehhez kemény és tudatos munkára van szükség, írja TASZ ügyvezető igazgatója.
Az indiai kormány hevesen ellenzi az azonos neműek házasságának legalizálását, „városi elitista koncepciónak” nevezve azt, amely aláássa a vallási és társadalmi értékeket, miután a legfelsőbb bíróságon megkezdődött az LMBTQ-emberek törvényes házassághoz való jogáról szóló tárgyalás.
Novák Előd szerint a felvonulás „ebben a formájában" szembe menne „az úgynevezett gyermekvédelmi törvénnyel".
A woke nélküli baloldali gondolkodás egyenletének a végén a jobboldali konzervatív gondolkodás állna, mondja Márton Joci roma LMBTQ-aktivista, identitáspolitika-szakértő, aki a CEU kétéves Romani Studies programon végzett, az Ame Panzh roma szakértőkből álló kollektíva egyik alapító tagja. Szerinte a woke egyebek közt arról is szól, hogy “bizonyos emberek, akiknek eddig nem osztottak lapot, most szólnak, hogy «bocsi, de nekünk ez nem tetszik»”. Véleménye szerint nincs azzal baj, ha szűkülnek a viccelődés határai, és el kell gondolkodni azon, meddig lehet elmenni.
Orbán Viktor fürkészi a témákat, amelyek mögött a Fidesz táboránál is nagyobb többség áll. Most egy olyan amerikai vitát állít propagandája szolgálatába, amely érzelmeket vált ki, és előállítani is olcsó. A woke Magyarországon kiütéses vereséget szenvedett, mielőtt bárkit elért volna.
A kijelentés miatt a Médiatanács is vizsgálatot indított. Két hete a Demokrata főszerkesztője az ellenzékieket svábbogarazta le.
Korábban öt tagállam jelezte, hogy csatlakozik az Európai Bizottság kötelezettségszegési eljárásához.
Orbán Viktor és Rogán Antal propagandája, amikor az abúzusokat és a pedofíliát összemossa az LMBTQ-emberekkel és a társadalmi nemek kérdésével, nem a tűzzel játszik, hanem tüzet gyújt. Melynek áldozatai is lesznek. Vélemény.