hvg.hu Közlekedés

Bunkó BMW-s blokkolta a 14-es villamost – fotó

Pótlóbuszok jártak a 14-es villamos helyett kedden még 16 óra előtt is egy szakaszon, mert egy szabálytalanul parkoló BMW miatt az Újpest felelő érkező szerelvények nem tudtak behajtani a Lehel téri végállomásra. A pótlóbuszok a Lehel tér és a Róbert Károly körút között jártak, negyed 5 körül aztán helyreállt a forgalom ezen a szakaszon.

Csikász Brigitta Itthon

Emlékszik? Volt itt egy bankrobbantás

Két dolog vezethette volna nyomra a rendőröket a januári Lehel úti bankrobbantás ügyében az eltelt nyolc hónapban: a motor és a bomba. A jelek szerint egyikkel sem jártak sikerrel, és mostanáig nem akadtak rá a tettesre. Azt sem tudni, pénzt akart-e szerezni a robbantó, vagy hogy a bankellenes hangulat miatt szánta el magát a bomba aktiválására. Az utóbbi esélyesebb, de valószínű, hogy mostanság nem fog kiderülni, így volt-e.

hvg.hu Itthon

Velvet: szinte reménytelen megtalálni a bankrobbantót

„Annyira nincs semmi bizonyíték a nyomozók kezében, hogy a bankrobbantó besétálna a rendőrségre, még neki kellene bizonyítani, hogy ő a Lehel úti robbantó” – így fogalmazott a Velvetnek a bankrobbantási ügyet jól ismerő forrás.

hvg.hu Itthon

Jelentkezett egy csoport, amely azt állítja: ők robbantottak a Lehel úton

Magára vállalta a Lehel úti bankrobbantást és újabb akciók helyszínét jelölte meg egy csoport, amely Őrsereg néven mutatkozott be. A szervezetről semmit nem tudni, csak azt, hogy egyetért a Vállalkozások Érdekvédelmi Szövetségének (VÉSZ) bankok elleni akcióival, ezért címezte állítólag a VÉSZ-nek a bejelentést. A Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) lefoglalta a levelet.

Cs. B. Itthon

Sötétben tapogatózik a rendőrség a bankrobbantás ügyében

Először legendaként kezelte a rendőrség, hogy a történteknek volt hajléktalanként élő szemtanúja, aztán később maga ismerte be, hogy az ügyben tanúvédelmi programba vettek egy 64 éves férfit. Erőltetik azt a verziót, hogy a tettes a bankautomatára utazott, miközben a pénzt otthagyta. A rendőrség terel és nagy erőkkel sem jut egyről a kettőre. Átnéztük, mi is történt az elmúlt tizenegy napban a Lehel úti bankrobbantás ügyében.

HavariaPress/hvg.hu Itthon

Bedeszkázzák a felrobbantott bank kirakatát

Megkezdték a romok eltakarítását a XIII. kerületi Béke téri bankfiókban. A hétfőn hajnalban felrobbantott bankfiókot kiürítik, ablakait bedeszkázzák.

hvg.hu Itthon

Elhatárolódik a Bankcsapda a Lehel úti bankrobbantástól

Elhatárolódik a Lehel úti bankrobbantástól a devizahiteleseket védő Bankcsapda Érdekvédelmi Civil Szervezet. A devizahitelesek érdekvédő szervezete szerint csak olyanok csinálhatnak ilyet, akik képesek "hamis videókat készíteni és terjeszteni politikai ellenfeleikről".

hvg.hu/MTI Itthon

Újabb bankrobbantásnak hitték a Béke úti gázrobbanást

Gázrobbanás történt egy háromemeletes ház egyik lakásában a Béke úton, amiről egy hírügynökség azt gondolta: újabb bankfióknál robbantottak. Egy idős férfit szállítottak kórházba súlyos égési sérülésekkel. Korábbi hírekkel szemben senkit nem keresnek már.

HavariaPress Itthon

Közlekedési káosz volt a Lehel út környékén

Szovjet repeszaknagránátot találtak tetőfelújítás közben a XIII. kerületi Lehel út egyik lakóházában. A környéket lezárják, lakó- és középületeket ürítettek ki, a 14-es villamos közlekedése is borult. Nem sokkal 8 óra előtt feloldották a zárást.

Nem parancsolhatjuk meg az embereknek, hogy legyenek kiváló ötleteik

Nem parancsolhatjuk meg az embereknek, hogy legyenek kiváló ötleteik

1333%-kal ugrott meg a Honor, csak épp azt nem árulják el, hogy mennyiről

1333%-kal ugrott meg a Honor, csak épp azt nem árulják el, hogy mennyiről

Szexuálisan zaklattak egy 11 éves kislányt, a rendőrség későn reagált

Szexuálisan zaklattak egy 11 éves kislányt, a rendőrség későn reagált

Orbán: Jó esély van az együttműködésre a mérsékelt iszlám pártokkal

Orbán: Jó esély van az együttműködésre a mérsékelt iszlám pártokkal

Döntött a kormány, tényleg elviszik Debrecenbe a Természettudományi Múzeumot

Döntött a kormány, tényleg elviszik Debrecenbe a Természettudományi Múzeumot

Hiába a szenzációs hajrá, bronzéremért játszhat a magyar női vízilabda-válogatott

Hiába a szenzációs hajrá, bronzéremért játszhat a magyar női vízilabda-válogatott

Milliós bírságot kapott a Hungaroring, mert benézték a közbeszerzési törvényt

Milliós bírságot kapott a Hungaroring, mert benézték a közbeszerzési törvényt

Fucsovics ismét nyert, már a 32 között van Melbourne-ben

Fucsovics ismét nyert, már a 32 között van Melbourne-ben

Közölte a Boeing, hogy egy darabig még biztosan nem szállnak fel a 737 MAX-ok

Közölte a Boeing, hogy egy darabig még biztosan nem szállnak fel a 737 MAX-ok

Megszavazta Putyin alkotmánymódosítását az orosz alsóház

Megszavazta Putyin alkotmánymódosítását az orosz alsóház

A vártnál több adó érkezett tavaly az államkasszába

A vártnál több adó érkezett tavaly az államkasszába

A címlapról ajánljuk