#Lengyelország


Hat év alatt megfeleződött a lengyel szegények száma
 

Hat év alatt megfeleződött a lengyel szegények száma

Jelentősen csökkent a szegénységben élő lengyelek száma. A 38 milliós ország lakosságának 34 százalékából hat év alatt kevesebb mint felére mérséklődött a szegénységi küszöb alatt élők száma - derül ki az Eurostat legújabb jelentéséből.

MTI MTI



Tíz nap alatt 72 ember fagyott meg Lengyelországban
 

Tíz nap alatt 72 ember fagyott meg Lengyelországban

Hatvanketten fagytak meg január 27-e óta, és folyamatosan nő a szénmonoxid-mérgezések száma is Lengyelországban. A belügyminisztérium hétfői jelentése szerint egy nap alatt kilencen haltak meg kihűlés miatt, szénmonoxid-mérgezésben pedig egy ember vesztette életét.

MTI MTI

Ukrajnában 101-en, Lengyelországban 37-en fagytak már halálra
 

Ukrajnában 101-en, Lengyelországban 37-en fagytak már halálra

Az utóbbi 24 órában 38 ember fagyott halálra Ukrajnában, ahol ezzel 101-re nőtt a rendkívüli hideg áldozatainak száma, míg Lengyelországban nyolcan hűltek ki végzetesen csütörtök óta - közölte az ukrán rendkívüli helyzetek minisztériuma és a lengyel rendőrség pénteken.

MTI MTI

Két és fél százalékkal nőhet idén a lengyel GDP
 

Két és fél százalékkal nőhet idén a lengyel GDP

Reálisnak tűnik, hogy a lengyel GDP idei növekedési üteme eléri a 2,5 százalékot, mert az Európai Központi Banknak köszönhetően stabilizálódik a helyzet Európában, így Lengyelországban is - mondta csütörtökön Jacek Rostowski pénzügyminiszter a TokFM hírrádióban. A kormány makrogazdasági politikáját a miniszter a Rzeczpospolita napilapban mutatta be.

MTI MTI

Fagy: kokszoskosárral fűtenek a lengyel buszmegállókban
 

Fagy: kokszoskosárral fűtenek a lengyel buszmegállókban

Folyamatosan emelkedik a csütörtökön beállt fagy halottainak száma Lengyelországban. A belügyminisztérium honlapján szerdán reggel húsz halottról számoltak be, később a legnagyobb Mazuri-tavon további két, jéghez fagyott holttestet talált a rendőrség.

MTI MTI

Nem akar eurót 2015-ben Lengyelország
 

Nem akar eurót 2015-ben Lengyelország

Lengyelország nem tervezi az euró bevezetését 2015-ben, de erre az időpontra teljesíteni kívánja az euróövezeti csatlakozáshoz szükséges legfontosabb fiskális követelményt - közölte az ország pénzügyminisztere. Jacek Rostowski azt ígérte, hogy a GDP-arányos államháztartási hiány 1 százalék alatt lesz 2015-ben a tavalyi 5,6 százalék után.

MTI MTI



Lendületben a lengyel gazdaság
 

Lendületben a lengyel gazdaság

Az elemzői várakozásokat némileg meghaladó, 4,3 százalékos növekedést ért el a lengyel gazdaság 2011-ben - derül ki az ország statisztikai hivatalának pénteken ismertetett előzetes adataiból.

MTI MTI





A neten játsszák ki az állatkereskedelmi törvényt a lengyelek
 

A neten játsszák ki az állatkereskedelmi törvényt a lengyelek

Kijátsszák a januártól hatályos állatkereskedési törvény szigorítását a lengyel online kereskedők, akik százeurós nyakörvhöz például ingyen fajtiszta kutyát kínálnak az érdeklődőknek. Lengyelországban január elsejétől kizárólag bejegyzett állatenyészetek adhatnak el kutyát és macskát. Az illegális tenyésztők azonban feltalálták magukat, és az online kereskedést választották.

MTI MTI



Tusk: politikai támogatást nyújtunk a magyar kormánynak
 

Tusk: politikai támogatást nyújtunk a magyar kormánynak

Politikai támogatást nyújt Lengyelország a magyar kormánynak a túlzott európai politikai reakciókkal szemben, de az Európai Bizottság álláspontja jogilag megalapozott - mondta szerdai sajtótájékoztatóján Donald Tusk lengyel miniszterelnök. Az ellenzék ugyanakkor bírálja az EB álláspontját.

MTI MTI