Átadták az unió legmagasabb toronyházát
Az ötvenhárom emeletes épület Varsóban áll.
Nem csak az amerikai Westinghouse-szal, egy koreai céggel is előzetes megállapodást kötött Lengyelország nukleáris atomerőművi blokkok építéséről. Magyarország kitart a Roszatomnál, miközben Finnországban nem épülhet meg a Paks II. testvérerőműve.
A Westinghouse Electric amerikai vállalat fogja megépíteni Lengyelország első atomerőművét – jelentette be a hivatalos döntést pénteken a Twitteren Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő.
Lengyelország 2043-ig hat atomreaktort tervez építeni. Az első a tervek szerint 2033-ban kezdhet el energiát termelni.
Az orosz ügyekben tolmácsoló Marcin W. két vallomást tett, ami komoly kihívás elé állítja a lengyel ellenzéki vezetőt, volt kormányfőt, Donald Tuskot: ha az egyiknél szavahihetőnek ítéli a férfit, a másikban is annak kell lennie. A kampány dübörög, noha csak egy év múlva lesz a választás.
A helyreállítási alapot és a kohéziós alapot is elzárják előlük, amíg a lengyel kormány nem teljesíti a bíróságok függetlenségével kapcsolatos összes feltételt.
A német és a francia vezetésnek a háború kezdetekor tett ígéreteiből jórészt semmi nem valósult meg. Változások ennek ellenére voltak az európai védelmi politikában, a hangsúly áttevődött nyugatról keletre. A történelmi pillanat adta lehetőséggel azonban nem mindenki tudott élni.
A lengyelek ismertették az orosz lépéseket elutasító lengyel álláspontot.
Lehet, hogy a hivatalvezető nem is abba bukott bele, hogy nyilvánosságra kerültek e-mailjei, amelyek szerint manipulálta a médiát és az elvben független Alkotmánybíróságot.
Sebastian Keciek budapesti lengyel nagykövet szerint nem fedi a valóságot Lázár János kijelentése, miszerint Lengyelországnak a helyreállítási pénzekhez való hozzájutáshoz fel kell adnia a Magyarországgal való együttműködést. A nagykövet szerint ilyen soha nem hangzott el az Európai Bizottság részéről, és szerette volna megbeszélni ezt Lázárral, de nem kapott választ tőle.
Az EU 20 legmagasabb épülete közül hat Lengyelországban van.
A magyarországi változattól eltérően azonban ők nem összevonnak két választást, hanem különválasztják a parlamenti és az önkormányzati voksolást.
Az egyikük meghalt, miután a magyar sofőr teherautójával a mentősávban elütötte őket.
Ezzel kompenzálják őket, amiért fegyvereket küldtek Ukrajnának.
Németországban kétkedéssel, az Egyesült Államokban bizakodva fogadták az új olasz kormányt. Volt, ahol belső konfliktust is szült, hogy egy politikus a kampányban kiállt Matteo Salvini mellett.
Waters szerint nem ő mondta le a koncertjeit, hanem Krakkó vezetői akarják ellehetetleníteni a fellépését.
A szénport gyulladása okozhatta a robbanást egy dél-lengyelországi üzemben, ahol többen életveszélyesen megsérültek.
Lengyelországba utazott az Európai Parlament kémszoftverekkel foglalkozó bizottsága, hogy kivizsgálja a Pegasus-szoftverrel történt esetleges visszaéléseket. A lengyel kormányzat részéről azonban senki nem fogadta a képviselőket, akik éles hangvételű kritikát fogalmaztak meg a lengyel hatóságok szerintük autokratikus megfigyelési gyakorlatáról.
Az ukrán kormány engedélyezte százezer tonna szén exportját Lengyelországba – derült ki a Forbes Ukraine című kijevi hetilap keddi jelentéséből.
A lengyel megszólalásokból úgy tűnhet: az Európai Bizottsággal való szembenállás áthidalhatja az orosz–ukrán háború miatt Varsó és Budapest kapcsolatában keletkezett repedést.