Megkurtítaná elődei juttatásait a lett államfő
A lett parlament pénteken első olvasásban elfogadta azt a törvénymódosítást, amellyel csökkentenék a volt államfőknek járó juttatásokat. Az előterjesztést a mostani elnök, Andris Berzins nyújtotta be.
A lett parlament pénteken első olvasásban elfogadta azt a törvénymódosítást, amellyel csökkentenék a volt államfőknek járó juttatásokat. Az előterjesztést a mostani elnök, Andris Berzins nyújtotta be.
Lettország válhat az euróövezet következő tagjává 2014-ben, ha tovább folytatja jelenlegi gazdasági irányvonalát - mondta csütörtökön Olli Rehn, az Európai Bizottság gazdasági és pénzügyi kérdésekben illetékes alelnöke a Reuters hírügynökségnek.
Lettország határidő előtt befizette a Nemzetközi Valutaalapnak (IMF) a 2008-as országmentő csomag első, 211,1 millió eurós törlesztőrészletét - közölte az ország pénzügyminisztériuma pénteken.
Andris Berzins lett államfő jóváhagyta azt a törvénymódosítást, amely szerint 2014-től kezdve 2025-ig fokozatosan a mostani 62-ről 65 évre emelik a nyugdíjkorhatárt a balti államban - közölte szerdán az elnöki sajtóiroda.
A Lettországban élő orosz ajkúak jogaiért küzdő aktivisták "nem állampolgár" részére szóló személyi okmányt készítettek Barack Obama amerikai elnöknek, feleségének és a balti államba csütörtökön ellátogató Hillary Clinton külügyminiszternek. A dokumentumokat átadták az Egyesült Államok rigai nagykövetségének - adta hírül szerdán a lenta.ru orosz hírportál.
Lettországban a mostani 62-ről 65 évre emelik a nyugdíjkorhatárt – erről döntött csütörtökön parlament. A nyugdíjtörvény módosítása értelmében a korhatár fokozatosan emelkedik, 2014-től évente három hónappal, egészen 2025-ig.
A lett parlament jóváhagyta csütörtökön a költségvetési szigort előirányzó uniós stabilitási-pénzügyi paktumot. A százfős törvényhozásban 67 képviselő szavazott a törvény mellett, 29 ellene, egy képviselő tartózkodott, hárman pedig nem voltak ott a szavazásnál.
Lettországban adócsökkentésről döntött a parlament csütörtökön, és ezzel először lazítottak a hároméves megszorító csomagon, ami lassította ugyan a balti ország gazdasági növekedését, de megnyitotta az utat az euróövezeti tagság felé.
Andrejs Klementjevs, a lett parlament alelnöke pénteken élesen elítélte, hogy egy rigai óvodában 3-4 éves gyerekeknek katonák tartottak honismereti órát, akik a lett Waffen SS-légió egyenruháját viselték.
A lett gazdaság növekedése az idei első és második negyedévben 4-5 százalék körüli lesz a balti ország pénzügyminisztere szerint. A hivatalos kormányvárakozásban 2 százalékos idei gazdaságnövekedés szerepel, ami Andris Vilks szerint azonban "jóval nagyobb lesz".
Lettországban 65 évre emelik a nyugdíjkorhatárt a jelenlegi 62 évről - jelentette be az ország miniszterelnöke egy televíziós interjúban szerdán.
Csaknem 1500 ember vett részt pénteken Rigában a Waffen SS egykori lett katonáinak felvonulásán. A menet végpontjától, a Szabadság-emlékműtől 30 méterre tartották meg ellentüntetésüket oroszok, akik a zsidók és más kisebbségek ellen elkövetett háborús bűnökre emlékeztek. A demonstrációkon rendbontás nem volt.
Javította Lettország államadós-besorolásait a Fitch Ratings kedden. A döntést a lett gazdaság erőteljes növekedési kilátásaival indokolták.
Lettországot pénteken felminősítette a Standard & Poor's hitelminősítő, igaz, hogy még ezzel sincs a befektetésre ajánlott kategóriában a balti uniós tagállam, de masszívan halad afelé. Az északi országban a gazdasági növekedés is nagyobb az elemzői várakozásoknál.
A várakozásoknál kevésbé lassul idén a lett gazdaság: a mostani becslések szerint legalább 3 százalékkal nő a tavalyi 5,5 százalék után - mondta Valdis Dombrovskis lett kormányfő kedden. A kormány hivatalos előrejelzésében még 2 százalékos gazdaságnövekedés szerepel 2012-re.
Visszaemelte a befektetési ajánlású adósosztályzati kategóriába Lettországot szerdán a Standard & Poor's, egyebek mellett arra hivatkozva, hogy a kormány elkötelezett költségvetési fegyelem fenntartása mellett.
Az elmúlt napokban ismeretlenek virágokat ültettek néhány lettországi város útjainak olykor meglehetősen mély kátyúiba.
A rigai bíróság engedélyt adott csütörtökön a Waffen SS egykori lett katonáinak péntekre tervezett felvonulását, amelyet az önkormányzat biztonsági okokból betiltott.A bíróság engedélyezte egy antifasiszta ellentüntetés megtartását is.
A rigai városvezetés kedden betiltotta az SS-veteránoknak a "légió napjához" kapcsolódó felvonulását, rendezvényeit, valamint az ellendemonstrációkat.
Védelmébe vette Andris Berzins, Lettország elnöke a lett Waffen SS-légió emléknapjára tervezett szokásos rigai nacionalista felvonulást.