Feszültség és konfliktus a szervezetben – Hogyan kezelhető?
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
Lettországban adócsökkentésről döntött a parlament csütörtökön, és ezzel először lazítottak a hároméves megszorító csomagon, ami lassította ugyan a balti ország gazdasági növekedését, de megnyitotta az utat az euróövezeti tagság felé.
A parlament arról döntött, hogy az áfát a mostani 22 százalékról 21 százalékra csökkentik júliustól, a személyi jövedelemadó alsó kulcsát pedig a mostani 25 százalékról fokozatosan 20 százalékra mérséklik 2015-ig.
Valdis Dombrovskis lett kormányfő nemrég azt mondta, hogy a korábbi várakozásokhoz képest kevésbé lassul az idén az ország gazdaságnövekedése, a legújabb becslések szerint legalább 3 százalékkal nő a tavalyi 5,5 százalék után. Korábban 2 százalékos idei gazdaságnövekedés szerepelt az előrejelzésekben.
Lettország azt tervezi, hogy 2014-ben bevezeti az eurót.
A lett GDP 2009-ben brutálisan, 18 százalékkal zsugorodott, de az export erőteljes növekedése következtében a GDP-csökkenés 2010-re már csak 0,3 százalékos volt. Az ország miniszterelnökének egy korábbi nyilatkozata szerint a balti állam azzal volt képes kilábalni a válságból, hogy a kormány hirtelen, jelentős költségvetési kiigazítást hajtott végre, azaz egyebek között csökkentette a közszférában alkalmazottak béreit, visszafogta valamennyi minisztérium kiadását, és emelte az szja-kulcsokat.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A vállalkozások belső problémáiból eredő pénzügyi válságok jelentős része elkerülhető lenne. Mutatjuk hogyan.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
Soha ennyi ígéret nem hangzott el még a pártvezetőtől, mint Nagykanizsán. A részletek ugyan még homályban maradtak, de kiderült, hogyan készülnek a forró őszre Magyar Péterék.
Az atomerőműben súlyos a kár, de sugárveszély egyelőre nincs. Akkor minden rendben? Egyáltalán nem.
Holland kutatók az ivással kapcsolatos szubjektív testi érzések nyomába eredtek.
Az egészségügyi államtitkár anyja egyszer megpofozta Gyurcsányt.
Az Oroszország-szakértő szerint a kormánymédia „teljesen nyilvánvalóan hergel és uszít”.