#Libéria




Buffon örök – ahogy Weah gólja is bizonyítja

Gólt lőtt a Bayern Münchennek a francia PSG-ben játszó Timothy Weah. A találat érdekessége, hogy Weah csapattársa az a Gianluigi Buffon, aki ellen még a mostani gólszerző apja, George Weah is játszott. A libériai származású Weah egyébként visszavonulása után politikai pályára lépett, s megnyerte a libériai elnökválasztást.Weah másik fia, az ifjabb George Weah is focizik, így további érdekes találatok is várhatóak.

hvg.hu





A volt aranylabdás futballista lesz Libéria elnöke

Az országban választások voltak, most számolják a szavazatokat, és nagyon úgy néz ki, hogy 1995 aranylabdása, az AC Milan és a PSG korábbi sztárja, George Weah lesz az elnök, mert az első körben megszerezte a szavazatok több mint felét.

hvg.hu

Libéria negyedjére is legyűrte az ebolát

Negyedik alkalommal is ebolamentesnek nyilvánította az Egészségügyi Világszervezet (WHO) Libériát, amelyet a nyugat-afrikai országok közül a legsúlyosabban érintett a járvány – jelentette be a libériai egészségügyi tárca csütörtökön.

MTI

Megint felütötte a fejét az ebola

Százötvenhárom ember helyeztek megfigyelés alá Libériában, miután három embert fertőzött meg az ebola vírusa a két hónapja már ebolamentessé nyilvánított nyugat-afrikai országban.

unknown





Libériából eltűnt az ebola

Ebolamentessé nyilvánította az Orvosok Határok Nélkül nemzetközi segélyszervezet (MSF) szombaton Libériát, ahol 42 napja nem észleltek új megbetegedést.

MTI




Ebola: Már nincs szükségállapot Libériában

Véget ért az ebola megfékezése érdekében elrendelt szükségállapot Libériában – jelentette be csütörtökön Ellen Johnson Sirleaf, a nyugat-afrikai ország elnöke. Augusztus 6-a óta volt érvényben itt szükségállapot. Ellen Johnson Sirleaf ugyanakkor azt mondta, hogy "a betegség elleni harcnak még nincs vége".

MTI