Elege lett Londonnak a szuperautóterrorból
Az angol főváros vezetésének elege lett a nyaranta ott páváskodó szuperautó tulajdonosokból és komoly akciót indítottak a visszaszorításukra.
Az angol főváros vezetésének elege lett a nyaranta ott páváskodó szuperautó tulajdonosokból és komoly akciót indítottak a visszaszorításukra.
James, a lakáj megőszült és szemüveges lett, a tiszteletreméltő Teddy ugyancsak megőszült, a monokliját is letette, Rose, a szobalány mosolya viszont még a régi – és erről személyesen győződhettek meg a „Csengetett, Mylord?” című brit komédiasorozat magyar rajongói, ráadásul az egykori forgatás helyszínén. A közönségtalálkozóra érkező színészek ajándékokat is kaptak – számol be a Bors.
Nem teljesen példa nélküli, de azért elég ritka, hogy egy-egy magyar futballtehetség már serdülőkorában egy külföldi első osztályú futballklub kötelékébe kerül. Az MTK egyik 12 éves középpályását az Arsenal játékosmegfigyelője szemelte ki tavaly. A fiú Csillaghegyről igazi luxuskörülmények közé, a család védőszárnyai alól egy idegen ország ismeretlen közösségébe került. Ismerjék meg Zilahi Márton történetét, akit a nagymúltú brit elitcsapat le is szerződtetett, meg nem is!
Jogi eljárás indult Londonban a parlamenti döntés nélküli kilépés megakadályozására. A közelebbről meg nem nevezett megbízó ügyvédei szerint a Brexitről szóló népszavazás eredményéhez nem fér kétség, ám a referendum önmagában nem bír kötelező jogi erővel.
Helyi idő szerint délben indult a menet.
Magyarország átcsábítaná az Egyesült Királyságból azokat az indiai cégeket, amelyek a Brexit-népszavazás után a brit tevékenységük elköltöztetését fontolgatják - írta a The Hindu című lap.
A globális telekomcég közleményben figyelmeztet, hogy a brit EU tárgyalások kimenetelétől függően áthelyezheti a cég székhelyét a brit fővárosból.
Túl sokan jelezték, hogy mennének, a biztonságos feltételeit pedig nem tudták ilyen gyorsan megteremteni. Közben a térre elkezdtek szervezni egy hasonló célú eseményt, de arra - egyelőre - alig másfél ezren jelentkeztek. Közben szombatra szerveződik egy vonulásos tüntetés a parlament épületéhez.
Az Európai Unió elköltöztetné Londonból az Európai Bankhatóságot.
Egymilliónál is többen írták már alá azt a petíciót, mely újabb szavazásra kényszeríthetné az Egyesült Királyságot Brexit-ügyben.
Az Európai Bizottság elnöke a Brexit utáni helyzetértékelésében azt mondta, hogy az EU-ban Németország felértékelődik. Cameron pedig a legfőbb felelős a brit referendum eredményéért.
Londoniak tízezrei írtak alá pénteken egy petíciót, amelyben azt követelik, hogy a főváros váljon függetlenné, és maradjon az Európai Unió tagja.
Megköszönte minden Londonban élő európai állampolgár munkáját, kulturális és közösségi hozzájárulását a város polgármestere, Sadiq Khan.
A Rolling Stones zenésze, Ronnie Wood elsírta magát - derült ki többek között a címlapsztoriból.
Nagy-Britannia esetleges uniós kilépése esetén a londoni székhelyű Európai Bankfelügyeleti Hatóságnak (EBA) is költözni kell. A hatóságot a 2011-es válság után hozták létre, és nem is a költözés a legnagyobb baja, mondta a Welt am Sonntag-nak a hatóság feje.
Szombaton bíróság elé állították azt az angol férfit, aki a vád szerint két nappal ezelőtt megölte Jo Cox parlamenti képviselőt. Az 52 éves Thomas Mair a londoni Westminster kerület magisztrátusi bírósága előtt halált kiáltott az "árulókra".
A Konstantini Szent György Lovagrend Nagykeresztje kitüntetést vehette át a rend kedd esti londoni ünnepi rendezvényén Áder János köztársasági elnök. Az államfő kétnapos londoni látogatásának záróeseménye volt az ősi lovagrend angliai és írországi delegátusa, Sir Anthony Bailey által adott díszvacsora – tudósít az MTI.
Elsősorban környezetvédelmi kérdésekről tárgyalt David Cameron brit miniszterelnökkel kedden Londonban Áder János köztársasági elnök. Cameron a Downing Street-i miniszterelnöki hivatalban fogadta a magyar államfőt – jelenti az MTI.
Becket Szent Tamás vértanú érsek könyökdarabkája 800 éve került Magyarországra, most visszavitték Angliába. Áder és Erdő Péter is részt vesz a nagyszabású rendezvényen.